Nagy indulatokat keltett a pécsi állatkertből megszökő farkas esete, akit végül maga az intézmény igazgatója, Szatyor Miklós lőtt le. A férfi pártjára állt a farkasemberként ismert Horkai Zoltán.

A szakértő az Origónak így nyilatkozott:

Menjenek a p...ába a magukat állatvédőnek tartó méregzöldek, csak egy laikus idióta gondolhatja, hogy az igazgatót ki kellene rúgni, vagy hogy az állatot el lehetett volna kábítani.

Horkai szerint Szatyor Miklósnak:

- nem is kötelessége ismernie minden gyűjteménybe vett állat viselkedését
- a jelek alapján joggal gondolhatta, hogy a farkas életveszélyt jelent.

Utóbbi oka, hogy az állat nem a Kárpátokból áttévedt, az emberektől alapvetően félő vad volt, hanem olyan ragadozó, aki megszokta a közelségünket, reakciói pedig kiszámíthatatlanok.

Horkai azt is elmondta, Szatyor hozzá fordult tanácsért, de ő sem tudott neki jobb ötletet mondani. Ráadásul úgy véli, a szökevényt altatólövedékkel sem lehetett volna megállítani, hiszen a szérum találat után 15-20 perccel kezd hatni, addig az állat simán elmenekül, de az is lehet, hogy olyan adrenalinmennyiség szabadult volna fel emiatt a testében, hogy összeomlott volna a vérkeringése és emiatt hal meg.

Belénessy Csaba, az MTI volt vezérigazgatója "Farkasvakság" címmel kommentálta a történteket Facebook-oldalán:

A Magyar Rádió tudósítója voltam Pécsett, amikor az első farkas-szökés volt. Halálos áldozattal, sebesültekkel, megtámadott kisgyermekekkel. Emlékszem a sokkra, a pánikra, és a feszültségre, amíg kóborolt az állat valahol a városban vagy a Mecseken. Meglehetősen hosszú ideig tartott, amíg puskavégre kapták. Azóta tudom, ilyen esetekben biztosra kell menni, és most megtették. Igazuk volt. Ez nem mesefarkas, hanem vadállat. Amúgy Kis Vuk is mesefigura. A valódi rókák kifosztják a tyúkólakat.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Még valami. Ha az állatkert igazgatójának nem is kötelessége ismernie minden állatkerti állat viselkedését, akkor miért ő ment ki a helyszínre és miért nem egy hozzáértő?
És miért nem vittek egyáltalán altatólövedéket?
Áh, szemétség ez az egész - és mindig a kiszolgáltatottak isszák meg a levét. Akár két- akár négylábú.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rugacs
Vadállatokat olyanokra kell és szabad bízni, akik értenek hozzájuk!!!
Ezzel az erővel akár egy kétbalkezes jöttmentre is rá lehet bízni az állatkert vezetését, ha semmi felelőssége az állatokért!!!
Bár az eset után szerintem a táska is ilyen esetlen és felelőtlen gazember!!!
Remélem nagymacskák, medvék és más hasonló vadállatok nincsenek az állatkertben, mert akkor nekik is veszélyben az életük szatyi miatt!
Szatyi úr a nagy vadász, aki szeret "szökött" vadállatokra lődözni, de érteni nem ért hozzájuk!
Ezek után kíváncsi lennék a szökés részletesebb körülményeire!!
És nem csodálkoznék, ha kiderülne, emberi mulasztás történt! Akkor szatyi úrra is kilövési engedélyt kellene kiadni!!
bencemacska
@rugacs: Látod, van amikor egyetértek veled.
Azt olvastam, hogy medvét is lőttek már ebben az állatkertben, a saját ketrecében. Most is hiányzik még a leltárból egy tigris, és ne is beszéljünk a 12 kenguru sorsáról!
Szeretném olvasni valahol az ajándékozó olasz állatkert nyilatkozatát! Vagy talán nem is tudják mi lett az ajándékuk sorsa?
rugacs
@bencemacska: Az állatok védelme nem lehet politikai kérdés. Mint a szatyor kérdése sem. Akár kormánypárti, akár ellenzéki, akár semleges, a farkas életének kioltásáért felelnie kell!! Az ilyen munkáját felelőtlenül végző dilettáns vezetőt sürgősen le kell váltani, mert csak lejáratja pártját, nemzetét, az országot és nem utolsó sorban ez a munkakör meghaladja a(z értelmi) képességeit, így a gondjaira bízott állatok nap mint nap életveszélyben vannak!
bencemacska
@rugacs: Egyetértek!
A farkas kilövése csak hab a tortán.
A baj az, hogy a farkas úgy döntött nem érzi jól magát ott ahova került, és elhatározta, hogy megszökik.
A még nagyobb baj az, hogy tettét végre is tudta hajtani.
A legnagyobb baj azonban a végkimenet: nem volt olyan ember, aki szakértőként döntsön a befogásáról!
rugacs
@bencemacska: A cím így szól: "csak egy laikus idióta gondolhatja, hogy az igazgatót ki kellene rúgni"
Nekem van önkritikám és vállalom, hogy egy laikus idióta vagyok, de én gondolkodás nélkül páros lábbal rúgnám ki, hogy lába nem érne földet!!! Mert:
- kiszabadult (elszökött) egy vadállat. HOGYAN? Vagy kivételesen ügyes volt az állat, vagy emberi mulasztás történt. Ha az első, akkor mindenképpen megérte volna mindenáron megmenteni. Tehát a lelövése óriási vétek volt.
Ha az utóbbi, akkor tök mindegy, ki és hogyan vétkezett, az igazgató felelős a dolgozóiért és az állatokért is. Akkor azért rúgnám ki.
A 3. lehetőség (felmerült bennem), hogy készakarva eresztették ki, mert a táska szenvedélyes vadász volt, és éppen lövöldözni támadt kedve, márpedig mennyivel nagyobb élvezet élő állatra (főleg vadállatra!) lövöldözni, mint álló célpontra.
Láttam a tévében a fickót, egy szavát sem hittem, amit előadott.
Ha a kezembe kerülne és én is lövöldözhetnék rá, még azt is beismerné, amit még el sem követett...!! :-D
bencemacska
@rugacs: Igen, így van.
Ha nem vitt magával altató lövedéket, akkor ő már előre kimondta a halálos ítéletet.
Éles lőszerrel lőhettek volna a rendőrök is meg a vadászok is , ha veszélyesnek látják a helyzetet. De ők emberből vannak!!!
De rajta kívül még senki nem szólalt meg, csak az ő verzióját halljuk!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.