Akár százezrek is érkezhetnének Magyarországra, ha bevezetnék a folyamatosan érkező migránsok EU-országok közötti szétosztásának állandósuló befogadási kvótáját – mondta az M1-en péntek este Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára.

"Mi ezt nem akarjuk, hiába akarják egyesek felgyorsítani ezt a folyamatot, ezért minden nemzetközi, minden uniós fórumon tiltakozunk ez ellen, akár bírósági úton is" – jelentette ki. Hangsúlyozta: uniós csatlakozásakor Magyarország nem tett olyan vállalást, amellyel "hozzájárulna ahhoz, hogy befogadjon nagy számban embereket, és hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarország esetleg emiatt megváltozzon".

A befogadást szuverenitási kérdésnek nevezve kiemelte: Magyarország nem szól bele más államok döntésébe, és ugyanezt várja el.

A menekülteket be nem fogadó országok uniós forrásainak esetleges kurtításával kapcsolatos kérdésre azt mondta: ezek az összegek járnak, "azért, mert Magyarország annak idején megnyitotta a piacait, és ezért a felzárkózását támogatják".

Ezt a pénzt semmilyen más feltételhez nem lehet kötni, különösen egy olyan feltételhez, amelyre semmilyen uniós szabály nem kötelezi Magyarországot – hangsúlyozta Tuzson Bence.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Tuzson Bunci megállapította,,hogy nekünk jááár az EU-s pénz...Az asztalra cc@rtok,,utána követelitek a klozettpapírt.KB..ennyit tudtok,,nemzetileg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
Még szerencse, hogy a kerítés innenső oldalára nem raktak GYODA-t.így kisebb esélye lesz annak, hogy a migráncsok kifelé nem sérülnek meg...
justhpeter
Lassan eljön az idő, hogy döntsünk: Vagy 100 ezer migráns, vagy Tuzson maradjon itt. Szerintem Tuzson csomagolhat. Ebből a márkából már van elég itthon.
Butautáló
Kell egy kis ijesztgetés, na! A Nagykövet Asszony nem felejtette el, miben sáros a Kurmány, tehát terelni kell tovább! Erről a témáról is le lehet (szerintük) húzni még néhány bőrt!
varrólány
Volt aki írta , természetes a fajok keveredése akkor ő nyugodtan szaporodhat legalább velük!
De nem igazán tudnák más országokba átküldeni őket mivel határozottak és követelik a jólétet, az pedig itt nincs.
De a jobb életszínvonalú országok sem tudnak befogadni mindenkit!
Desischado
@Butautáló: Erről van itt szó. Valami gumicsont kell sürgősen, nehogy az emberek elkezdjenek foglalkozni például a földeladásról!
dr lópicigáspár
Igazat adok Bencének. De a g.ci szomszédunk helyébe szívesebben látnék egy akármilyen nemzetiségű migránst.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.