Kosarának és táskájának eltulajdonítása miatt hívott rendőrt egy nyergesújfalui asszony, de kiderült, más kocsijába pakolt – írja a police.hu

Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kezdtek adatgyűjtésbe a rendőrök Nyergesújfalun 2015. október 20-án délután egy helybéli asszony bejelentése miatt, aki azt állította, hogy autójából eltulajdonították a bevásárló kosarát és kézi táskáját.

A nő elmondta a nyomozóknak, hogy értékeit mindössze annyi időre hagyta magára a kocsiban, amíg elment egy közeli autószerelő műhelybe, a járművet ugyanis valamiért nem tudta beindítani, hiába próbálkozott többször is. Arra nem emlékezett, hogy autóját lezárta-e, amikor gyalogosan útnak indult, azt azonban határozottan állította, hogy a sörösüvegekkel és cigarettás dobozokkal teli fonott kosarát, valamint drapp színű válltáskáját nem vitte magával. 

Utóbbiban az asszony nem tévedett. Még tartott a nyomozók adatgyűjtése, amikor a kocsinál leparkolt egy másik és egy szintén nyergesújfalui nő közölte a rendőrökkel, hogy autója jobb első ülésén egy ismeretlen kosarat talált, amelyben egy retikül is volt.

Kiderült, hogy tulajdonosuk összetévesztette a két autót és figyelmetlenségből a másikba pakolt, amely szintén nyitva volt. Az is kiderült, hogy az asszony azért keresett autószerelőt, mert kulcsával nem a saját járművét akarta elindítani és a Suzuki indítókulcsa nem hozta működésbe az OPEL-t. Később a szerelővel már a saját kocsijába ült be a nő, amely aztán gond nélkül el is indult.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gonoszgólya
@Rózsika Hatházi: Ahelyett hogy örült volna az új ablaktörlőnek!
karma1
@Rózsika Hatházi: A hulye liba, ahelyett hogy orult volna az uj ablaktorlonek...o))

Kulonben velem is elofordult, amikor a lakotelepen laktam, es 4 db tokegyforma homokszinu Zsiguli parkolt a haz elott, es 3-nak meg a rendszama elso ket betuje is megegyezett...:o)) De gyorsan rajotem, hogy a kulcsom nem nyitja az ajtot, a mogotte allo volt az enyem... Viszont az en automat is rangatta egy ferfi egy szep nyari ejszaka, az enymben meg volt riaszto, amihez le kellett vonulnom a 8-rol. Ez is eleg impozans volt, kint konyokolt a fel haz az ablakban... (Igaz, akkor mindenkinek volt riasztoja, az egesz lakotelep zengett a riasztoktol. Az volt a peches, aki messzebb parkolt le a lakasatol, igy nem hallotta meg, amikor az o riasztoja szolalt meg, igy az ment egesz ejjel, reggelre viszont teljesen leszivta az akksit, ugyhogy mindenkinek merlegelnie kellett, hogy vagy ellopjak, es azert nem tud kocsival melozni menni, vagy lemerul, es akkor meg azert... Regi szep idok...:o))))
nezelodo
@Szeparepa-: Férfiban is van ilyen szőke, ne ájuljunk el a nemünktől!
Rózsika Hatházi
@karma1: Most, hogy mondod, a szomszéd autójában is volt riasztó és nem tudom miért, akkor nem szólalt meg. Az apjuk, biztos belerondított volna a gatyájába. :)))) Az egészben az a legszebb, hogy volt olyan, hogy álló éjszaka vernyákolt a riasztó és mindig az enyémnek a szélvédőjét akarták megkínálni féltéglával. Természetesen a csaj a ház másik oldalán lakik és úgysem hallotta. Egyébként, zenei szerkesztő és egyszer éjféltájt felmentem hozzá, hogy b...a meg a riasztóját füles volt a fején.Há, jóhogy nem hallott semmit sem.
Másik: Egy Fiat Brava vinnyogott fél éjszaka az ablak alatt. "Hajnal" 7-kor felmentem, hogy csináljanak valamit a verdával, mert a fél ház már ébren van. Tulaj, véletlenül vörös volt azt mondja: Mi is hallottuk és azon gondolkoztunk, hogy vajon a miénk-e? Pasija, nagyvártatva lecsámborgott az autóhoz, de addigra az aksi már megadta magát. Néztem az ablakból (első emelet) és szemrehányóan mondja nekem, lemerült az akku. Mintha én tehetnék róla. Hát visszaszóltam neki, hogy hálistennek. :)))
karma1
@Rózsika Hatházi: Ja, ilyen sztorik akkoriban mindennaposak voltak,..:o)))
sentinel216
Mifelénk még azért is büntet a rendőr, ha az ablakot résnyire nyitva hagyod a teszkó parkolóban. Mind a két nőt meg kellett volna büntetni, mert nyitva hagyták a kocsi ajtaját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.