Tegnap írtuk, hogy a miniszterelnök lánya és annak közbeszerzéseken egykor kiválóan teljesítő férje, Tiborcz István Miamiban szórakozott. Előfordul az ilyen, és nekik legalább láthatóan jól sikerült a nyaralás, nem úgy, mint Habony Árpádnak, aki végigszipogta Ibizát.

Olvasónk most a pár luxusóráira hívta fel a figyelmet. Á. szerint Orbán vejének csuklóján egy Audemars Piguet Royal Oak Offshore feszült, míg Ráhel Rolexet viselhetett a bulin.

Milliós luxusórákkal villoghattak Orbán Ráhelék

A Propeller megmutatta a fotókat egy óraszakértőnek, aki megerősítette olvasónk sejtését. A szakértő azt is elmondta, a Royal Oak Offshore ára ha eredeti és nem valamilyen limitált kiadás, legkevesebb 6 millió forintról indul a luxusórapiacon, "de ez a legalja", kapható ebből a fajtából 300.000 dolláros változat is.

Orbán Ráhel órájának típusa a fotók alapján nem állapítható meg pontosan, de a szakértő a Rolex Datejust felé hajlott. Ezekből a régebbiek használtan 2.000 euróról (630.000 forint) indulnak, a legújabb modellek ára azonban itt is feljebb kezdődik: 5.000 eurótól akár 30.000 euróig is terjedhet egy-egy újabb darab ára.

A miniszterelnök lánya egy korábbi Facebook-üzenetében vagyoni helyzetükre utalva arról beszélt: férjével saját lábukon állnak, saját erejükből boldogulnak és a saját életüket élik. Ráhel úgy tudni, azóta is egy svájci magániskolában diák, férje egykori cége ellen az EU csalás elleni hivatala nyomoz.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
2 lehetöség van:
1. Egy ottani órakereskedö - megfelelö kaució ellenében -
kölcsönadta a fotózás idejére...
2. Ott is vannak kinai " occó,prima " hamisitványok...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
prime777
Bolond marha magyarok,meg is érdemlitek a sorsotokat.
Megérdemlitek,hogy egy szűk réteg uralkodjon rajtatok és szívja el minden munkátok gyümölcsét,közben kiröhögve benneteket.
Mindig is gyávák voltunk a változtatáshoz ez a nagy igazság.
wagabund
most ez tényleg hír? jéééézusom...

az már nem is érdekes, hogy méltatlanul, vagy inkább megalázóan alacsony a maradék nővérek fizetése?...-hogy másokat most ne említsek..-

