Miután tegnap kiderült, hogy L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége földárverésen értékes földterületekhez jutott, a sajtó értelemszerűen kíváncsi volt az államtitkár véleményére.

Kabinetje a Népszabadságnak írásban válaszolva jelezte, hogy

L. Simon László felesége a jövőben is licitál földterületekre.

Az államtitkár

természetesen tudott arról, hogy a felesége indul a napadi földekre kiírt nyílt, nyilvános árverésen, és örül annak, hogy a versenyen sikerrel járt.

Az államtitkárság a terület állapotára és a környékbeli árakra tekintettel reálisnak tartja az L. Simon felesége által ajánlott licitárat.

Mint írják, az asszony képviseletében ügyvéd vett részt a liciten, ahol nem hangoztak el nevek, ezért nem származott semmiféle előny abból, hogy a vevő egy államtitkár családtagja.

L. Simon László szerint senkit nem érhet hátrány azért, mert egy kormányzati tisztviselő családtagja. Mint kabinetje jelezte,

az államtitkár bízik abban, hogy 25 évvel a szocializmus után, egy demokratikus, polgári értékekre, a magántulajdon szentségére építő jogállamban a törvény előtti egyenlőség egy állami vezető családtagjai esetében sem megkérdőjelezhető érték.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Mert báncsák szegény politikusokat, amikor ők csak tisztességesen, nem rájuk szabott törvényekkel, ki tudja honnan szerzett százmilliókkal vásárolnak természetvédelmi területet kitudja milyen célból. Valóban miért is ne indulhatna közbeszerzésen vagy pályázaton kormánytag közvetlen rokona. Egy ideális országban ez valóban nem lenne probléma. De ez ugyanaz, mintha nem zárná be senki az ajtót otthon, mert senkinek nem jut eszébe besurranni és lopni. Pedig igenis vannak tolvajok, akik miatt be kell zárni az ajtókat. Sőt rendőrség is van ami elvileg üldözi őket. Azért, mert ez nem egy ideális világ, hanem olyan ahol a politikus visszaél hatalmával, gazdagodik és földet vásárol.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
De ha földet akar, akkor földet reá. Jó vastagon, hogy ne legyen panasz.
Butautáló
És fog is szerezni még több földet a luvnya! Mert megteheti! Egy rakás agyatlan hülye odaszavazta a bandát, ahol most van! Ők meg mindent visznek! Hurrá!
nyanya001
A Pest megye keleti részén lévő Turán nincs is igazán más látnivaló, minden helyi nagyon kötődik a kastélyhoz. Pont ezért bolydult fel a város, mikor a Turai Hírlap novemberi számában megjelent egy beszámoló az önkormányzat október 6-i rendkívüli üléséről. A turaiak innen tudták meg, hogy

egy titokzatos cég 200 millió forintért meg akarja venni az épületet, és az ahhoz tartozó 10 hektáros parkot.

444.hu/2015/12/15/apropenzert-kelt-el-a-turai-mesekastely-tiborcz-volt-uzlettarsa-kepviselte-a-vevoket
Toby
A Kozma utcaiban, va kerepesiben, vagy a rákoskeresztúriban is lehet vásárolni, parcellákban mérik, talkán ezek valamelyikében kellene - még időben ! - "termőföldecskéket" vásárolni l.szájmonnak és cseppet sem mohó arájának !
Figíelem, a Marsot még nem mérte ki a csürhe !
papa.49
@nyanya001: A családnak kell kastély itthon is nem csak Erdélyben))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.