A szervezetépítést, a 2018-as választásra felkészülést nevezte az új Fidesz-elnökség egyik legfontosabb feladatának Kövér László házelnök, a Fidesz választmányi elnöke a kormánypárt XXVI., tisztújító kongresszusán, Budapesten. 

A politikus szerint a Fidesznek – Kelet- és Közép-Európa legerősebb politikai közösségének – szembe kell néznie azzal, hogy ha nem akar az MSZP sorsára jutni, vagyis ha nem akarja nyugdíjasklubok hálózatává "aszalni" a szövetséget, akkor be kell vonnia a fiatalokat. Ez mindenkinek feladata a pártban, mert "minden Fidesz-tag felelős minden Fidesz-tagért" – hangsúlyozta.

Az Országgyűlés elnöke azt is mondta, "nagy párt vagyunk, sokféle ember, sokféle érdek". "Próbáljunk meg ezekkel együtt élni úgy, hogy a közjó szolgálata tekintetében semmilyen felróható hibát ne kövessünk el a közvélemény szemében".

Figyelmeztetőleg hatott – elevenítette fel – a két elveszített időközi országgyűlési választás – Veszprémben és Tapolcán – és az így elveszített kétharmados parlamenti mandátumtöbbség.

"Reális alternatívát felmutatni képes ellenzék nélkül önmagunkkal kell megküzdenünk" – fogalmazott, jelezve, hogy ebben a helyzetben a "belső ellentétek" szükségképpen felnagyítódnak, ami "a felelősségünket csak felerősíti". A belső ellentétekről annyit mondott: soha nem tartottak igényt több bizalomra és megbecsülésre a választóktól, mint amennyit egymás iránt tanúsítanak a közösségen belül.

Kövér László arról is beszélt, "tudjuk, mit akarunk és mit nem". "Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát", "nem akarjuk a genderőrületet", és azt sem – fogalmazott –, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol "férfigyűlölő nők" és "feminin férfiak" a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. "Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk" – tette hozzá.

"Nem akarjuk a multikultit" sem – folytatta a politikus –, mert "ami ma Európában van, az nem multikulturalizmus a szó valódi értelmében", hanem egy olyan kísérlet, ami "gyökértelen barbárok szállásterületévé" alakítaná át a kontinenst.

Az európai politikáról Kövér László úgy fogalmazott, Magyarországnak az a tét, hogy vagy "egy Európai Egyesült Államok" periférikus tartományaként végzi a történelmét, vagy egy sokszínű Közép-Európában megőrzi nemzeti szuverenitását.

"Levegőt akarunk, szabad levegőt: önálló magyar Magyarországot akarunk, keresztény kultúránk, hagyományaink megőrzését, a nemzetek Európáját" – mondta a házelnök, választmányi elnök.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
Amíg titeket pénzelt a Soros, addig jó volt ugye?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
@libellle: Akkor a baloldal ne folytassonolyan politikát, hogyí az emberek nem szavazva a fideszt támogatják.
Itt bukott hatalmasat a baloldal, mert Hazudtak reggel, délben, este(sic Gyurcsány).
Szókrakész
@csetere: És miért nem mentek el szavazni?
Mert éppen otthon lángost sütöttek?

Ébresztő!!!
bencemacska
@zöldszem: Nagyon jó, a majom legalább meg meri mondani az igazat!
bencemacska
@zöldszem: tegnap, 19:18
Én emlékszem Hável kijelentésére, és nagyon elgondolkodtam akkor is rajta.
Az volt az érzésem, hogy mindenkinél jobban látja OV jellemét. Pedig ő nem is itt élt! Nagyon telitalálat, és sajnos betű szerint igaz!!!
libellle
@Szókrakész: Ebben a baloldalnak igaza van mert nem mondott semmi titkot el. Aki nem megy el szavazni az a fideszt támgatja.
sentinel216
Lőrés tekintetű Csapajev elvtárs, ha nem akarod a soros félék társadalmát, akkor tartsátok dugva a köpcös vezírt, mert ő is Soros seggéből ette a salátát anno!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.