Még sohasem kapott enni állami forrásból önkormányzati közvetítéssel ennyi gyerek – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte, szeptember óta az óvodások 90 százalékának jár napi háromszori ingyen étkezés, valamint a kormány döntött arról is, hogy a szünidei étkezést kiterjesztik az évközi – őszi, téli, tavaszi – szünetekre is.

A miniszter beszélt arról is, hogy felmérések szerint sokan gondolják úgy, az állam feladata a nélkülöző gyerekeknek enni adni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, véleménye szerint a szülők felelőssége is, hogy a gyerek ne éhezzen, a gyerekvállalás előtt a szülőnek át kell gondolni, hogyan tudja majd felnevelni a gyereket.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Te rohadt megelhetesi alszent imadkozosaska! Ne vallaljanak a szulok gyereket, ha nem tudjak eltartani?
Tenyleg ezzel a programmal indult volna 2010-ben orban a valasztasokra?

Lapozz vissza a kis fuzetedben, ha mar egyszer amneziaban szenvedsz, te rohadek!
Mar az sem szamit, hogy a felnottek eheznek, - arrol is kussoltok, meg azokrol is, akik a sajat futetlen otthonukban fagynak halalra. Egy felnott talan tud magarol gondoskodni, TALAN, ha egeszseges, es valami csoda folytan talal munkat.

DE EGY GYEREK??? Ezt nyilatkozod az ehezo gyerekekkel kapcsolatban?
Talan most lenne ervenyes a mondas RAD, te ajtatos szentfazek: "Terdre csuhas!"
Ha meg emlekszel ra, hogy ki mondta...
Indulj neki a karacsonynak a teljes remenytelenseggel, mint ahogy a legtobb ember teszi, es majd suljon le a pofadrol a bor, amikor nezed a Blahan az egytal meleg etelert sorakozokat,...
En meg ezt is sajnalnam toled mara...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Mézike: Érteni vélem. Amit a helyi képviselő testület megszavaz az egyiknek, nem biztos, hogy a másiknak is megszavazza. Ez lehet kifejezetten személyre szabott is. De például egy kormányhivatalnál dolgozó mindegy, hogy az ország mely területén dolgozik, megkapja amit a törvény leír. Gondolom én.
Mézike
@Eriksson: Csakhogy a törvény igen minimálist ír le. :-(
Eriksson
@Mézike: A minimális is több a semminél. Ha vállalkozó a munkáltató, lehet, hogy semmit nem kap a dolgozó. Még az fizetését sem biztos, ha csődöt jelent a tulaj, vagy csak valami közbejön. Az állami cég mindig fizet.
Mézike
@Eriksson: Elég baj az hogy most ez megy.
Csak arra akartam reagálni, hogy te aszontad az államiak megkapják a juttatásokat.
Pl. Tele volt vele a sajtó hogy a határon volt rendőrök mennyi utalványt kapnak.
Ez sem igaz.
Eriksson
@Mézike: Azt én nem tudhatom, hogy ott mi van., de biztos, hogy meg fogják kapni utólag. Csak ez a határőrség igen hirtelen jött, nem volt felkészülve rá a büdzsé.
Mézike
@Eriksson: Az igaz hogy felkészületlenek voltak, de még mennyire. Az viszont nem hogy béren kívüli juttatásként, amolyan jutalomként adnák nekik.
Ezért ők megdolgoztak. Nem hivatalosan végig szolgálatban voltak, hivatalosan a megszabott szolgálati idejükben, illetve a berendelhető túlórákban. De volt olyan aki folyamatosan kinn volt 2-3 hétig. Ugye ezt nem fizették ki. Na most az elmaradott órákat fizetik ki nekik az utalvánnyal. Bérlapon fel sem tüntethetik az összes órát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.