Szerződés bontott Ákossal a Magyar Telekom, ezt a kommunikációs cég sajtóosztálya erősítette meg az Indexnek. Az énekes nemrég az Echo TV-ben beszélt arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással.

Bréking: Szerződést bontott Ákossal a Telekom

Az énekes ma és a holnap is nagykoncertre készül a Budapest Arénában, amit az előadó egyik főszponzora, a Magyar Telekom is támogatott volna.

„A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk.

Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével.

A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot.

Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását."

- írta az Index megkeresésére a Magyar Telekom sajtóosztálya.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mekkelek
@karma1: Ezt úgy gondoltam hogy a kiesô telekomos pénz miatt pártunk és kormányunk majd az ürge segítségére siet és a mi pénzünkbôl kompenzál, amit eddig is úgy és arra szórtak ahogy és amire akartak, mintha a saját zsebpénzük lenne.
1magyar
Az anyai törődés, anyai szeretet minden gyermeknek a legfontosabb, kiegészítve az apai szeretettel és iránymutatással.
De egy gyerek csak úgy tud szeretni és kötődni ha ezt közvetlenül az anyától tanulja. Ezért lenne fontosabb ha az anyák nem reggel munkába menet bedobnák a kölköt az oviba,iskolába este meg rohannának érte de már az esti vacsorán, feladatokon gondolkodva.
Majd utolsóként saját magát rendbe hozva beesne az ágyba, leginkább aludni.
karma1
@Nagyné Kata: Akkor meg mi a gyasznak valaszolsz? Te kis reinkarnacio! Ugy vagy te Kata, ahogy en Jozsi...

Mindegy, akkor ugorjal, amikor meglatod a nevemet, nem fogz hianyozni, a nemem pedig NO", bar erre az utobbi idoben nem erdemes buszkenek lenni...:o)))
redneck2
Férfi vagyok, de szerintem is jól tette!!!

Ez a kis köcsög tényleg azt hiszi, hogy ha egy vastag keretes szemüveggel az arcán mond valami hülyeséget,, attól az jobb lesz/jobban fog hangzani?
ákos, te nem vagy Andy Warhol, és sosem leszel..
Te kis pöcs!!!
redneck2
Húzz a picsába, a zenéddel, meg az idoma zeneszövegeddel.
Szarok az az érzelemre.
De főleg szarok a te érzelmedre - idesznyik náci kutya!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.