A gyermekvállalás és a gyermeknevelés segítését előmozdító intézkedésekről beszélt az emberi erőforrások minisztere a csalad.hu-nak adott interjújában.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben elindított programja kimondja: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon a gyermekvállalás szegénységi kockázat legyen.

Ennek jegyében vezették be a családi adókedvezményt, támogatják az otthonteremtést és könnyítették meg a szülők munkavállalását a gyermek nevelése közben az ellátások megtartása mellett, akár részmunkaidőben is – tette hozzá.

Balog Zoltán nagy előrelépésnek nevezte a családi otthonteremtési kedvezmény megjelenését 2015-ben.

"2016-ban pedig ismét óriási lépés következik: azoknak a házaspároknak, akik három gyermeket vállaltak vagy vállalnak, s ezt tíz éven belül teljesítik, tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás jár családi otthonteremtési kedvezmény keretében, felvehetnek tízmillió forint kedvezményes kamattámogatott hitelt három százalék alatti kamattal, és akár ötmillió forintig vissza tudják igényelni az önerőből épített lakásuk, házuk áfáját. Ez huszonötmillió forint. Ezzel a háttérrel el lehet indulni az életben"

- fogalmazott a miniszter.

E támogatás szerinte "olyan unikális dolog lesz az egész világon, amire büszkék lehetünk és bízhatunk benne, hogy működni fog".

A gyerekvállalást segíti a kormány – mondta komoly arccal Balog Zoltán

Becslése szerint ez több százezer családot érhet el. Mint mondta, az bizonyos, hogy a korábbi nevén szocpolként ismert juttatás átalakításával harminchatszorosára nőtt az érdeklődők és a szerződéskötők száma is.

Balog Zoltán arról is szólt, hogy szeretnének minden ügyet Kárpát-medencei dimenzióban szemlélni. Erre példa szerinte az, hogy ma már a magyar állam támogatásával tanulhat egy beregszászi magyar a Kárpát-medencén belül Kolozsváron, vagy egy kolozsvári Kárpátalján, Beregszászon, Pozsonyban, Révkomáromban vagy Szabadkán. "Egységes rendszerben gondolkodunk, és a határon kívüli magyar nyelvű képzéseket is úgy finanszírozzuk, mint Magyarországon" – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a családpolitikában lassan érnek be az eredmények, a karácsony üzenetében benne van ez a tág perspektíva is – jegyezte meg.

"Nem véletlen, hogy a gyermek áll a karácsonyi történet középpontjában, és a mi karácsonyi családi életünk középpontjában is a gyermekek vannak. Milyen jó, hogy így van!"

- fogalmazott Balog Zoltán.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
Csak egy mentséget tudok felhozni védelmére. Annyira zakkant ez az ájtatos mignom, hogy nem tudja mit beszél.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
A gyermekvállalás pontosan ugyanúgy kezdődik,mint a tollasodás.Először egy! 1 !
Szerencsés esteben egyszerre mindjárt kettő vagy három,de ez ritka.Szóval az egy.
Bizonytalan gazdasági környezetben a politikairól nem is szólva,nem könnyű okosan tervezni.Ma érvényes ideológia ,lehet holnap már érvényét veszti.A második gyermek támogatása szép kezdeményezés,ha figyelembe vesszük,akik még emlékeznek,hogy 1967 től van csak mondjuk gyes.Ha innen nézzük,és az elmeháborodott Ratkó korszakot nem vesszük górcső alá,hogy a gyermekvállalási kedv ösztönzése nemes cselekedet.
De...közhasznú,vagy minimálbérre,netán egyik szülő anyagi emigrációjából származó bevételi forrásra alapozva azt? Míg olyat hallani a médiában,hogy ezt vagy azt a gyógyszert,gyógyellátást részben vagy egyáltalán nem támogatja a tb,és ezzel párosúlva a család mint közösség adott szűkös anyagi lehetőséeivel,még szeretne bevállalni több gyermeket,akkor kimondható hogy totális családi csőd az útirány,mert a gyermeknek mindent megadni szándékoző,éppen a saját egészségi állapotát nullázza le az egy ember egy munkahely egy biztos megélhetést kínáló jövredelemforrást nem ismerő mai berendezkedésben.
A tisztelt miniszter úr biztosan egy álomvilágban él.Elfogadható hogy az álomképek a víziók megengedhetők bizonyos szerek hatásai alatt bizonyos körökben.
Tény,hogy a fű,a tömjén,de még a mirha füstölés után is,érdemes felébredni!
Kicsit.
Muszály!
A második gyermek vállalása nem a majd jól fizet a kormány,nem a várható adókedvezményből következik,hanem hogy anyagilag megengedheti e magánaka felelősen vállaló szülő.
jancsik68
@Lepényleső: Okos értelmes fiatal odamegy,ahol biztositott saját és leendőinek sorsa.Magyarország sajna nem ilyen.Itt csak a fideszes-keresztény fajta tud megélni,akik tulzottan nemigen szeretnek dolgozni,csak cafcarázni!!
Bercifiu
@simmering73: Szégyellje magát, hogy ilyen ápolatlanul jelenik meg. Még a hajléktalanok is különbül néznek ki.
kissé felnőttem
okoskata a gyermekvédelmi törvénybe bujj már bele mi védi a családot ???
nagy kupac szar, mert ha a férj iszik akkor vigyél te igazolást hogy szenvedélybeteg!!!
tudsz ilyet irni? sőrvásárlás cimén nemzeti dohányboltba 6 éves gyerekkel bemehet?
BE BE akkor az igazság csak szemfényvesztés vagy odaát van csak a másvilágon??? erre válaszoljál !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.