Pert indít a KLIK ellen a dombóvári önkormányzat, mivel szerintük az állami iskolafenntartó szervezet nem fordít elegendő pénzt a település tanintézményeinek karbantartására, írja a Népszabadság. Dombóváron hét, önkormányzati tulajdonban lévő általános és középiskolát vett át a Klik 2013-ban.

Havonta 14 millió 546 ezer forintot utal át Dombóvár az államnak iskolái karbantartására és üzemeltetésére. Ennek a pénznek legfeljebb a töredékét fordították az épületekre az elmúlt három évben, így azok állapota folyamatosan romlik. Megtörtént az, hogy egy ereszcsatorna tisztításának elmulasztása miatt beázott az egyik iskola négy tanterme és igazgatói irodája. Az eresz tisztítása 70-80 ezer forint lett volna, így viszont több mint egymilliót kellett a beázott épület javítására áldozni.

- mondta a lapnak Szabó Loránd polgármester.

Penészes a fal, beázik a tető a dombóvári iskolában

(A Móra Ferenc iskola homlokzata / fotó: Nol.hu)

A város vizsgálata szerint az Apáczai szakközépiskolában a műhely beázik, a taniroda padlója penészes, néhol a falak is azok, a nyílászárók pedig megvetemedtek. A Belvárosi iskola tetőszigetelési hibák miatt ázik be, itt rosszak a füstérzékelők is, a tornateremben meg potyog a vakolat.

A Móra Ferenc Általános Iskolában az emeleti falak penészednek, a WC csempézése hiányos, a tantermek parkettájának lakkozása megkopott. A József Attila iskola északi oldalán is penészednek a falak és korhadnak, sőt kieséssel fenyegetnek az ablakok az ereszcsatorna lyukasságának következményeként.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@Sanyi2015: Viszont amíg ilyen állapotok vannak, addig az kéne az első legyen, hogy ezeket orvosolják, a luxuskiadások, mint pl milliárdos stadionok építése hogy üresen álljanak, a kincstárnak festmények, paloták, zongorák vásárlása, 0rbán lányának esküvőjére magánutak lebetonozása, és még sorolhatnám. Az annyira féltett, fogyó nemzet jövője jár ezekbe az egészségtelen iskolákba.
egyvandor
A klik elsősorban eltart egy igen drága jól fizetett politikai vízfejet, ezt a veszteséget pótolni kell, ezért maximális megtakarításokra összpontosít, hogy maradjon átcsoportosítható pénz e ner számára kiemelt területekre. Ja hogy ennek áldozatai is vannak?
KERKA
Az igazság az, hogy a KLIKK nem tud elszámolni sem a pénzzel, sem az oktatás irányításával, egyáltalán úgy léteznek, mint púp a hátunkon. Ez van, amikor a KLIKK vezetésére olyan kádereket ültettek, akiknek fogalmuk sincs az intézmények összehangolt vezetéséről.
joopapa
@Sanyi2015: "Havonta 14 millió 546 ezer forintot utal át Dombóvár az államnak iskolái karbantartására és üzemeltetésére." No azért ebből a lóvéból, lehetne valamit csinálni! Ha más nem azt a hülye ereszt ki lehetne belőle takaríttatni! Mert gondolom azért vették át az önkormányzattól az iskolákat mert úgy gondolták ők jobban csinálják! És ha ezek a problémák megvoltak előtte is, akkor miért nem oldják meg a problémákat!
Főlökött
@KERKA: Ez ugyanaz a játék, mint a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, annó kinevezett vezetője, egy piaci kofa esete a doktori címmel, főiskolai-egyetemi olyan végzetséggel -> mely kar nem is létezett, angol középfokkal -> mely véletlen elírása volt állítólag, na és ezek után 40 misis végkielégítéssel távozott, büntetőeljárás mentesen. Ehhez hozzájárult a csoda minisztere is. Rémálom amit műveltek !
Itt egy alkalmazott levele, a ténykedéséről :
docs.google.com/file/d/0Bxf7REo5G6GHdF83UUV6UXBYa1U/edit?pref=2&pli=1

Most pedig ezen témában :
nol.hu/belfold/nemet-mondott-a-kegyetlenul-megalazott-kecskemeti-iskolaigazgato-1583647?utm_source=ovg&utm_medium=cimlead&utm_campaign=xmegye

Na de ki is a 'tankerületi igazgató', aki mozgatja a szálakat, fenyeget embereket :
jhnnsclvn.wordpress.com/tag/gyorgyine-koncz-judit-felekezeti-szkizofreniaja/

Mintha megismétlődnének egyes dolgok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.