A Jobbik azt kéri a kormánytól, hogy haladéktalanul kezdje meg a műszaki határzár kiépítését a magyar-román határon.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt: a szlovén-horvát határon épülő kerítés kényszerpályára sodorja Magyarországot, mert két lehetőség marad az illegális bevándorlóknak. Az egyik, hogy a migránsok megpróbálják erőszakkal áttörni valamelyik határszakaszt, emiatt a politikus az élőerős védelem megerősítését szorgalmazta a déli határokon.

A szóvivő a másik lehetőségnek tartotta, hogy a bevándorlók Románia felé mennek. Kitért arra, hogy a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottsága is olyan információkat kapott, amelyek a román határra nehezedő nyomást valószínűsítik.

Azt mondta, a 453 kilométeres, vagyis a teljes szakaszon meg kell kezdeni az építkezést, mielőtt az embercsempészek bejáratnak egy új útvonalat. Annak is hangot adott, hogy szerinte Románia nem fogja feltartóztatni a migránsokat, hanem a "szerb modellt" követi, azaz simán átengedni őket.

Mirkóczki Ádám szerint ha a kormány politikai tőkét kíván kovácsolni és a megmentő szerepében tetszelegni, akkor nem fog azonnal lépni, megvárja, amíg az embertömegek újra elözönlik az országot.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Freewolf
Na még egy liberális hazugság! A Jobbik ma határ megerősítését kéri, mint a déli határon. Az átengedő pontokon lehet közlekedni. A székelyek tán a zöld határon jönnek haza? Nem, hanem az úton, ahol szabadon utazhatnak!
A hazugság receptje ismét látszik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.