Eddig 1 millió 521 ezren írták alá a Fidesznek a kötelező betelepítési kvóták ellen indított petícióját – közölte Gulyás Gergely és Németh Szilárd kormánypárti országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elfogadhatatlan minden olyan diktátum az Európai Uniótól, amely azt akarja előírni, hogy kikkel éljenek együtt a magyarok – fogalmazott Gulyás Gergely a vasárnapi Fidesz-kongresszus helyszínén, a Hungexpón, újságírók előtt.

Németh Szilárd azt mondta: a kongresszus résztvevőit is arra kérik majd, hogy "védjük meg az országot, folytassuk az aláírásgyűjtést", amelynek eredményeként nőhet a kormány mozgástere a kötelező betelepítési kvóták ellen.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ez a pártutasításra megjelent adat. Én a valós számokra lennék kíváncsi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
@eszegfu: Már az sem szükséges, hogy egy személy több helyen is aláírja az ívet. Eljutottunk abba a stádiumba, amikor a bejelentett adatoknak semmi közük sincs a valósághoz. Azért írtam, hogy 30 millió, mert mindegy, hogy mi a valóság, a Központi Bizottság majd mond egy számot, azt kell elhinni. Kár, hogy az egésznek semmi értelme, hiszen az emberi jogok már másodlagos szerepet játszanak az orbáni New Deal-ben.
eszegfu
@eugen4402: 7:18 Értettem én mire gondolsz! Valóban az egésznek semmi értelme, csak "belügyileg" tartja továbbra is fent a viszályt! És tényleg elszakadtak a valóságtól... a tegnapi beszédében O.V. nagy mellel még azt is kijelentette: megvédjük az országot a terrorizmustól... mi van?! Ha szavakkal meg lehetne védeni, akkor ezt megtették volna pl. a franciák is... de még tevőlegesen sem lehet kivédeni az ilyent!!!
eugen4402
@eszegfu: Nem lepődnék meg, ha a tegnapi szövege miatt kitiltanák Nyugat-Európából. A Néppártoknak ilyenkor nincs véleménye?
eszegfu
@eugen4402: Biztos, hogy van véleményük... de majd O.V. -- mint már sokszor -- kimagyarázza: ez a magyaroknak szólt és nem is ugy gondolta... majd "pontositja".:(
eugen4402
@eszegfu: Ne feledkezzél meg a másik titkos ütőkártyájáról sem. Ha a megszokott "pontosítás" nem lenne elég, akkor jön a csodafegyver: ha őt elkergetik, akkor jön az a rettenetes Jobbik-kormány, amelyik még annyira sem tud beilleszkedni, mint ő és a Fidesz...
eszegfu
@eugen4402: Bizony elfelejtkeztem erről! Valós visszatartó erő, hogy ha nem a Fidesz, akkor ki?! :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.