Több mint 100 pszichológus és pszichológus hallgató írta alá azt az állásfoglalást, amelyben álláspontjukat fejtik ki Kövér László házelnök nőkkel kapcsolatos, nagy port kavart beszédéről. Előkerül Kovács Ákos is, de végül Bagdy Emőke nyilatkozatai miatt döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai álláspontjukat. 

Az állásfoglalás szerint Kövér László a Fidesz kongresszusán tett kijelentéseiben határozta meg a nők „világban” elfoglalt helyét, amely az ő értelmezésében csupán a családot foglalja magába. Ez egyszerre jelentette a politika magánéletünkbe való nyílt és erőteljes betolakodását, valamint egy politikus állásfoglalását egy tudományos diszciplínával szemben. 

„Amikor Kövér László és Bagdy Emőke a „genderőrületet” bírálják, azt nem tudományos érvek mentén teszik, hanem azért, mert olyan felforgató ideológiaként gondolnak rá, amely az „öröktől fogva létező természetes rendet” borítja fel.” 

Az aláírók hangsúlyozzák, hogy „hamis az a kép, mely szerint a gender-szemlélet család-, heteroszexualitás-, anyaság- vagy férfiellenes lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezek a szerepek, orientációk és identitások nem lehetnek másokhoz képest elsődlegesek, illetve fölérendeltek. Amikor a fentebb említett szereplők a hagyományos nemi szerepek megszűnésében, esetleg a „genderőrületben” keresik a problémák forrását, nem vesznek tudomást azoknak az embereknek a tapasztalatáról, akik az irántuk támasztott előítéletek, társadalmi kitaszítottság, a „vélt normálistól” való eltérés miatt küzdenek önértékelési problémákkal, depresszióval, vagy számolnak be bűntudatról, szégyenről, esetleg az elutasításból fakadó jogos haragjukról. Nagyon sokszor ők fordulnak hozzánk segítségért.” 

A végén leszögezik: Állásfoglalásunkkal szeretnénk párbeszédet és vitákat nyitni arról, hogyan tudjuk pszichológusokként és más segítő szakemberekként segíteni klienseinket a rájuk nehezedő társadalmi nyomások kezelésében.

A teljes Állásfoglalást itt olvashatja el.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
A pszichológusok udvarias formában felajánlották szakmai segítségüket kövér-idióta lászlónak ! Valszeg ismerik kövér pszichológiai teszteredményeit !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Ebben a témában pártalapon nem lehet dönteni...:)
jóélt !
Nil
Bagdy Emőke menjen vissza a konyhába és takarítson otthon. A diplomáját meg adja vissza
micfild
@Nil: ugye milyen érdekes... bagdy-mészlerakat-emőke elfelejtette vagy megbánta hogy pár éves ikrei mellett neki már komoly karrierje volt..a csúcsra tört. esze ágában sem anyaságban kiteljesedni... fontosabb volt a karrier... - ami nem baj. sokkal inkább az a baj, hogy az ellenkezőjéről osztja az észt... vagy inkább mindig a hatalom sgnyalója volt? melyik lehet??
öcsi55
Olyan pszichológus még nem született aki Lövér gondolkodását helyre tudná tenni ! A hülyesége olyan szintű ,hogy ha mértékkel lehetne mérni ülve nyalná a holdat.
Lepényleső
Ez azt jelenti,hogy kövér pszichológiai eset?
karma1
@Lepényleső: Inkabb pszichiatriai... Az sulyosabb...:o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.