A kormány minden tagjának nyilvános a vagyoni helyzete és a vagyonnyilatkozata; Juhász Péter vizsgálódjon maga körül – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel az Együtt alelnökének kijelentésére reagálva.

A Fidesz azt írta, a drogügyeiből és a fantomcégeiből ki se látszó Juhász Péter a vizsgálódást kezdje saját magán és a korábbi szövetségeinél, az ellenzék ugyanis tele van korrupciós ügyekkel.

Az Együtt politikusa korábban sajtótájékoztatón közölte, a párt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az összes kormánytag ellen még decemberben, hogy a vonatkozó szabályozás módosításának januári hatályba lépése előtt a kormánytagokra és családtagjaikra vonatkozó konkrét adatokhoz is hozzájuthassanak.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Igen nyilvános amit bele írtatok , és amit nem azzal mi van, és egyáltalán miből van???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Érti ezt valaki ? Hogyan a bánatos sunnyogó p***ába lehet úgy költekezni, hogy a legális jövedelem meg se közelíti a lehetőséget ?
Talán a "saját lábon állókat" is el kéne számoltatni...úgy, büntetőjogilag !

Mit mondott az Unió ? Indokoltlan felárazásokkal " működik a reform" Gagyisztánban !
Mobil123
Igen nyilvános amit bele írtatok , és amit nem azzal mi van, és egyáltalán miből van???
Captain Blood
Lásd Giró-Szász vagyonnyilatkozata!
Elvtársak a dátumokkal van a baj!!!
nezelodo
Lehet, hogy a témára gondol a fotón Orbán... Megint ránk öltögeti a nyelvét?
kakaósbögre
nos,mint a mellékelt ábra mutatja,megint hülyére vesznek.ennyi.ócska egy tolvaj társaság ez.
Mézike
Persze, mert itt ott kiszivárgott egy kis bűz, meg egy kis híg lé.
A sűrűje az meg a budiba maradt búra alatt. Jó monnyuk néha egy egy öltöny kibukik...
cs.n.
Tuggyuk, Pintérnek is csak egy örökölt Wartburgja van. Amúgy meg ki se látszanak az adósságból, egyik napról a másikra élnek.
kamazuka
Már amit a bevallásokból a NAV közzé is mer tenni!
Fradigege
Az a nyilvános, ami kifelé jól mutat. Például, ha egy gázszerelő pár év alatt milliárdos lehet, akkor miért nem lesz a többi gázszerelő is hasonlóképpen milliárdos? Illetve, hogyhogy nem lesz mindenki gázszerelő ebben az országban, mocskok? Na, már itt az elején bűzlik a galeri.
Butautáló
Az arrogancia csak olaj a tűzre, ezt tudniuk kéne...de hát nem csak pofátlanok, hülyék is!
justhpeter
@Fradigege: Itt omlott össze a fideSS-kdnp teljes története. Ez a példa pontosan megvilágítja a vagyonnyilatkozatok hiteltelenségét.
colibri
@kakaósbögre: 18:37 Egyetértek a listáddal, annyi kiegészítéssel, hogy sajnos nem teljes. Nálam felkívánkozik még Lázár, Kósa Lala, Seszták legalább. ...és mivel a szürke fidesses képviselő is sokszoros álláshalmozó, felfoghatatlan mennyiségű pénzt tesznek zsebre "hivatalosan" is. Ami a legfelháborítóbb, hogy semmi nem elég! Mikor fog már ez a sok-sok kisgömböc kipukkadni??!
reseva
Azzal nem is vitatkoznék, hogy ..nyilvános vagyoni helyzetük. Tényleg szemünk előtt lopják ki szemünket is, és nem is szégyellik. Hiszen legálisan vannak hatalomban, valahogy a többség megválasztott őket, joggal teszik, amit tesznek.Mi meg csak nézzük.
Toby
"...Juhász Péter vizsgálódjon maga körül – közölte a Fidesz ..."

Ezt a tökös "visszavágást" vajon hány államtitkár és "tanácsadó" szenvedte össze, álmatlan éjszakák után - milliókért ?
Toby
"Orbán Viktor miniszterelnök jelentős vagyongyarapodáson ment keresztül 1998 és 2002 között, a hivatali évek alatt. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), amelynek (több tízmilliós) átépítéséhez azonnal hozzá is láttak. Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).

