Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Facebookon éppen a párizsi merényleteket megelőzően arról posztolt, hogy 2016-ban biztonsági szempontból Európában és Magyarországon a menekült-migráns kérdés kezelése lesz az egyik legkomolyabb kihívás.

Az írás alább olvasható:

2016-ban biztonsági szempontból az egyik legkomolyabb kihívás Európában és Magyarországon a menekült-migráns kérdés kezelése lesz. Ennek megoldása még most sem körvonalazódott, és azt látom, hogy Brüsszel hihetetlenül lassan intézkedik. Ez baj. 2-3 nappal ezelőtt is a Balkánon tartózkodó menekülteket figyelő nemzetközi szervezetek 30-40ezer főt regisztráltak, akik ugyanúgy úton voltak, mint a korábbi százezrek hónapokkal ezelőtt. Az történik, amit mondtam, nem csökken és lassul az áradat, és nincsenek átfogó megoldások. 2016-ban sokkal többen fognak elindulni Európa felé, mint 2015-ben. Az a fajta gondolkodásmód, ami azt feltételezi, hogy a Közép-Balkán még nem EU, alapvetően téves és felelőtlen. Tudnunk kell, azok akik elindulnak célba akarnak érni. Ha már Szerbiában, Macedóniában vannak, akkor meg fogják találni a módot, hogyan jussanak az EU-ba. A rengeteg kerítés ide-oda tereli ezt a tömeget és nem kezeli az indulást kiváltó okokat. Egyébként itt bukik meg a kerítés koncepció. Ez az ember áradat tényleg olyan, mint a víz. Arra megy, amerre utat talál. Mi történik abban az esetben, ha Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában is kerítés épül? Feltorlódik a tömeg, és minden áron utat keres. Egyetlen kerítés sem tud egyszerre megjelenő 10 és 100 ezreket feltartóztatni... Megy a politikai alkudozás Törökország, Libanon és Jordánia részéről, hogy minél több, és jobb gazdasági lehetőséget kapjanak a migránsok kapcsán. Az EU "mindent pénzzel megoldunk" hozzáállása csak emeli a tétet, miközben az idő rohamosan fogy. Közös, nagy összegű védelmi alapra lenne szükség, és azt is végig kellene gondolni, hogy azok az pénzek, amelyek egyfajta licitként elhangzanak a közel-keleti országok felé mit tudnának elérni, ha egy 'össz-Balkáni' határőrizeti rendszer létrehozására költődnének. Arról nem beszélve, hogy a külön-külön épült, és épülő jobb-rosszabb kerítések nemzetállami szinten nem hoznak megoldást. Furcsa akadálypályává válik Európa, ahol határzár határzárt követ, miközben a "számlát" minden állam saját maga fizeti. Ha van olyan, ami pazarló és nem hatékony, az pont ez a fajta "megoldás". Törökországban kellene tartani az Európába indulókat, vagy ha ez nem megy, Görögország-Bulgária határait EU-s erőkkel és EU-s finanszírozással zárni. Ha tízezrek és százezrek lesznek a Balkánon, a kerítés senkit nem fog megállítani. Mint ahogy ezt nyár óta folyamatosan mondom.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Tarjanyi ur valoban nagyon elesszemu, kb. ugyanazokat a sztereotipiakat ismetelte meg, mint amit az ezen az oldalon blogolo legutolso hozzaszolo is tud, sot, le is ir, most mar honapok ota.
ha csak ennyire kepesek a magyarorszagi es az unios biztonsagi emberek, akkor sajnalom, hogy az allam(ok) ennyit kolt(enek) rajuk.
Javasolom - ezt most halalkomolyan mondom! - hogy menjenek el Izraelbe, majd az izraeli titkosszolgalat emberei adnak nekik jopar nagyon is hasznalhato otletet
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@picike: Merkel megadta magát? Vagyis Európát?
picike
@1magyar: én nem ezt mondtam én azt mondtam ez nem segitség ha mindenkit beengedünk mert nincs értelme
Peller Anikó
@tarhonyányi: "..kerítés senkit nem fog megállítani. Mint ahogy ezt nyár óta folyamatosan mondom." Ha csupán tarhonyányi agyad van nem is illene szakértelmet hazudnod.

A kerítéseket fel kell építeni elsősorban az eu körül és erővel meg kell védeni.

Ennyi lenne a szakértés öcsi. Az erő azt jelenti, hogy emberizing azon keresztül ne mehessen, fegyverrel, lángszóróval, tankokkal.

Ennek legfőbb akadálya ez a marha mekergel aki mint egy elmebeteg, még mindig csak ereszti, csak ereszti az arab tenorista focista atomfizikusok millióit a nyakunkra. Nem tudom minek kellene történnie, hogy kinyíljon a szeme és eltakarodjon végre ez a gyilkos nő.

Az egész bevándorlást meg lehetett volna oldani némi keménységgel, határvédelemmel akár még egy évvel ezelőtt is.

Most, hogy már egymillióan infiltrálódtak a fehér európában egyre nehezebb lesz a határvédelem, remélem még nem teljesen késő.

De akarat nélkül viszont öngyilkosság, Európa feladása, a hazaárulás ehhez képest rózsabimbó.
36
Az biztos, hogy megint/még mindíg helyzet van. A horvát elnök, azzal fenyegetett, hogy ismét Magyarországra engedi a migránsokat, mert a szlovénok, vihar sebesen építik a kerítésüket. Pintér le is záratta a határátkelőket. Gondolom, a román határon is építeni kezdik a kerítést és még a terror fenyegetettség is. Hát. Nem tudom. Mindehhez több katona kell.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.