kapcsolódhat az a javaslat, hogy „a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!” Elvégre nehezen körvonalazható, hogy melyik részt gondolják átvetetni a terheknek és örömöknek. De legalább minden elfoglalt ember megnyugodhat, hogy az otthon maradó feleségnek segítenek majd a három gyerek összehozásában. Mert majd csak lesz olyan ifjú KDNP-s, aki az otthon, a hitvesi ágyban átélhető örömöt átvállalja. De ne legyünk diszkriminatívak. A dolgozó feleség férjétől, és a „túlórázó” férjtől se vonjuk meg ezt a lehetőséget. Az IKSZ tehát akár koedukált öröm-kommandókkal is várhatja a nemzeti szaporító-program elindulását. A terheket, hogy ki van alul, mint teherviselő, majd csak megbeszélik menet közben.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kutyahűség
@Toby: Ha hagyod. De ha nem szavazol rájuk, akkor három év múlva kapálnak kinn a határban - mert ott ártanak a legkevesebbet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
@kutyahűség: Ne aggódj, ha nem szavazol rájuk és a csürhe nyer, ezek akkor is ott lesnek a törvényhozás környékén, ahogy becipelte a csürhe a kdnp nevű csökevényt, úgy ezeknek is lesz melegedő !
Toby
Jobb ötletem van. A szomszéd kocája nem akar "anya" lenni, esetleg ha ott besegítenének a kannak, a szomszéd nagyon megköszönné !
Gyuri Géderről
És hogy hívják ezeket az örömosztó fiatalokat?
Öröm fiuk? Öröm lányok?
Szerintem ciki.
Gyuri Géderről
@Toby: Jöhetnek ide is, talán még olcsóbb lesz a disznóhús.
GeoCravker
@kutyahűség: A KDNP-re senki nem szavazott. A Fidesz vitte be őket a parlamentbe. Vagy indultak valahol külön pártként?
GeoCravker
@Toby: Attól tartok a jelenlegi ellenzék is melegedőnek használja a Parlamentet

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.