győzikéről, vagy pákóról kellene inkább valami örömhír...hadd élvezzük az életet(mi is)
kutyahűség
Nem ő az a hölgy, aki roppantul büszke arra, hogy a saját lábán áll? Vagy valakivel összekeverem?
EcsiAntal
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Hellcat
@prime777: Sajnos egyet kell értenem veled...
dr. prédikátor
@prime777: Én már régóta ezt papolom!!! megérdemeljük hogy lenyúzzák rólunk a sokadik bőrt az ilyen mocskok!!!Gyáva nép lettünk!! Csak azt nem értem hogy miért félünk változtatni???mit veszthetünk???
human
Várhattak volna januárig. Még nem él a lex Tiborc törvény. Vagy már hatályba is lépett?
vadnarancs
Büszke vagyok erre a képre, hiszen a kezükön lévő órákra, az utazásra, a jólétre én is adóztam, hozzájárultam becsülettel! Érezzétek jól magatokat drágáim! Itthon tárt kezekkel várlak benneteket a Csillagban!!!
kutyahűség
@kutyahűség: Ja, most olvasom azt, ami lemaradt. Tényleg ő az. :(
qxy
Mert meg vannak számlálva az óráik?
Benne van a pakliba . Mert ha bukta van akkor apuci nem viszi el egyedül a balhét.
Toby
"Kelj fel és járj !" - mondta Jézus, mire a Májámis femily órája elkezdett járni, már kegyeg nekik a visszaszámlálás !
volvós
2 lehetöség van:
1. Egy ottani órakereskedö - megfelelö kaució ellenében -
kölcsönadta a fotózás idejére...
2. Ott is vannak kinai " occó,prima " hamisitványok...
Toby
@volvós: Te, cimbi, saját lábon állóéknak fussa ám, az a csoda, hogy ezek a majmo,k nem rakták tele a karjaikat ketyegőkkel, már csak a fotó kedvéért.
Az erdőírtó még nem készül a sittre ?
volvós
A jövő . . .
- Mikor lesz Magyarországon jó világ?
- Amikor a három nyelven beszélő rendőr felsegíti a munkában megfáradt
cigányt a budapesti mágnes-vasútra, amelyiken gazdag közalkalmazottak
és tisztességes vállalkozók utaznak a korrupció miatt elítélt
politikusok tárgyalására.
Macskaszem
Rühelke mért nem az unokákat potyogtatja már a nagypapinak ahelyett, hogy Miamiban dorbézol a pénzünkből?
Vagy inkább ne potyogtasson, mert azokat is nekünk kell sajátlábra állítani basszus.
KERKA
Mi ez az óra mánia gazdagéknál? Vagy valaki diktálja nekik a trendit óraügyben.:))
enslaved
Ennek az Á. nak jó dolga lehet, ha ilyesmire van ideje...
lampa laz
@KERKA: biztos ezzel méri a fogpasztareklám a peteérés idejét...
prime777
@dr. prédikátor: Igazából nem tudsz semmit bizonyítani és szerintem senki sem.
Akik meg rájuk szavaznak azokat nem érdeklik a tények.
Csak a 15% szja a nemzetesség és az előnyök a lényeg.
Meg az,hogy az EU maga az ördög (amiben lehet is valami) és az az ellen lévő harc.
Ennyi.
Itt az Ákos is.Hát úgy könnyű szövegelni amikor évente X millát kap a Telekomtól.
Tehát summázva félti az ember a nyugodt életét,meg azt ,hogy akár börtönbe is vághatják bármiért.
Én azért sem akarok már ide irkálni nehogy probléma legyen belőle.Ez már nem az az ország és nem azok a törvények mint mondjuk 10 éve.
Ha mondjuk Bródyval teszi ezt a Telekom azt a Fidesz nagy ívben leszarta volna.
Ezért mondom,hogy ez a világ nagyon más már.
Tehát van vesztenivalója szerintem mindenkinek.Amúgy meg ahogy írtam felesleges erölködés ez.Úgy is az lesz amit a politika akar.
Felelősségre vonás pedig soha nem lesz.
Csintalan víziója!
www.atv.hu/videok/video-20151207-havas-a-palyan-1-resz-2015-12-05
20:55 - 22:00
satan
Ezeknek olyan ez mint nekem az 500ft-os kínai óra.
nemjoezigy
@KERKA: Írod: "Mi ez az óra mánia gazdagéknál?"
Eccerű: így láttatható a legegyszerűbben a felsőbbrendűségük, a mérhetetlen gőgjük, amivel mutatják, hogy mi az adózó polgárok tartjuk el őket, az élősködő férgeket!
enslaved
@nemjoezigy: Szerintem messze nem egy óra az, ami feltűnik egy átlag embernek, egy autó, egy mesés új ház, nyaraló sokkal jobban észre veteti magát. Az emberek többsége még egy öltönyről sem tudná megmondani, hogy egy 20 ezres, vagy egy több százezres éppen.
enslaved
@prime777: Annyira nem értek, mivel nem érdekelnek az órák, hogy ez most éppen milyen. Á. ezek szerint nagyon értett hozzá, biztosan neki is van ilyen, mert különben fel sem tűnt volna neki.
verum
Bulizik? Ahelyett, hogy szülne és otthon vezetné a háztartást? Minek neki a svájci iskola, neki a konyhában és a hálószobában a helye! Mutasson példát és gyorsan szüljön sok unokát a nagypapinak!
Jó sok gyerekre futná a svájci iskola költségéből!
Desischado
@wagabund: Téves lájk. Igenis fontos látni, meilyen jól lehet élni a lopott vagyonból! Miközben milliók élnek a létminimum alatt, ez a parazita pár meg a mi bőrünkre élősködik!

@volvós: Ez nagyon jó volt cimbi! (nevet)
volvós
Na a cikkhez még annyit :
Én is ROLEX karórát hordok, persze csak kivételes
alkalmakkor, igaz, én a bolhapiacon vettem, vadiújan
originál csomagolásban ( Made in China ) € 5.- ért !!! :-))
nezelodo
A gazdagok szoktak kérkedni a gazdagságukkal, de azok akik intelligensek, nem mutogatják a használati tárgyaikat szándékosan. A viselkedésükön látszik a jólét.
enslaved
@nezelodo: Szóval akkor ha valaki gazdag, járjon rongyokban, használt öltönyben, trabanttal, és éljen egy panelban?
enslaved
@volvós: Na látod, egy nem szakértő rólad is mondhatná, hogy nagyoskodsz:-)
Butautáló
Ezek borzasztó nagy biztonságban érzik magukat a népharagtól...! Vagy ennyire hülyék vagy van már B terv is...
1magyar
@enslaved: Azt ne, mert akkor a nép nem tudná kit utáljon.
enslaved
@1magyar: Na ez az, hogy akin látszik, hogy jól él, azt már utálni kell.
nezelodo
@enslaved: Nem járnak rongyokban, szolidak visszafogottak, szándékosan nem hívják fel magukra a figyelmet, természetes a jólét és nem kérkednek a vagyonnal, mint ez a százlábú.
bakegya
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Lepényleső
Mi ebben a kivetni való,adózunk rendesen.
karma1
@KERKA: 17.35-re: A feneket, nyitottak kelet fele, ahol az volt a buvos szo, hogy "Davaj csaszi"... Most csak gyakoroljak a kis sajatlabonallok a keleti viselkedes alapjait...

