Egyre több részlet derül ki arról, hogy miért menekülnek az orvosok a Szent Imre Kórházból, ahol ugye az elmúlt napokban egyszerre hat aneszteziológus is felmondott, veszélybe sodorva a kórház működését, a menetrendszerű műtétek végzését.

A 444.hu most új elemmel egészítette ki a történetet: az online lap úgy tudja, hogy a főigazgató, Bedros J. Róbert vezetési stílusa, a munkatársak folyamatos megalázása is hozzájárult az áldatlan helyzet kialakulásához.

A nyilatkozó források szerint a főigazgató megtiltotta például a nővéri túlórázást, ami az intenzív osztályon folyamatos szakemberhiányt okozott, de azt sem engedte, hogy a munkatársak a folyosón használják a telefonjaikat:

Bedros J. Róbert megtiltotta az orvosoknak és a nővéreknek, hogy a kórház folyosóján használják a mobiltelefonjukat, vagy pedig hangosan nevessenek. Úgy vélte, hogy ezek a betegekben rossz érzést kelthetnek.

- mondta egy névtelen forrás.

Az aneszteziológusok egyébként azután álltak fel, hogy osztályvezetőjük, Fejér Csaba is elhagyta a megállíthatatlanul süllyedő hajót.

A főigazgató állítólag gondoskodott róla, hogy a kórházban rossz hangulat legyen, egy értekezleten megszólaló telefon után megfenyegette a munkatársakat, hogy kirúgja, akinél ez még egyszer előfordul, viszont az ő hívásait a szabadnapokon is fel kellett venni (vagy ha nem, írásban kellett beszámolni, hogy miért volt a munkatárs kikapcsolva).

A hangulatot jól jellemzi az alábbi idézet:

Belépése után külön értekezleten hívták fel a dolgozók figyelmét, hogy a főigazgató úrnak mindig előre kell köszönni, és aki még nem látta volna, az onnan ismerheti meg, hogy „magas, jóképű, és az öltönyzakóját mindig vállra vetve viseli”. A kórház dolgozóinak aláírásukkal kellett minden héten jelezniük, hogy a főigazgató aktuális körlevelét már elolvasták.

Nem meglepő, hogy Bedros J. Róbert állítólag nagy örömet okozott a kistarcsai kollégáinak, amikor az ottani kórház éléről távozott:

Amikor távozott a Flór Ferenc kórházból, akkor volt beosztottjai közül többen együtt mentek templomba, hogy közös imádsággal köszönjék meg a változást.

Az aneszteziológusok felmondása állítólag a – körülmények ismeretében – nem egyedi, a különbség annyi, hogy a kórház körüli helyzetről ezúttal a sajtó is értesült.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
Nagyon sok javítandó lenne a magyar vezetői kultúrán.
Az egészségügy áldatlan állapota is sokban függ a beágyazott hierarchia megváltozhatatlansától.
Helyi kiskirályok, ellenőrízhetetlen vezetők, összefonódások, kéz-kezet mos virtus.
Hatalomhoz juttatott erkölcsi nullák.
És ez - bármennyire is utálom a Fidesz fiúkat- nem most van így. Legfeljebb az utóbbi időben nyíltabb lett a káderezés.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
darwin
Volt nekem is ilyen főnököm.Ha tüsszentett és az öt méteres körzetében lévők azt dörmögték,hogy " Egészségére",akkor nem azt mondta,hogy kösz,hanem azt
hogy "A többi süket?"
Ismerősnek amerikai főnöke van.Nem tudják megelőzni a köszönésben,pedig milliárdos.
Desischado
Ilyen is van sajnos. Tuti, fidesezs, azért nem tudják elmozdítani! Szörnyű egy ilyen alatt dolgozni!
Freewolf
@Toby: Nem érdekel a gyökér, paraszt, tahó stíl! Na pá!
kutyahűség
Talán ki kéne rúgni a zsarnok igazgatót - úgy mondjuk legkésőbb ma délben. Ahol rossz a főnök, ott a legtehetségesebb ember sem tud jól dolgozni, de még átlagos szinten sem.
Freewolf
@Toby: A patkányoktól undorodom! A mocskos, beltejres, géntörött, folyamatosan rettegő, de visítva támadó patkányoktól!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.