Bojár Gábor: Európa tragédiája, hogy éppen Orbán mondta ki az igazságot

Liberálisnak vallja magát, de elismeri: lehet, hogy a kerítésre valóban szükség van. Túl a menekültek, a rasszizmus és a külföldre szakadt magyarok kérdésén, Bojár Gábor arról is mesélt, mivel döbbentette meg Orbán Viktor találkozásukkor, és mi az, amit meg kellene tanulnia a politikusoknak Göncz Árpádtól. Az üzletemberrel – aki a Graphisoft és az Aquincumi Technológia Intézet alapítója is –, mindössze pár órával a párizsi terrortámadások előtt beszélgettünk.

- Nem most találkozunk először. A legutóbbi alkalommal azt fejtegette, Orbán Viktor miért nem álmodott elég nagyot.

- Igen, nagy visszhangja is lett az interjúnak. Ebben szerepet játszott a cím, amivel a bulvársajtó átvette: „A magyar milliárdos nekiment Orbán Viktornak”.

- Mi a baj ezzel? Nem így történt?

- Úgy érzem, nem. Próbálok higgadt kritikát gyakorolni, de nem milliárdosként, hanem a magyar gazdaságért felelősséget érző, egyszerű üzletemberként. És ha már itt tartunk, módosítanék a korábbi álláspontomon: azt mondtam, Orbán nem államférfi, mert nem tudja alakítani, hogy mit akar a nép. Azóta be kellett látnom: tudja alakítani, de sajnos nagyon rossz irányba.

- Mire gondol?

- A legrosszabb ösztönünket, a rasszizmust hozza elő a menekültválság kapcsán. Bár azt hiszem – és most a liberális barátaim haragudni fognak rám –, egy dologban igaza van. A schengeni határokat tényleg meg kell védeni, akár fizikai módon is. Egy országba soha nem szoktak ellenőrizetlenül és kontroll nélkül beengedni tömegeket. Amikor az ember átlép egy államhatáron, akkor útleveles ellenőrzés van, akár még vízumot is kérhetnek, mint Amerikában. Természetes, ha egy országcsoporton belül nincsenek határok, akkor kívülről meg kell védeni. Ezt sajnos az az Orbán Viktor mondta ki először, akivel Európa mértékadó vezetői nem szívesen vannak egy platformon.

- Ezek szerint kellett a kerítés?

- Az technikai kérdés. Ha másként nem megoldható, lehet, hogy kell. Viszont ezt rasszista felhanggal köríteni, bűn volt. A rasszizmus egy nagyon mély és ősi emberi ösztön, civilizációs feladatunk legyőzni, kiirtani magunkból. Az államférfiaknak ez ellen kellene nevelnie a polgárokat. Így például a plakátkampány szerintem bűncselekmény volt. Nemrég beszélgettem erről egy Fidesz-közeli, mellesleg igen szimpatikus fiatalemberrel, aki azt mondta: „ne törődj vele, az befelé szólt, hozott öt százalékot”. És ez bármit megér? – kérdeztem, de választ nem kaptam.

- Lehet kritizálni a kormányt a belpolitikai haszonszerzés miatt, mégis azt látni: a szomszédos országokban egyre népszerűbb a magyar példa.

- Európa tragédiája, hogy egy olyan ember mondta ki először az igazságot, aki folyamatosan szembe megy az EU alapértékeivel, ezért nem lehet hitele az EU védőbástyájakánt. A magyar kormányfő nagy lehetőséget hagyott ki: ha az elmúlt években nem lett volna Európa-ellenes, most a legtekintélyesebb politikusok közé emelkedhetett volna. Sőt, lehet, Angela Merkel is sokkal hamarabb elfogadta volna, hogy védeni kell a határokat és korlátozni a bevándorlók számát, ha ezt nem Orbán Viktor javasolja.

