Komolyan belecsap a közéleti lecsóba az IKSZ Családbarát Munkacsoport. Ha így folytatjuk, elfogyunk! Hol késik a baby boom? címmel szerveznek vitát. A felvetések között egészen meredek javaslatokat is találunk.

Január 12-én a KDNP I. kerületi pártirodájába várják azokat, akik szívesen vitáznának a népességfogyásról, illetve Dr. Benda József „A szakadék szélén” c. könyvében foglaltakról. És most kapaszkodjanak, mert jönnek a megvitatandó pontok, avagy, hogy szülessen több gyermek:

- az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is
- támogassa a válságba került házasságok terápiás kezelését
- a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására
- 30 év felett vezessék be a szingli adót
- ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke
- a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!

Utóbbit nem egészen értjük, de biztosan jó lehet. Nekik.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
"az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is"

Fizesse a Disco és kocsmaköltségeimet!
Szókrakész
"- 30 év felett vezessék be a szingli adót"

KDNP!!!
Ezt még Orbánék se tudnák überelni.
Ekkora barmok nem lehettek.
Ri már már ön és közveszélyesek vagytok.
nyanya001
A jó édes anyukátok életébe ugassatok bele !
Hellcat
1) Mi a szar ezt???
2) MI...A...SZAR...EZ???
3) 30 felett szingliadó???
4) Vegyétek be a gyógyszert fiúk!!!
5) Olyan körülményeket kéne teremteni ami ösztöniz az embert arra, hogy gyereket vállaljon NEM ILYEN AGYMENÉSEK kellenek!!!
6) Kedves IKSZ...1x már szóltam...az első két betű még mindig fel van cserélve.
Szókrakész
"ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke"

Anyátokat!
Szókrakész
"a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!"

Toljam a nagymamámat is?
VAGY MI VAAAAN???
Aki Én
Mondjuk ha az összes KDNP-s belevág, akkor sem történik semmi. Már megint egy mérhetetlen támogatottságú csapat akar diktálni?
Nem olyan nagy csoda ez, nem az erekcióval van baj. Nem kell kirabolni az embereket, és máris van miből eltartani egy családot. Nem az amúgy is milliárdos vállalkozókat, hanem a kisembereket kellene támogatni, nekik hozni kedvezményeket, családbarát intézkedéseket.
Ahogy általában, most is a feltételeket kell előbb biztosítani, és szinte magától megoldódik. Ha majd nem menekülnek százezrével a politika elől, akkor nem lesznek ilyen gondok. Az ivarérett réteg lassan eltűnik az országból, nem azzal kéne foglalkozni? Már megint az ő rossz politikájuk miatt amúgy is szenvedőket akarják még büntetni? Ez csak vicc lehet...
Szókrakész
@zöldszem: Már rég törvényjavaslat, csak még érlelik egy kicsit a gondolatot.
Szókrakész
KDNP!

Miért erőltetitek azt a sok gyereket?
Hogy vasárnap a boltok helyett a templomokban legyen nagyobb a felhozatal, akiket aztán a papok...

Már így is túlnépesedtünk.
Nincs elég természetes kaja a földön.
Mindenki idemenekül Európába.
...

Áder szóljál rájuk, hogy a Föld...!!!
Szókrakész
"a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására"

Ezt már rég megtehettétek volna.
Nem azzal a sok véres, pornós, meleg gyerekmesékkel.
zöldszem
@Szókrakész: Én tudok állatorvost! Kérnénk időpontot... szép humánusan megoldanák... 5 000 Ft nem sok. Összedobnánk!
Szókrakész
@zöldszem: Ekkora állatoknak az 5000 Ft-s adag kevés, hatástalan!
Elefánt méretekben gondolkodj!
papa.49
A taknyok megint abba ütik a taknyos orrukat amihez az égvilágon SEMMI KÖZÜK!!!
Szókrakész
Szingliadó?

Tudom mire utaztok.
Az egyház pénzére.
Így a papoktól mennyi pénzt be lehet hajtani?

Ha már gyerektömeget akartok, akkor kezdjétek saját házon belül.
Töröltessétek el a Vatikánnal a papok kötelező "szingliségét".
Szókrakész
"az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is"

Akkor fizetitek a randikon elhasznált gumik költségeit?
De akkor, hogy lesz gyerek?
Bercifiu
Kurva Demagóg Néphülyítő Parasztok miért baszkuráltok a magánéletünkkel?
Szókrakész
És ennek az X-man munkacsoport tagjainak van mindnek párja, vagy ilyen címen akarnak állami támogatást szerezni ahhoz, hogy nekik is összejöjjön?

Mi lesz a következő javaslat?
Az állam fog kiutalni minden szinglinek feleséget és kötelezi őket a 3 gyerekre és
CSOK-olja kezeiket?
Toby
Na, ezeket az ikszeseket már nem tudta fogadni az elmekórtan !
kutyahűség
1. Nőként jó vezető nem az lesz, aki szül három kölköt, hanem az, aki arra született. Ellenben aki három kölök utén vezető pozícióba túrja magát, az sem vezetőnek nem lesz jó, sem anyának - mindkét helyen biztos bukás vár rá.

2. Szingli adót nem lehet bevezetni, mert minden embernek alanyi emeberi joga, hogy egyedül éljen, ha úgy akart élni.

CsaXólok, hogy rettenetes fénysebességgel felejtsék el ezt az elmebajt, mert az EU nagyon-nagyon mérges lesz ránk. És ezt a haragot kemény eurókban fogják mérni.
justhpeter
Nézzük meg a Kdnp aranycsapatát: Semjén - Harrach - Rubovszky - Rétvári -, mind agyhalott IQ Nuku. Most olvastuk IKSZ Családbarát Munkacsoport ötleteit. Elismeréssel kell adóznunk a fiataloknak, méltó utódjai lesznek a parlamentben üldögélő félkegyelmű senior keresztényeknek.
csetere
@zöldszem: Vállalom az egyik teljes összegét!
nezelodo
Azon még nem agyaltak ezek a majmok, hogy az emberhez méltó élethez, és családalapításhoz szükséges bérezést kellene teremteni, és nem hülyére adóztatni a munkaadókat és a munkajövedelmeket? Az is fontos lenne, hogy ne büfögjenek bele ezek az impotens istenhívők, hogy mi történjen a hálószobákban.
Egyébként miért hazudtolják meg a félkegyelmű kuszaszeműt, aki már régen bejelentette milyen nagy arányban nőtt az intézkedéseik hatására a pöttyösseggű gyerekek születésszáma.
zöldszem
@Szókrakész: ma16:15
Nem számít majd megoldjuk székely módra!
- Persze, öt politikus ment mint az állat, nekimentek a fának, és szanaszét repültek.
- És most hol vannak a sérültek?
- Eltemettem az összest.
- Úristen, és ha még éltek?
- Hát, egyik-másik szólt, hogy ő még él, de én már nem tudok hinni ezeknek...
kamazuka
30 év felett vezessék be a szingliadót!

Orvosi esetek?
Ezekről vagy lemomdott az orvostudomány,vagy jelenleg is kutatják hogyan születhettek ennyien ennyi neuronnal!
Úgy tudni,és ezt komoly orvosi szaklapok igazolják,hogy ennyi neuronnal ember nem születik!
Ezekután fölmerűl a kérdés ha nem humanoidokkal álluk szemben ,akkor e mutánsok melyik evolúciós mellék ágból maradhattak fenn.
Toby
Kérem felvenni a jeles listára: ... és az is nagyon jó lenne és kívánatos, ha az uccalányok áfacsökkentést szorgalmaznának, ne legyenek kikötéseik, minden menet unicummal kezdődjön és 700 Ft/lityi zárjegyes "ingyenes" pálinkával végződjön, protkósok csak behatárolt műveleteket végezhessenek !
Egészíccsük ki a jeles kívánságlistát ezzel is ! Amolyan X módra ! Ja és vasárnap munkaszünet legyen még az uccacsajoknak is, ne legyenek nyitva ! Na !
zöldszem
@kamazuka: Medúzák?!Tudni kell róla, hogy agy és gerinc nélkül él már évmilliók óta és egy kihalási hullám sem érintette!
kamazuka
@zöldszem: Képzeld el ha a polipra gondoltál volna.
8 kar, 9 agy
Mekkora párton belűli zavart okozna!

De érted?
Nem csak keresztény,de kimondja ,hogy demokrata is.Egyáltalán hol élnek ezek,hogy a 21.században fenyegetnek és sarcolni akarnak.
Alapvetően ott buktak meg, amikor a templomokra villámhárító kerűlt.
De még magyarázzák!
zöldszem
@kamazuka: Felfújt gumikeresztények, akik naponta köpik szembe Jézus tanításait!
kamazuka
@zöldszem: Gondolj bele.
Magyarország államformáját tekintve már nem magyar köztársaság,hanem ország.
Ebből következik,hogy akkor hogyan lehetséges köztársasági elnöke.És ha van, és az hoz bármilyen rendeletet az nem törvénybe ütköző?Hiszen egy nem létező államformát megtestesítő státust gyakorol..
Mert nem köztársaság van hanem ország?
Hogy van ez?
Persze értjük mi.mindezt de mégis .hát nem érdekes?
hetöndöe
Ez már tényleg egy nem normális ország,nem normális fartúró idiótákkal,akik már a hálószobáinkba is megpróbálnak betüremkedni.
Erre már nem is tudok mit írni,mert nincsenek rá megfelelő szavak.Az emberi butaság magas fokát képviselik ezek a tetvek.Egy bantu néger bölcsebb ezeknél a szarháziaknál.
zöldszem
@kamazuka: Igaz. Köztársaság tér sincs...
A hibbant, ha beköltözik a várba, még királyság is lehet!-:((((
Szókrakész
@kamazuka: evolúció az fejlődést jelent.
Ezek valami leszállóági, devolúciós fajhoz tartoznak.
nusika
Egy pár hónappal ezelőtt, írtam egy fórumon, hogy ezt be fogják vezetni, amit most ezek a tudatlan KDNP-s fiatalok javasoltak. Csak olyan szigorításokat nem vezessenek be, amit Ceausescuék is bevezettek!! Ha ezt IS hagyjuk bevezetni, akkor ...Ákosnak lesz igaza, hogy ...hol az asszonyod? ...hát hol...szoptat!!!
nezelodo
Azért nem érdekes, hogy ezek a tisztakezűek mindent adóval akarnak megoldani?
Esetleg létrehozzák a Nemzet Bikája Minisztériumot, ahol nem naptár hanem lepedő lesz az íróasztalon, mert van rátermett szakemberük is hozzá.
Butautáló
Jó lenne a KDNP-seket keresztezni a polippal! Rusnya állat lenne de k..rva gyorsan szedné az almát, az biztos!!
Hofipisti
Lassan tényleg visszajutunk az elmúlt század 30-as éveibe - netán Németországi színvonalon.
A következő az lesz, hogy mindenki kérvényt köteles beadni, hogy Vezér minősítse magyarnak, s csak akkor házasodhat, és csak akkor lehet gyereke. Igazi magyar árja!
Magyarország a hülyeségből is folyamatosan jobban teljesít!
kamazuka
@Szókrakész: Á!
Köszönöm a kiigazítást.
Szókrakész
@kamazuka: Főleg úgy, ha nyilvánosságra hoznák azt is, hogy USA-ban 2004-ben a Security and Exchange Commission (SEC) in Washington DC-ben mint Company lett bejegyezve.
EL LETT ADVA.

Csak egy apró részlet a több oldalasból.
És Draskovics volt az akkori gaz.miniszter.
Ő írta alá mint egy a sok közül.

FILER:

COMPANY DATA:
COMPANY CONFORMED NAME: REPUBLIC OF HUNGARY
CENTRAL INDEX KEY: 0000889414
STANDARD INDUSTRIAL CLASSIFICATION: COMMERCIAL BANKS, NEC [6029]
FISCAL YEAR END: 1231

FILING VALUES:
FORM TYPE: POS AM
SEC ACT: 1933 Act
SEC FILE NUMBER: 333-10126
FILM NUMBER: 041138075

BUSINESS ADDRESS:
STREET 1: 10 ROCKEFELLER PLAZA SUITE 1100
CITY: NEW YORK
STATE: NY
ZIP: 10020

POS AM
1
email-posam.txt
POST-EFFECTIVE AMENDMENT NO. 2

As filed with the Securities and Exchange Commission on November 12, 2004

Registration No. 333-10126
================================================================================
SECURITIES AND EXCHANGE COMMISSION
Washington, D.C. 20549

--------------------------------------------------------

Post-Effective Amendment No. 2 to
REGISTRATION STATEMENT
Under Schedule B
of
THE SECURITIES ACT OF 1933

--------------------------------------------------------

REPUBLIC OF HUNGARY
(Name of Registrant)

--------------------------------------------------------
Embassy of the Republic of Hungary
Office of the Trade Commissioner
150 East 58th Street, 33rd Floor...
kamazuka
@Szókrakész: Ez mind nagyon szép de ebből egy szót sem értek a rókafelleren kívűl.
Szókrakész
@kamazuka: COMPANY CONFORMED NAME: REPUBLIC OF HUNGARY

az egészet hosszú lenne betenni, lefordítani
4 főrészvényese van.
Amerikai bankok.
.
.

És most akkor döntsük el, miért kellett az új tákolmány, az új államformával?
Mert itt az ország már mint cég van bejegyezve, amerikai nagybankok tulajdona.

De nem csak mi.
Ilyen Canada, Új-Zéland, Ausztrália, Olaszo. Németo., és a lista nagyon hosszú.
De itt nem fogom részletezni.
kamazuka
@Szókrakész: Akkor megnyugodtam!
Akkor idegeskedni valója csak annak van aki ilyen szerződést aláírt!Az bizony úgy járt.A családjáról nem is beszélve!
Szókrakész
@kamazuka: De ha mi amerikai cégnek dolgozunk, akkor miért nem amerikai minimálbér szerint vagyunk fizetve?
kamazuka
@Szókrakész: Azért születünk magyarnak ,ráadásúl itt ,és ebben az országban,hogy megoldjuk ezt a kis apró kérdést!
Márpedig megoldás van.
kkalman
Szingli adó?
Anyátoknak van még egy ilyen hülye gyereke? Egyáltalán, egy anyátok van? Egy anyától nem lehettek ennyire hülyék, ehhez legalább kettő kell.
Desischado
Ezek ilyen szeren vannak? Mert nagon ütős lehet! A jó édes...m..átokat, idióta barmok!
bounce001
@Szókrakész: Jah, persze. Az ország, mint amerikai bankok tulajdona. Nem zavar, hogy ezek államkötvények kiadási papírja, aminek a TULAJDONOSA a magyar állam?
ISSUER...
edgar.sec.gov/Archives/edgar/data/889414/000095013711000010/y04647efwp.htm
nezelodo
@Szókrakész: A papi nőtlenség ügyben tekinthetjük az érintettek lázadásának, hogy azért akad szép számmal utód? Vagy csak a pap ás apáca utánpótlás a cél? Vagy azért érinthetetlen némelyik kerge pap, mert magas egyházi méltóság a fater? De hát mégsem ettől fog születni a pöttyös seggű gyerekek tömege!
kamazuka
@Hellcat: Sajnos kimondatlanúl is, de igaz.A hazai politikai helyzet bizonytalan.
Ötlethiánytól szenvedő tanácsadói körök plussz az ellenzék megnyilatkozásai zavart okoznak a lakosság körében.
A mi majd mindent máshogyan tennénk,meg a nincsen egy normális ellenzék.lásd rőzsebajszos kis ördögbütyök kinyilatkozása.Nem a biztos és kiszámítható jövőképet sugallja.
Van közmunka,minimálbér,de ebből való kitörés kormányzati programja nem megoldott.
Sajnos halovány szösszenetük sincsen.Ezzel nem azt akarom mondani,hogy az nem jó ami történik,de a semminél még ez is több.Azután ez a 10+10 milliós pénzszórás a hitelfelvételre ösztönzés és a feltételek rendszere,mindaz alatt mikor azon közintézmények melyek ezekben szorgos részt vállalnak,meglehetősen rövidlátóak.
Magán a rendszeren belűl úgy vadásszák az információt,hogy az egymástól történő információ lopástól sem riadnak vissza.
Biztos jövőképet vízionáló program hiányában fölvállalni felelősen ,nem kis feladat egy olyan lakosság részéről,akiknek azt sugallja a kor szellemisége ,szakértő kormányai,hogy csak a következő 4 évet kell libírni.
Mindezek tudatában azt nem lehet ma látni,hogy a minimálbérezésből ,biztos megélhetést biztosító esélyt a megosztő segélyezés,és plussz járulék világa nélkűl,valaha is elérnénk!
Az 1-2- 3 gyerek illúziója csak vágyálom
A szingliadó csak valami elmeháborodott agyából származik.
Mint az 5 millió sertés lesz magyarországon.
Hülyeséget én is tudok mondani,de ha a ,atematika nyelvén kell levezetni.Akkor sajnos megbukott az ötlet,mely eleve halva született!
Aki Én
@Szókrakész: @kamazuka: @zöldszem: Poénkodhatunk ezen, de az a helyzet, hogy ez a ,,populáció" éppen kifejlődőben van. Nem ismeretlen ez a faji létezés, ezeket hosszú ideje élősködőknek nevezi a tudomány, és sajnos úgy áll, hogy mint olyan, kiirthatatlan.
Ezeket a teljes pusztulással, vagy akár ősrobbanással szokta megoldani a természet.
Bercifiu
A KDNP mindig azon munkálkodik, hogy miként tudjon beleszólni az polgárok életébe.
Javaslatukra befogják vezetni, hogy a pároknak igazolást kell küldeni, hogy hetente hányszor szexeltek óvszer nélkül.
Nem propagandát kell csinálni a gyerek vállaláshoz, hanem biztos gazdasági, társadalmi hátteret teremteni a családoknak, hogy merjenek gyereket vállalni.
Aki most gyereket vállal az felelőtlen, mert nincs biztosítva a felnevelés, iskoláztatás,majd a munkahely.
Ma gyereket az vállaljon, akinek van legalább 90 m2 lakása, 80 milla tartaléka, no meg albérletben még plusz 3 ingatlana.
Szókrakész
@bounce001: Akkor olvasd el az általam kivágott szöveg teljes dokuját, mielőtt ezt beszúrod ide.

És akkor lesz összehasonlítási alapod.
namihami
Mi vagy ki fogja eldönteni a párkeresés költségeihez való hozzájárulást?
Az IKSZ-es csaj és pasi olcsóbb, mert az agyhiányos, ezért könnyebb megszerezni?
A nagycsaládosok további gyerekeit a fiatalok külső vállalkozóként vagy alkalmi munkásként kell, hogy kötelezően besegítsék?
Ha nincs a nőnek 3 (vagy annál több) gyereke, akkor ne csak állami szférában, de az egész világon ne kaphasson munkát. Sőt még levegőt is csak 30 max. 35%-ban vehessen.
A családi élet szépségeit bemutató filmet kizárólag Andivajna és Timikéje készítheti és a 18 év alattiaknak kötelező, a 18 felettieknek pedig erősen (elbocsájtás terhe mellett) ajánlott legyen, már ha jutott neki abból az egymillió munkahelyből. A Tv2 gyártásában természetesen.
És végül, de nem utolsó sorban: Kedves IKSZ-es agy(?)gépek, hasonlóan idősebb tagtársaitokhoz, a maszturbáció rengeteg gondot megoldana a fejetekben kavargó zavaros gondolatokból, előpattanó ötleteitekből . És ráadásként a szaporodási igényeiteket is remélhetőleg a nullára redukálná, az egész ország épülése céljából.
Szókrakész
@csetere: Sokan adnák adójuk 1%-t ilyen célra.
bounce001
@Szókrakész: Azt irtad, az ország azon a dokumentáción lett eladva, és 4 fő részvényese van (ezt a magyarázatba írtad valakinek) Nem lett ott eladva, be lett jegyezve, mint kötvényeket kibocsájtó szervezet.
HUNGARY CIK#: 0000889414 (see all company filings)
SIC: 8888 - FOREIGN GOVERNMENTS
State location: NY State of Inc.: K5 Fiscal Year End: 1231
formerly: REPUBLIC OF HUNGARY (filings through 2011-11-25)
(Assistant Director Office: 99)
Szókrakész
@bounce001: Amit te írsz az egy állami kötvény eladási...
Amiről én írok az pedig a regisztráció, hogy eladhasson "állami" kötvényt.
Nálad ISSUER, nálam pedig COMPANY CONFORMED NAME: REPUBLIC OF HUNGARY

Company!!! Mint regisztrált kibocsájtó, eladó...

Stb.
Szókrakész
"This prospectus is part of registration statements that the Republic of
Hungary filed with the Securities and Exchange Commission, or SEC, under a
"shelf" registration process. Under this shelf process, the Republic may sell,
from time to time, any of the debt securities described in this prospectus in
one or more offerings up to a total U.S. dollar equivalent amount of U.S.
$1,000,000,000. This prospectus provides you with basic information about the
Republic of Hungary, or the Republic, and a general description of the debt
securities the Republic may offer. Each time the Republic sells debt securities
under this shelf process, it will provide a prospectus supplement that will
contain updated information about the Republic, if necessary, and specific
information about the terms of that offering. Before you invest, you should read
both this prospectus and any prospectus supplement. References herein to the
prospectus are also to the prospectus supplement."

Tehát regisztráció,
" the Republic may sell,
from time to time, any of the debt securities described in this prospectus in
one or more offerings up to a total U.S. dollar equivalent amount of U.S.
$1,000,000,000.

May sell from time to time

Miért CÉGKÉNT van bejegyezve?!?!?!

Ilyen helyeken és szerződéseknél mindenre odakuksiznak, minden szóra, annak jelentésére, nehogy a későbbiekben gond legyen belőle.

És mehetnénk tovább a teljes szövegben.
Bercifiu
Kicsit segíteni szeretnék az ifjú kereszténydemokratáknak, a hülyeségük fokozásában.
A Rákosi korból ismert Ratkó törvényt olvassák el, s csak másolni kell, nem kell az üres fejüket törni újabb baromságokon.
Ha ezen túlesznek, nézzenek utána a munkatáboroknak, hátha jól jönne. De csak úgy keresztényi szellemben.
bounce001
@Szókrakész: Na,akor csak kimondtad, REGISZTRÁCIÓ, hogy eladhasson állami kötvényt. A kötvény nem tulajdonjogot jelent, az a részvény.
bounce001
@Szókrakész: May sell from time to time Mi ebben a furcsa? a may szó ugye a -hat-het, feltételes mód...
Miért cégként van bejegyzeve: ha megnézed ott van : SIC: 8888 - FOREIGN GOVERNMENTS

Most vagy troll vagy, vagy tényleg zsibbadt...
Szókrakész
@bounce001: Összevissza hablatyolsz.
Ellőtte írod állami kötvény.
Utána...
Aztán...
A kérdésemre még most se válaszoltál.

És mikor valaki már átmegy a vitapartner degradálásába az már a vég.
Igazad van nem tudom mi a may jelentése. Először azt hittem május.
Csak kigugliztam, stb.
Kérdeztem is magamtól, miért csak májusban van...

Amúgy melyiket szeretnéd mi legyek?
Troll vagy zsibbadt? Vagy mindkettő?
A te lelki békédnek melyik lenne a megfelelő?

De inkább maradok ennél.

Ámen
simmering73
Na még egy hülye szabadult ránk az elmeosztályról.
Gyuri Géderről
Már csak a következő ötletet várom ettől az agyalágyult keresztényi erkölcstől csöpögő idióta társaságtól.
Táborokat kell létesíteni, külön a nő és hím egyedek számára, és az ivarérett kor elérésekor be kell gyűjteni minden szaporodásra alkalmas egyedet.
Ezzel a gondolatisággal már találkoztam a történelem során. Akkor és ott is komoly szerepet vállalt a keresztény egyház.
Úgy gondolom, jó lesz vigyázni. Nem biztos, hogy olyan jó ebben a formában a keresztényi Magyarország.
kukac50
A KDNP ne avatkozzon bele az életünkbe,ha megszólalnak árad róluk az embertelenség a hálószobákba akarnak kutakodni.Menjenek ezek a barmok a picsába,hisz Orbánnál nyalnak.
Értelmes hasznosítható javaslatuk nincs ami a Népnek is tetszene..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.