Mivel a mostani idényre 1,73 milliárd forintot kaptak. Most már ott tartanak a közpénz kreatív felhasználásával, hogy a Felcsút még egy Multikár M27C típusú takarítógépet és két Antian Carraro traktort is ebből vesz. (A tao-pénzek azok a közpénzek, amikről törvény mondta ki, hogy nem minősülnek annak.) Az MLSZ a 2015/2016-ös idényre 1,73 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak – írta meg az mfor.hu, ami szerint így a Felcsút már több mint 11 milliárd forintot szedett össze a TAO-rendszer 2011-es indulása óta. Az akadémia holnapján található TAO-határozat szerint erre megy el a pénz: - 103,5 millió forint személyi jellegű ráfordítás - 64,8 millió előfinanszírozott nem ingatlan jellegű tárgyi eszköz beruházás, felújítás - 1,36 milliárd forint utófinanszírozott ingatlan beruházására, felújítás (egy sportcsarnok építése) - 206 millió forint pedig az utánpótlás-nevelés feladatainak ellátása Most már...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
- Tudsz úszni?
- Nem.
- És ha megfizetem?
/Hofi/
Aki Én
Így van ez jól. Gondolom a fideszt hatalmon tartó nyugdíjas tábor szívesebben és gyakrabban jár oda, mint ide: propeller.hu/images/cikk/2015_12/szent_janos_korhaz_orvosi_szoba.jpg
így aztán nem is zavarja őket, hogy a közpénz erre megy.
nyanya001
@Aki Én: Gondolod, hogy a csuti szarkát érdekli az egészségügy ?
Az a lényeg, hogy őelmehábárodottsága passziója meglegyen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.