- A migránsválság másik sarkalatos kérdése, hogy van-e szükség menekültkvótára és ha igen, akkor az önkéntes vagy kötelező érvényű legyen. Mi a véleménye erről?

- Abban Orbánnak megint igaza van, hogy csak akkor beszéljünk kvótákról, ha ellenőrzés alatt tudjuk tartani a határainkat, de korlátozott számban igenis be kell engedni menekülteket. Erre nemcsak az EU, hanem a Genfi Konvenció is kötelez minket. Szükség van kötelező kvótára a tagállamok gazdasági teherbíró képesség alapján. Európában mégiscsak fontos érték, hogy szolidárisak legyünk egymással. Egy ország, amelynek 200 ezer menekültjét fogadta be a Nyugat ’56-ban, nem mondhatja, hogy most nem fogadunk be egyetlen embert sem. Egyszerűen erkölcsileg nem lehet megtenni. Az pedig már megint egy rasszista felhang, hogy ők anno fehérek voltak és keresztények, a mostaniak meg nem fehérek és nem keresztények. A huszonegyedik század globabilzálódott világában egy civilizált ország vezetője nem mondhat ilyet.

- Az egy dolog, hogy mondhat-e vagy nem, de a realitások talaján maradva: lehet egyáltalán a menedékkérőket integrálni?

- Nehéz kérdés, mert a probléma létezik. Sok időt töltök Franciaországban, ahol látom, nagy gond, hogy a beilleszkedés nem teljes. Sok muzulmán helyi közösségeket alakít ki, amelyek agresszívvé tudnak válni és a terrorizmus melegágyai lehetnek. Az első generációs bevándorlók még hálásak, hogy befogadták őket, de a második és harmadik generációsok már nem értik, hogy miért kell hátrányban lenniük a többségi társadalommal szemben. Ettől még küzdenünk kell a rasszizmus ellen, mert az csak tragédiákhoz vezet, ahogyan azt a történelem már számtalanszor bizonyította. Például Amerikában a harc sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy végül fekete lett az elnök. Szeretném látni, mikor lesz Magyarországnak cigány miniszterelnöke.

A kép forrása: MTI

- Közben arról sem lehet megfeledkezni, hogy amíg az EU-ba beáramló menedékkérőkre figyelünk, a magyarok egy része már Londonban mosogat.

- Nem tudom, mivel lehetne hazahozni ezeket a fiatalokat, de remélem, a többségük előbb-utóbb hazajön. A hazánkat nem tudjuk lecserélni. Külföldön az ember mindig idegen marad, idegennek lenni pedig sehol nem jó. De hadd említsek egy ellenpéldát is: most már nálunk, az Aquincumi Technológia Intézetben több százas nagyságrendben végeznek Amerikából érkezett hallgatók. Közülük egyre többen jönnek vissza Magyarországra dolgozni és lakni, bizonyítva, hogy létezhet fordított irányú agyelszívás is.

- Mit mondanak, miért akarnak nálunk maradni?

- Mert Budapest egy klassz, élhető város és nagyon lehet szeretni. Sokszor kérdezik tőlem, ha egyszer van Franciaországban is nyaralóm, miért nem hagyom itt az országot. Erre szoktam mondani: szeretem a tengerpartot, de ott nekem soha nem tudna úgy fájni Francois Hollande rossz politikája, mint itthon Orbán Viktoré. Ez az enyém, a franciáké nem az enyém.

- Ha már ismét említette a kormányfőt, árulja el: találkoztak valaha személyesen?

- Igen, még Kepes András Desszert című műsorában 1995-ben, aminek a koncepciója az volt, hogy különböző szférából származó embereket ültettek egy asztalhoz. Így hívtak meg együtt vele, a politikussal és Mészöly Kálmánnal, a fociválogatottunk egykori szövetségi kapitányával. Abban az időben a Graphisoft itthon még nem volt ismert, rólam csak annyit lehetett tudni, hogy vállalkozó vagyok. Orbán profi politikusként elkezdte ecsetelni, hogy az államnak támogatnia kéne a vállalkozókat. Nem tudhatta, hogy ez az, amire én a legjobban harapok.

