Az uniós támogatásokkal való csalás gyanúja miatt az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul a Párbeszéd Magyarországért VIII. kerületi önkormányzati képviselője, mert véleménye szerint az önkormányzat nem az előírt célokra használja fel a szociális város-rehabilitációra megítélt uniós forrásokat – közölte a politikus pénteken az MTI-vel.

Erőss Gábor, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában emlékeztetett: október elején feljelentést tett amiatt, hogy a VIII. kerületi önkormányzat az EU-tól szociális város-rehabilitációra kapott pénz egy részét "csalárd módon" úgy használta fel, hogy az összegből, egy szeptemberi döntés értelmében, 18-ban közszolgálati bérlakást is kialakítanak. A politikus azt mondta, a döntés alapján 150 szociális bérlakást kellett volna felújítani, a közszolgálati bérlakások kialakítása ezért értelmezése szerint kimeríti a költségvetési csalás tényállását. Hozzátette, hogy az ügyészség viszont a héten elutasította a feljelentését.

Erőss Gábor azt mondta, az elutasítás ellen panasszal él és egyúttal az OLAF-hoz fordul.

A PM elnökségi tagja közölte: az EU a szegények szánta a pénzt, a józsefvárosi önkormányzat viszont a "saját klientúráját stafírozza ki", mert a közszolgálati bérlakásokba – véleménye szerint – a kormánypárthoz kötődő személyek költöznek majd be.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ha nem lett volna egy kétmilliós per a közelmúltban, akkor azt mondanám: Mekkora köcsögök!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.