A Párbeszéd Magyarországért (PM) kikéri azt a szerződést, amely alapján a honvédségtől több mint ezer rakétát vásárló vadászbolt a honvédségnél tároltatja a megszerzett éles fegyvereket.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése alatt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, egy újabb gyanús eladás esetében nem elérhető még a pályázati kiírás sem a minisztérium honlapján.

Kiemelte, azért sem bízik abban, hogy a nemzetbiztonsági bizottság feltárja a történteket, mert a kormánypártok "Putyin-tenyeréből esznek", emellett a szocialista kormányok sem voltak rossz viszonyban Oroszországgal, a Jobbikkal kapcsolatban pedig "rendre felmerül az orosz finanszírozás gyanúja". A PM a hasonló helyzetek megelőzése érdekében – zuglói polgármestere gyakorlatát követve – nyilvánosságra hozna minden állami és önkormányzati szerződést, továbbá létrehozna egy korrupcióellenes ügyészséget – hangsúlyozta Tordai Bence. A PM korábban azt közölte, egy olyan vadászbolt vásárolt fel a honvédségtől több mint ezer rakétát, amelyik 2012-ben még csak húszmillió forint árbevételt ért el. A Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön azt mondta, minden törvénynek és előírásnak megfelelt a Magyar Honvédség egyes fegyvereinek értékesítése. Lázár János sajtótájékoztatón közölte, az értékesített anyag útja jól nyomon követhető; mind az értékesítő, mind a vevő a szükséges engedélyek birtokában volt.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Zárt ülést tart holnap a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, ahol egy olyan fegyvereladás is szerepel az előzetes napirendben, amely körül a kormány szerint minden rendben van. Az ügyletben aprópénzért jutott háborús övezetekben aranyat érő fegyverekhez egy HM-cég közreműködésével egy vadászbolt.
hirdetés

A miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint minden törvényesen zajlott a Honvédség leselejtezett rakétáinak és fedélzeti fegyvereinek eladásakor, a parlament viszont talán mégis vizsgálhatja a kérdést: a nemzetbiztonsági bizottság holnapi zárt ülésének előzetes napirendjén is szerepel a téma. Ahhoz, hogy ténylegesen is megvitassák, a bizottsági többségnek is meg kell szavaznia, amire ellenzéki forrásaink nem vennének mérget –

nol.hu/belfold/zart-ules-a-raketabotrany-miatt-1579057

Mikor fog kiderülni az igazság ???
justhpeter
@nyanya001: Soha ! Ami erről ki fog derülni, azt nem vagyok hajlandó elhinni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.