- Miért harap rá? Nem jó dolog a vállalkozások támogatása?

- A vállalkozókat nem pénzzel kéne ösztönöznie az államnak. A vállalkozókat hagyni kell vállalkozni, segíteni pedig tiszta és fair versenyfeltételekkel, stabil adó- és jogrendszerrel lehet.

- Mit szólt ehhez Orbán?

- Meglepődött nagyon, engem meg az lepett meg, hogy őt ennyire meg lehetett lepni. Főleg azért csodálkoztam, mert ő akkor még liberálisként volt ismert, és nem gondoltam volna róla, hogy ennyire paternalista állampárti eszméket vall. Nem is értek egyet azzal az állítással, hogy Orbán Viktor sokat változott volna az elmúlt időszakban: már a 90-es években is kőkeményen központosított hatalomban és a piacon is aktív államban gondolkodott. Bár én is egy erős államban hiszek, de ennek a szerepét a szabályozásra és a felügyeletre fókuszálnám. Nem jó, ha az állam vállalkozóként is részt vesz a gazdaságban. Ez nem erősíti, hanem inkább gyengíti az államot, hiszen ebben nem tud jó lenni. Korlátozott ugyanis azoknak a száma, akik egy piaci körülmények között működő céget jól el tudnak vezetni, és számukra sokkal vonzóbb a magánszféra, mint egy politikai ciklusoktól függő állami alkalmazotti állás.

- Most, hogy visszakanyarodtunk a magyar belpolitikához, nem lehet elmenni amellett, hogy pár hete elhunyt Göncz Árpád. Ott volt a temetésén?

- Nem, és nagyon fájt, hogy egy korábban véglegesített amerikai utam miatt nem tudtam elmenni rá, mert őszintén tiszteltem. Hadd meséljek el egy személyes élményt vele kapcsolatban. 1991-ben, mikor ő még friss államfő volt, mi képviseltük a Graphisoftnál az Apple-t is. Ekkoriban a topvezetőik csináltak egy kelet-európai körutat, aminek keretében ellátogattak hozzánk is. Mi persze le akartuk őket nyűgözni és megmutatni, hogy Magyarország mennyire fantasztikus hely. Hatalmas felhajtást csináltunk, limuzint, motoros kíséretet béreltünk a repülőtérről, és kilobbiztuk, hogy még a köztársasági elnök is fogadja a küldöttséget, hátha neki sikerül rávenni a céget egy itthoni fejlesztőközpont megnyitására. A találkozás megtörtént, Göncz Árpád pedig fantasztikus volt. Azzal érvelt, Magyarország különleges hely, mert a négy nagy európai kultúrkör találkozási pontja: a bizáncié, a németé, a szlávé és a latiné. Ezért nyitottak vagyunk a különböző kultúrákra és a matematikai hagyományaink is erősek. Az Apple vezetői le voltak nyűgözve az államfőtől, utólag azt mondták nekünk, szerencsés az ország, amelyiknek ilyen vezetője van. Ám ennél is érdekesebb, hogy búcsúzáskor Árpi bácsi visszatartott engem és a magyar kollégát egy percre. Mit gondol, mit mondott?

- Talán elismerését fejezte ki önöknek, hogy az országért dolgoznak?

- Erre gondolna mindenki, de nem ezt mondta. Csak annyit kérdezett kisfiús hangon: „Jó voltam, fiúk? Remélem, tudtam segíteni.”

- Mit válaszoltak neki?

- Nem jutottunk szóhoz, csak hálálkodtunk és köszöntük. Én pedig nagyon meghatódtam… Mert ez az igazi alázat. Ilyen, mikor a király a nép szolgája. Ezt nem ártana másoknak is megtanulni.