Már a családi vagyonszerzés kezdetén, a bányaprivatizációban is szerepet kapott közpénzből származó tőke. Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd ugyanis azzal a Quality Invest Rt.-vel szálltak be Orbán Győző üzletébe, amelynek vagyonát a fideszes székházeladásból befolyt százmilliók adták. Simicskáék 4,75 millióért vettek részvényt a pártelnök apjától, amit aztán 1,2 millióért – tehát 3,55 milliót „ajándékként” hátrahagyva – adtak el újra neki. (Simicska: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen.”)
Toby
Azok a bizonyos „első milliók” tehát nem egyenes úton, hanem az állami pénz – pártpénz – magánpénz vargabetűjét leírva jutottak el a családhoz. De hogyan szaporodtak a későbbiek során? Tény, hogy Orbánék vagyona 1998 és 2002 között nőtt a sokszorosára. Az első miniszterelnökség éveiben. A néptől kapott közhatalmi mandátum birtoklása idején. A kérdés az, hogy a vagyongyarapodás a hatalom felhasználásával, azzal visszaélve történt-e.

E kérdésre először a tokaji szőlők környékén keressük a választ. A szóban forgó ügy 2005 tavaszán került a közfigyelem fókuszába, Orbán szerencséjére ismét post festa (miként a bányaügy is): évekkel a történtek után. Amikor ő maga már nem volt hivatalban. Az Élet és Irodalom megdöbbentő részleteket közölt olyan üzleti tárgyalások jegyzőkönyveiből, amelyeken 2000-ben és 2001-ben Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.13 Mi több: a jegyzőkönyvek által következetesen taggyűlésnek nevezett összejövetelekre nemegyszer a kormányfői rezidencián került sor. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke a szövegek tanúsága szerint (névleg a felesége révén) magántulajdonos üzletemberként tárgyalt többek között állami vagyontárgyak, illetve vissza nem térítendő állami támogatások megszerzésének lehetséges módozatairól s az ezek során követendő taktikáról.
Toby
A szóban forgó cég, a Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft. már puszta összetételénél fogva tipikus képlete volt a korrupciós összeférhetetlenségnek. Az Orbán házaspár üzletfelei ugyanis olyan állami pozíciókat töltöttek be – bizonyosan a kormányfő akaratából –, amelyek ab ovo magukban hordozták a szolgálat–viszontszolgálat mozzanatát. A társaság tagjai tudniillik – jobb esetben: a saját pénzük, tudásuk és kapcsolataik; rosszabb esetben: az Orbán jóvoltából elnyert állami tisztségek fölhasználásával – a hasznukra voltak Orbánéknak. Előmozdították az ő anyagi gyarapodásukat, amit a kormányfő a nekik osztott pozíciókkal (az azokkal járó hatalommal, presztízzsel, pénzzel) viszonzott. Vagy megfordítva: ők hálálták meg az Orbán révén elnyert pozíciókat és javakat: egyre megy. Hogy konkrétak legyünk: Szász Attila ügyvéd például állami cégek fb-tagjaként, továbbá állami felügyeletű cégek és intézmények jogi képviselőjeként csak 2000–2001-ben 50 millió körüli összeget vett föl – miközben a hátán vitte a Kft. üzleti ügyeit, különös tekintettel a kiszemelt földterületek megszerzésére. Az utóbbi cél számára aranyat ért, hogy a sátoraljaújhelyi földhivatalba – merő véletlenségből – Stumpf kancelláriaminiszter unokatestvérét nevezték ki akkoriban, így aztán Szász a sárazsadányi polgármesterhez intézett leveléhez pontos helyrajzi számokkal együtt csatolhatta azoknak az önkormányzati tulajdonban lévő parcelláknak a listáját, amelyeket Orbán és társai kinéztek maguknak. A polgármester igen készséges volt: Orbán (felesége) így vehette meg 2, azaz kettő Ft/m2-ért az első zsadányi területét, amelyre aztán szőlőültetvényt telepítenek majd – vissza nem térítendő állami támogatásból.
Toby
Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy 1988 és 2002 között Sárazsadány és környéke jó pár tízmilliót kapott különféle pályázatok megnyerését követően – ugyancsak viszsza nem térítendő állami támogatásként. A Kft. tagja volt még Kékessy Dezső tőkeerős üzletember, Orbán személyes barátja – majd 2002-től hazánk párizsi nagykövete. 2006-ban aztán (a veje nevén) volt szíves megvásárolni Orbánék pesti lakását. 63 millióért. A nyolc évvel korábbi vételár (563 ezer Ft) száztizenkétszereséért! Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk Madarász Lászlót, aki az Orbán által menesztett Princz Gábor helyét foglalhatta el a Postabank élén 1998-ban. Ezt követően (1999. december 29-én) nyújtott a Postabank Invest Rt. 145 millió forintos hitelt a Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.-nek: tehát a főnök (és a nagyfőnök) saját vállalkozásának.14 S hogy a történet kerek legyen: a következő évben a Postabank cégei részesültek 90 milliós állami támogatásban.
Toby
Ha ez az egész vircsaft nem lett volna súlyosan összeférhetetlen, akkor nem kellett volna titokban tartani. Márpedig titokban tartották: a közvélemény csak 2000-ben, a HVG jóvoltából szerzett tudomást arról, hogy a Magyar Köztársaság kormányfője (a felesége révén) miféle üzleti vállalkozásban vesz részt immáron bő két esztendeje. Ám hogy ezt mekkora odaadással és miféle eszközök igénybevételével tette, arra csak öt év elteltével derült fény, az Élet és Irodalom által prezentált taggyűlési jegyzőkönyvekből. Ezekből napnál világosabban kiderült, hogy a magyar miniszterelnök olyan üzleti megbeszélések aktív résztvevője volt, amelyeken egy magántársaság tagjai azt latolgatták, hogyan juthatnak minél könnyebben és jutányosabban állami javakhoz. Egyértelmű utalások estek a vállalkozásuk számára kulcsfontosságú állami cég vezető posztjaira kinevezett személyek közreműködésére. A miniszterelnök – mintegy a felvetődő igényekre válaszolva – elmondta: óvatosnak kell lenniük (ő többes szám első személyt használt), a szóban forgó állami javak megszerzésére csak darabonként, és csak a választásokat követően lesz módjuk – de akkor igen. Kiderült az is, hogy a társaság egyik tagja, a kormányfő nejének régi barátja – aki a zsákmányul kiszemelt állami cég jogi ügyeit is vitte – személyesen dolgozott a Hegyalja-törvényen. Eszerint tehát a parlamenti jogalkotás is igazodott olykor a kormányfő üzleti vállalkozásának igényeihez!
Toby
Részletek Debreczeni József: Az Obán-család és a lközhatalom viszoinya c. munkájából.

