Az Ökotárs Alapítvány üdvözli, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűncselekmény hiányában megszüntette a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben ellenük és az általuk támogatott 17 szervezet ellen folyó nyomozást. A NAV megerősítette az MTI-nek, hogy megszüntette a nyomozást.

Az alapítvány keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: bebizonyosodott, hogy az Ökotárs és a támogatott szervezetek betartották a jogszabályokat, folyamatosan dokumentálták tevékenységüket, nyomon követték az esetleges változásokat és eleget tettek ellenőrzési kötelezettségüknek is.

Álláspontjuk szerint az ügyben indított "jogtalan" nyomozás így teljes egészében megalapozatlan volt, ahogy a támogató országok képviselői is hangoztatták.

Felhívták a figyelmet: a Norvég Civil Támogatási Alap nyílt pályázatok útján az elmúlt két évben összesen több mint 430, különböző területeken megvalósuló civil projekt elindulását és végrehajtását segíthette.

Közölték ugyanakkor, hogy az Ökotárs és partnerei, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok alapítvány adószámának sorsa "továbbra is a bíróság kezében van", de minden jogorvoslati fórumot megkeresnek, hogy bizonyítsák álláspontjukat.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtó- és kommunikációs főosztálya az MTI megkeresésére annyit közölt: október 7-én valóban megszüntették a nyomozást, mivel "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése".

A NAV tavaly december 19-én közölte a Magyar Nemzettel, hogy november végén elrendelték a nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt a norvég alapok ügyében ismeretlen tettes ellen.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavaly novemberben tett feljelentéseket a norvég alap vizsgálata során megállapított szabálytalanságok miatt.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Na és akkor most halljuk lézerdzsoni nyílvános bocsánatkérését, amit beígért !
Fradigege
Most nem száll ki senki 3 tucat rendőrrel 4 papírért? Ez a mutatvány is besült.
justhpeter
Kártérítés mennyi jár az Ökotársnak ?
papa.49
Annyitisér lezeres majom MIKOR MOND LE, a nyilvánvaló hazugsága miatt???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.