A Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől. A BKK és a szakszervezet egy jövő heti egyeztetésben állapodott meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Karsai Katalin, az MTSZ kommunikációs vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a BKK "illegális feketelistája" huszonhét céget, körülbelül ezer munkavállalót érint hátrányosan, és másfél-két hónapja létezik. Erre akkor derült fény, amikor pénteken elkísérték a BKK-hoz egy kollégájukat, akinek már öt autója szemlézését tagadták meg – tette hozzá.

Azt állította, hogy az ügyintézés során a BKK egy munkatársa említette meg a feketelistát, amit a taxisok – akik jogi képviselőjükkel érkeztek – jegyzőkönyvbe vettek. Ezt a jegyzőkönyvet Karsai Katalin a sajtótájékoztatón bemutatta.

Miután az ügyintéző jelezte a BKK taxizásért felelős divíziója vezetőjének, hogy mi történt, alig egy óra elteltével visszahívták a korábban többször visszautasított taxist, és valamennyi autója gond nélkül vette "az egyébként feleslegesen szigorú akadályt" – fűzte hozzá.

A Magyar Taxisok Szakszervezete azt állítja, hogy ilyen, "több mint mutyigyanús" esetekre nem kerülhetne sor, ha volna egy jól megalkotott és főleg becsületesen működtetett szabályrendszer.

Karsai Katalin az MTI kérdésére elmondta: a szemle azt jelenti, hogy az autókat évente egyszer át kell vizsgálnia a BKK-nak, hogy teljesítik-e a taxirendeletben foglalt feltételeket. Hangsúlyozta, hogy a szemlét a BKK nem tagadhatná meg. Súlyos problémaként értékelte, hogy erre nincs jogszabályban előírt határidő, azt a BKK "lazán kezeli", így van olyan taxis is, aki két és fél hónapja nem tud dolgozni, mert az autóját nem bocsátották szemlére.

A kommunikációs vezető azt is mondta, hogy a BKK nem hajlandó tárgyalni velük. Emlékeztetett arra, hogy október 28-án módosította a budapesti taxirendeletet a Fővárosi Közgyűlés. Egyebek mellett emelték a taxidroszt használati díját: 2016 januárjától évi nettó 40 ezer forintról 65 ezerre. Az előterjesztés vitájában szót kapott Karsai Katalin, aki azt kérte, hogy halasszák el a döntést, és hatszáz tagú szervezetük véleményét is hallgassák meg. Súlyos problémának nevezte a drosztdíj emelését, valamint azt, hogy a javaslat a BKK-nak lehetővé teszi akár egy évre is megvonni a taxisok engedélyét. Tarlós István főpolgármester akkor megígérte a szakszervezetnek, hogy az új rendelet elfogadása után egy hónapon belül meghallgatják álláspontjukat, és észrevételeiket figyelembe veszik a rendelet következő módosításakor.

A szerdai sajtótájékoztatón Karsai Katalin azt mondta, hogy a BKK bujkált az egyeztetés elől, legutóbb például "alibiből rossz címre küldött" meghívóval próbálta fedezni magát.

A szakszervezet lassan úgy érzi, hogy a "taxishelyzet rendezése" szlogen olyan, mint a szocializmusban az "árrendezés", vagyis egyet jelent az áremeléssel – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén nem akarnak botrányt csinálni, mert a törvényes megoldások hívei.

A Fővárosi Közgyűlés ülésének napirend előtti vitájában Horváth Csaba (MSZP) azt kérte, hogy a Magyar Taxisok Szakszervezetének megjelent képviselői hadd szólaljanak fel a budapesti taxirendelet ügyében, és folytassanak velük érdemi tárgyalást, ahogy ezt korábban megígérték.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője elmondta, megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szakszervezettel, de ez nem volt sikeres, majd eljutottak egy képviselőjükhöz, aki azt közölte, hogy nem tud részt venni a megbeszélésen.

Dabóczi Kálmán ezt követően – Tarlós István főpolgármester felkérésére – egy jövő csütörtöki időpontot javasolt az egyeztetésre a taxis szakszervezetnek, amely azt elfogadta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.