Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke indul a párt jelöltjeként Salgótarján polgármesteri posztjáért – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a városban.

Thürmer Gyula pártja önálló jelöltjeként indul a február 28-i polgármester-választáson. A Magyar Munkáspárt azért döntött személye mellett, mert országos jelentőségű kérdésnek tartják, hogy ki irányíthatja a megyei jogú várost.

"Salgótarjánban szívesen emlékeznek vissza a rendszerváltás előtti időkre, amikor a nemzeti ipar jelentős része innen származott" – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban erről közvélemény-kutatást is végeztek a városban.

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Munkáspárt 1990 után több cikluson keresztül is részt vett Salgótarján irányításában, szerinte a mai gondok egy része is ebből az időszakból származik.

"Friss erőre van szükség Salgótarjánban, hiszen az intézményeket elvitték, az ipar leépült, fiatalok nélkül maradt a város és a megye is. Azt szeretnénk, ha Salgótarján sorsáról nem párt- és érdekcsoportok döntenének, hanem a helyiek" – fogalmazott Thürmer Gyula.

Kifejtette, hogy megválasztása esetén népi dolgozói fórumot hozna létre és a helyiek megkérdezése nélkül nem döntene a fontos kérdésekben. A fejlesztési elképzelések közül a munkahelyteremtést nevezte a legfontosabbnak, valamint a felsőfokú képzés újraindítását. Az időközi polgármester-választást azért kellett kiírni, mert Dóra Ottó, Salgótarján 2014-ben megválasztott MSZP-s polgármestere 2015. november 29-én elhunyt.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Hát akárki, - a jobbikot kivéve - jobb lehet a fidesz bandánál!
dr. prédikátor
Tud valaki valami rosszat mondani róla???korrupció, mutyi stb???
Jozefina
KIrályság!!! Nagy fricska lenne nemzeti orbánnak és persze a sok felé húzó ellenzéknek is!!!
Eriksson
@dr. prédikátor: Amíg közel nem kerül a lehetőségekhez, addig biztosan nem.
Ha megválasszák, akkor már biztosan. Hivatalból.
Feraj49
Szerintem meg igenis válasszák meg ! Végre egy hiteles politikus, a sok hazug,köpönyeg forgató,álszentfazék,családmutyizó között.Nem kell fanyalogni.Már annyi rendszerváltó
" pudingot benyaltunk",miért is ne indulhatna. Remélem nyerni is fog.Róla még nem derítettek ki semmi disznóságot,amit a mai politikusokról nem lehet elmondani. Vártom az " ellenvéleményt" !
Eriksson
Szerintem is induljon Thürmer. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott, botránymentes politikus. Csak nyerhet vele a város.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.