Az ember, aki egyetem után egyből a Földművelésügyi Minisztériumba ment dolgozni, ahonnét csak arra a pár hónapra ment el, amíg megdobták néhány millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással. A szemtelenül fiatal, még idén is csak 33 éves Gál úr még 2014 júniusában, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai igazgatójaként alapította meg GLP Bormarketing Kft. nevű cégét. A GLP-t az év június 17-én jegyezte be a cégbíróság, és július 1-én le is adott egy pályázatot az agrárminisztériumbam, amivel szeptember 16-án 3 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el. A legmagasabb összeget, amit a 35 év alatti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező fiatal vállalkozóknak adni lehetett az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázati felhívás a foglalkoztatottság növelését jelölte meg célként, azonban a GLP-nek 2014-ben nem volt egyetlen egy alkalmazottja sem. A cég nyomtalanul működik Gál lakcímén, Egerben, még honlapja sincs. Gált pedig...
Ismerkedjünk meg Gál Péterrel, a legtökéletesebb ritmusérzékű helyettes államtitkárral
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megtaláltuk Stadler József fiát és családját: „Egy autót és egy üres földet örököltünk édesapánktól”
- Aggasztó hírek érkeztek a koronavírusról: mostmár a gyógyszer sem fog segítséget nyújtani?
- Meg akarta ölelni a menyasszony férjét az esküvőn: amikor rájött a bakijára, azonnal kiborult - Videó
- Elveszett fülbevalót kerestek a kertjükben: döbbenetes dologra bukkantak

Itthon
- 2023. October 3., 17:48
Brüsszel hajlandó megegyezni Magyarországgal – egy feltétellel

Itthon
- 2023. October 4., 08:03
Mészáros Lőrinc többszáz embert rúg ki a Magyar Bankholdingból

Itthon
- 2023. October 4., 07:44
Durva széllökések, záporeső – Betör az ősz?
További ajánlatok

Itthon
- 2023. October 3., 13:57
Egymást tapossák a magyar vásárlók a dubaji ingatlanpiacon

Szórakozás
- 2023. October 3., 09:18
Havas Henrik nagyon beteg, életmentő műtétet kellett végezni rajta

Itthon
- 2023. October 3., 07:54
Medvénél is hatalmasabb, soha nem látott állat kóborol a Tiszántúlon – videó
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás