Szinte mindenki tudott Záhonyban azoknak a rendőröknek az üzelmeiről, akik a határátkelőn pénzt fogadtak el az utasoktól, hogy azok megússzák a kötelező ellenőrzést – írja az mno.hu.

A vesztegetési ügyben érintettek jelentős vagyont halmoztak fel, mégsem mert szólni senki, mert féltek a következményektől.

A lap által megkérdezett helyi lakosok maguk is tudnak olyan rendőrökről, akik ugyan benne voltak a vesztegetési ügyben, mégsem buktak le a razzia alkalmával. 

Gátlástalanul fogadták el a kenőpénzt a záhonyi határátkelőnél azok a rendőrök, akiknél hétfőn tartott házkutatást a Központi Nyomozó Főügyészség. A határrendészek alsónadrágjukba és melltartójukba rejtették el a kenőpénzt, amely 20 és 100 euró között mozgott.

A záhonyi vesztegetési ügynek most 38 gyanúsítottja van, 20 rendőr került előzetes letartóztatásba.  

Mindenki tudott róluk

Egy ügyintéző úgy gondolja, azért tarthatott ilyen sokáig a korrupt rendőrök ténykedése, mert nem volt szándék a lefülelésükre. Itt ugyanis mindenki tudott róluk, mégsem történt változás.

Ellenben nagyon is megváltozott az ügyben érintett rendőrök életmódja: új autót vettek, a házuk egyre pazarabb lett, de a költekezési szokásaik sem emlékeztettek a rendőri fizetésekre. És hogy mit csempésztek az utasok? A vámügyintéző csak annyit mond, hogy kérdezzenek meg valakit, milyen cigarettát szív.

Havi fél-egymillió forintos bevétel

A közeli bolt eladója azt mondja, most nem látja azokat, akiktől cigarettát lehet venni. A lefülelt rendőröket azonban ismeri, állítása szerint már öt-tíz éve üzletelnek itt.

Ő is megerősíti, az érintettek nem ma kezdték a pályát, 35-40 éves rendőrökről van szó, akik annyira gátlástalanul szedték a pénzt, hogy a családjukban több autót is tartottak. Hogy mennyi pénzt gyűjthettek így össze havonta, csak tippelni tud:

ha a gazdagodásuk ütemét nézzük, az összeg havi ötszázezer és egymillió forint között mozoghatott.

Így nem is csoda, hogy a záhonyi lakosok ellenszenvvel viseltettek a rendőrökkel szemben, s miután lebuktatták őket, a legnagyobb közösségi oldalon kárörvendően kommentelték a híreket.

Az eladó nem rejti véka alá, hogy maga is tud olyanokról, akik benne voltak a botrányban, mégsem buktatták le.

Van még egy-kettő, aki benne van a tarsolyban, de ők okosabban csinálják, nem élnek fényűző életet – mondja, majd hozzáteszi: a helyi lakosoktól ezeknek továbbra sem kell tartaniuk, mert azok félnek a következményektől. De a hölgy a letartóztatások elrettentő erejében sem bízik. Ha le is állnak azok, akiket nem kaptak el, csak egy időre hagyják abba. Sőt, olyan is van, aki talán le sem tudna állni, mert annyira megszokta ezt a bevételi forrást.

Egy másik férfi több tíz milliós házakról beszél, amit azok a rendőrök vettek maguknak, akik pénzt fogadtak el a csempészektől.

A rendőrök módszere pedig a következő volt: Magyarország uniós csatlakozása után Záhonynál nagyon megszigorították a határellenőrzést. Ezért alaposan átvizsgáltak mindenkit, és ha valaki nem tett pénzt az útlevelébe, azt kíméletlenül lebuktatták. Aki azonban fizetett, annak csak színlelték az átvizsgálását: bepillantottak ugyan a kocsiba – hiszen kamerák figyelik az átkelőt –, de nem akadékoskodtak, máris indulhatott tovább az autós.

A férfi sem fűz reményt ahhoz, hogy a jövőben változna a helyzet. – Amióta van ez a határ, ez így működik – mondja. Ő már csak legyint arra, hogy az ügyeskedők felhagynának az iparral, majd hozzáteszi: három-négy nap múlva minden ott folytatódik, ahol azt hétfőn abbahagyták.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

T.T.
Bestseller lehetne abból, amit 10 év alatt végig éltem, hogy a tisztelt vámhivatalok mit műveltek Budapesten is, a vámosok másért sem sírtak, csak azért, milyen nevetségesen kevés fizetést kapnak, azután pedig délután 4-kor beültek a milliós verdáikba. Arról már nem is beszélek, ha a komolyabb multinacionális cégek nem voltak hajlandóak egy ideig beadni a derekukat, tettek arról, hogy a kamionok, konténerek, vagonok néha napokig dekkoljanak a vámudvarban, tételes vámvizsgálat címszó alatt, így szopatva a multikat, az őket megbízó szállítmányozási cégeket és legfőképp az őket képviselő alkalmazottakat, akik napi szinten álltak be a vámosok mellé dolgozni úgy, hogy a tisztelt tanulatlan vámtiszteknek fogalmuk nem volt a törvényekről. A hivatalok szopatását a multik abban az időben nem igazán értették, hiszen minden adót, áfát tisztességesen fizettek, bankgaranciát tettek le, nem kevés 10 milliókat és amikor pedzegetni mertem feléjük, hogy egyéb "ajándékok" mellett gördülékenyebben menne az ügyintézés, totál kiakadtak. Ezek a cégek a mai napig a reklámipar legnagyobb partnerei, minden második, harmadik reklám a termékeikről szól.
A most letartóztatott emberkék nem a jéghegy csúcsa, arról már nem is beszélve, hogy az 500, 1 millás mellékkereset havonta csak mese, annál sokkal több lehetett.De kellett valami csont ismét, a migráns téma kezd kifújni, hiszen a vezír megoldott mindent, Lajcsi előzetesben, muszáj vokt valamit bedobni a médiába. Addig legalább kurvára nem törődünk azzal, hogy pl. Varga bejelentette, brutális módon megadóztatja jövőre a bevezetni akart távközlési különadót, amit az internet szolgáltatóknak is fizetnie kell!!! Jó reggelt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@eugen4402: Húúúú!
Szóljak Bercinek, hogy megpusziljon? :-)
eugen4402
@Mézike: Isten ments! Képzeld el, mit összecsámcsogna a bulvársajtó, ha netán valaki lefotózná azt a megható pillanatot...!
Mézike
@eugen4402: Akkor kit szeretnél hogy megpusszantson?
eugen4402
@Mézike: A Claudia Cardinale-re gondoltam... :-)
Mézike
@eugen4402: Igazad van. még most is gyönyörű nő. És azok kevesek közé tartozik akik nem csinálnak magukból banyát a plasztikai műtétekkel.:-)
pistapapa
@sentinel216: A záhonyi rendőr és mindenki aki teheti,azt mondja,hogy ha Orbánéknak,Gyurcsányéknak lehet,akkor nekem is. Gyere JOBBIK és tegyél rendet ebben a fertőben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.