A Demokratikus Koalíció szerint nem a fideszes állami vezetők, hanem a minimálbérért dolgozók fizetését kell emelni – közölte az MTI-vel hétfőn a párt alelnöke.

Varju László úgy fogalmazott: a Fidesz a bérpalfon eltörlésével "fizetésemelést adott az állami cégek élére kinevezett kádereinek", így ezek a cégvetetők 2016-tól akár 5 millió forintot is kereshetnek havonta. Eközben négymillió magyar állampolgár kevesebb pénzért dolgozik, mint amennyiből tisztességesen meg tudna élni, ugyanis a minimálbér messze alulmúlja a létminimum összegét, sőt a környező országok minimálbéreihez képest is rendkívül alacsony – jelentette ki.

A független képviselő szerint többek között az alacsony minimálbérnek köszönhető a drámai mértékű elvándorlás is. A kormány abból a pénzből osztogat a sajátjainak, amit elvesz az állampolgárokat foglalkoztató magyar vállalkozóktól – tette hozzá.

Nem a kétmilliós fizetésből kell ötmilliósat csinálni, hanem a 70 ezerből legalább 90 ezret – hangsúlyozta Varju László.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
BANG!!!
Egyszer csak bevillant, megvilágosodtak!

A legjobb lózung.
És mindig és mindenhol be lehet dobni.
És erre kapják a milliós fizetéseket, az adóforintokból a párttámogatási pénzeket, a...
Csak gratulálni tudok ehhez a megvilágosodáshoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.