Szóval annyira nyilvánosak, hogy orbánc - a geci ! - ezekről soha, sehol nem beszélt, nem írt és nagydobra sem verte !

Oszt' jó napot !
zöldszem
kepkezelo.com/images/6v4fl9dxgvs26ya5pewd.jpg
...Kádár János és Rákosi Mátyás összemosolyog a Fideszen, és elismerően csettint.
enslaved
@Toby: Köszönjük az idézetet a vérig sértett és anno lapátra tett Debreczeni úr könyvéből:-)
ThAdam
Online Népszavazás alapján:
Egyet ért-e Ön azzal, hogy négyévente a politikusokat kötelező vagyonosodási vizsgálat alá vonják?
Igen egyetértek: 100%
Nem értek egyet: 0%

Szavazz te is!
www.facebook.com/onlinenepszavazas
solidedge
Most már annyira gátlástalan a lopás, hogy bátran nyilatkoznak exponenciálisan növekvő vagyonukról a politikusok. A régebbi szemérmes nyilatkozatok sem vezettek semmi jóra, amely szerint hajléktalan, csóri politikusokat tartottak el gazdag feleségek.
kkalman
Idióta f@ßkalapok! Nem az a baj, hogy nem nyilvános a vagyonnyilatkozat, hanem az, hogy átláthatatlan. Nem látszik a vagyon eredete.
Desischado
Ajánlom Ferenczi Kriszrina Narancsbőr c könyvét elolvasásra, ha érdekel, hogyan gazdagodott meg az orbán maffia! Amúgy Toby helyesen írta le a tényeket!
Nyilvános az adóbbevallásuk, én meg a Római Pápa és Buddha vagyok egyszemélyben!
enslaved
@kkalman: Vagy menet közben is változtatható, hozzá lehet tenni, el lehet belőle venni, kényük és kedvük szerint. Ez az, ami igazából felháborít.
human
Már értem, hogy mivel voltak annyira elfoglalva 8 évig a fiúk. Volt idejük kiagyalni az egész hatalom és közvagyon átvételt.
nezelodo
Fiúk, látom készültök a szilveszteri kabaréra, de korán élesítettétek ezzel a közleménnyel a műsort, egy ország röhög rajta, mert mást nem tud tenni a nyílt színi lopás ellen.
Macskaszem
Mekkorákat röhöghettek, mikor ezt a nyilatkozatot összedobták...
Hellcat
Nyilvános ja de senki nem vizsgálja, hogy valós-e...
libellle
@kakaósbögre: Phu... itt a fotokon van egy paar ugy igazán ronda példánya az emberiségnek. Egyik förtelmesebben néz ki mint a másik. Megdöbbentö, hogy az állitolagos legfensöbb lény ennyire ronda.
Toby
@enslaved: Nincs mit köszönni, a "a vérig sértett és anno lapátra tett Debreczeni úrat" a mai napig nem perelte egyetlen egy érintett sem a könyv tartalmáért, nem cáfolták, nem kommentálták !
Vajon miért nem ?
kukac50
Ha nyilvános akkor azt is hozzák nyilvánosságra,hogy Rogán és Szíjjártó vagyonában mennyi a Quaestorból kimentett pénz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.