Tenyleg, a recsolke miert nem abban teljesiti ki magat, hogy elkezd szulni mint allat? (Mondjuk nyul, vagy hangya...)
DR Eric CARTMEN
Istenem ez a bányaló tekintetű Ráhel. (de egy cigány miért ad zsidó nevet a gyerekeinek ??)
Knapp75
@enslaved: "Szóval akkor ha valaki gazdag, járjon rongyokban, használt öltönyben, trabanttal, és éljen egy panelban?"

Nem nyomi, csak ne veszítse el a realitásérzékét. Persze ezt az újgazdag tahóéknak nehéz megállni, de ezt neked nem kell magyaráznom. :)
Ahogy te itt évekig futtattad magad a kocsiddal és az életmódoddal, más az óráját használja státuszszimbólumként.
Pedig ahogy te is írod mondjuk az öltönyökkel kapcsolatban, hogy kinézetre nem nyilvánvaló a többlet értéke ezeknek a státuszszimbólumoknak (funkcionalitásban meg még kevésbé), így ez inkább a kérkedés része.

Egyébként itt inkább az a gond, hogy több közpénz van abban az órában, mint szeretnénk, mert az lényegében mindenkinek a magánügye, hogy mire cseszi el a pénzét.
cs.n.
A svájci órákra is svájci órával jár?
enslaved
@Knapp75: Ha nem lenne szükség a levegőre, azt mondanám, levegőnek nézlek, de valahogy a levegő egy fontos tényező...
Kovács Béla
Alighanem telepatikus szemű órása van a Propellernek, ha a képről megállapíthatta, hogy a vej eredeti, vagy replika órát visel a kezén.
- Ebben a kategóriában a replika árak:

www.perfectwatches.cn/audemars-piguet/royal-oak-offshore.html

-Már akkor is igen jó szeme van, ha a márkát ki tudta a képről sasolni.

-Egyébkén ez a cikk a legalantasabb emberi ösztönöket kívánja beizzítani. Gyerünk proletárok. Ki az utcára. Orbán veje milliós órában flangál!
hetöndöe
Azért az érdekes,hogy Fletó,vagy Bajnai gyerekeiről nem látunk ilyen rongy rázós képeket.Vajon miért mindig ezek a felkapaszkodott parvenük játsszák az eszüket és miért az összes a fideszhez köthető?Vajna,Habony,Rogán,Lázár,Hajdú,és az Orbán pereputty...stb.
gulyasgyula
@hetöndöe: Mert nincs nekik fizetett Ó R A figyelő fotosaik , akik ha kell a világ másik végébe is elmenek egy jó ÓRA lefotózásáért...Nem számit mibe kerül ...Neki is van pénzük fotozásra mint másnak órára ...
hetöndöe
@gulyasgyula: Nem zörög a haraszt,ha nem rázza a paraszt.:-)
satan
@enslaved: Meggyesitől miért sajnáltátok az óráját . Emlékszel? Bárki lehet gazdag ahhoz miért kell a fidesz?
enslaved
@satan: Én nem sajnáltam senkitől semmit soha, abban meg igazad van, hogy bárki lehet gazdag, nem kell oda semmiféle párt. Akik semmire se vitték, azok szeretik a kormányra kenni a bajaikat.
satan
@enslaved: Szerencsére még vannak pártfüggetlen vállalkozok akik a munkájukból tudásukból élnek. De politika őket is akarja.
enslaved
@satan: Engem még nem akart a politika soha elragadni, igaz, nem is tudna. Mindenesetre maradok Fidesz párti a továbbiakban is.
Knapp75
@enslaved: A te képességeiddel szavazónak vagy igazán jó! ;)
Knapp75
@enslaved: "Ha nem lenne szükség a levegőre, azt mondanám, levegőnek nézlek, de valahogy a levegő egy fontos tényező..."

És mi okod van rá?
Szeptemberben beszélgettünk utoljára, akkori azt ígérted, hogy majd folytatjuk, csak ugye nincs időd.
Hja és akkoriban még arról győzködtél, véletlen egybeesés a hasonlóságod a frankó szandokannal! :)
propeller.hu/itthon/3155440-megvan-menekultvalsag-legkomolyabb-mediateljesitmenye

Attól még, hogy te elfelejted a hazugságaidat, még marad nyoma... ;)
enslaved
@Knapp75: Na és? Szarok rá, ahogyan rád is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.