Interjút adott az Indexnek Tarlós István. Budapest főpolgármestere nem fogta vissza magát, többek között elmondta azt is, hogy csalódott a miniszterelnökben. Emberileg.

A főpolgármester elmondta még többek között, hogy nagyon sajnálja, hogy egyesek meggyőzték a miniszterelnököt arról, hogy elég a pénz arra, amire nem elég. Egy közel kétmilliós nagyváros tömegközlekedése sok pénzbe kerül.

Tarlós Orbán Viktorral kapcsolatban még elmondta, hogy azt nem érzékelte, hogy összevesztek volna, de a miniszterelnökkel való beszélgetés valóban kevesebb eredményt hozott, mint gondolta volna. "Ennél is nagyobb csalódás volt számomra főleg emberileg. Mert mindent a politikában sem lehet. Az szövetségesek között méltatlan magatartás, ahogy ezt a salátatörvényt bevitték és megszavazták a parlamentben. – mondta a főpolgármester.

Tarlós arról is beszélt, hogy  nem hiszi, hogy neki kell restelkednem. Szégyellje az magát, aki így bánik a szövetségesével.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Tarlós hol élt eddig ? Hát ezért menthetetlen. Számolja meg hány választója áll ki mellette !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Papuska1
@idppp: Az, hogy Budapest jelentős mértékben vonzza a befektetéseket, vitathatatlan, bár mint jeleztem, egyre kevésbé lesz élhető. Ugyanakkor az egy főre jutó állami támogatást egyszerűen össze lehet hasonlítani települési szintek között. Nagyságrendnyi a különbség! Budapest szedi annak a hasznát, hogy ott működik az államigazgatás. Viselje ennek költségeinek javát is! Az utakon Budapest kapja a legtöbb árut, élelmiszert, pont a vidéktől, vagy azon átszállítva. A költségek? Sorolhatnám! Budapest minden finomkodás nélkül egy pénzfaló vízfej! Bizonyos visszanyesés után lehetne egy normális főváros, de ezt a visszanyesést senki nem vállalja fel, még a mai kormány sem! Közben egyre inkább jelentkeznek a problémák: közlekedés, környezetszennyezés, szmog, betegségek, belső ellentétek, élhetetlenség, agglomerációs problémák, aránytalan támogatási rendszer, és most triplán az Uniós rendszer a támogatásokkal kapcsolatban. Ez a legnagyobb pofon, és most fogja ezt leginkább érezni a főváros. Muszáj lépni! Akár tetszik, akár nem!
Papuska1
@Fradigege: Tartsátok vissza az adót, és nem kaptok semmit a város határain kívülről! Egyszer már be volt ígérve a főváros traktoros lezárása. Demszky megúszta, Ti nem fogjátok! Ugattok össze vissza, közben 30%-al magasabb a fővárosban a fizetés, minden van, minden jár, minden jut! A vidéknek meg semmi. A befizetett adó arányos, ha a lakosságot nézzük, sőt kevés is. Így is részben a vidék tart el benneteket, azt szeretnétek, hogy teljesen az tartson el? Hát nagy frászt! Szokjatok hozzá, hogy az ország nem Budapestből áll!
Fradigege
@Papuska1: Én örülnék a legjobban, ha jönnének a traktorok. Nem jönnek, mert a zsírmore kilóra megvett titeket. Nem kap semmit Budapest a városhatáron kívülről. Majd rátok rohad a zöldség. Hol adnátok el a cuccotkat? Nem kell fantáziálni. Minden évben kevessebbet kap vissza Budapest a befizetett adójából. 20 milliárdról beszélünk a 6500 milliárdból. Azt a 20 milliárdot nem hajlandó a zsírmore visszaengedni. Nincs minden, nem jár minden és nem jut minden. Az hogy 30% magassabb a fizetés, mint piripócson az törvényszerű. De ezzel a lendülettel Győrt, Székesfehérvárt, az egész Nyugat-Dunántúlt leugathatnád. Fenn kell tartani az infrastruktúrát, mert lerohad az egész. Megszívja az egész ország. Nem szeretem Pestet, mert élhetetlen. Csakúgy megsúgom, hogy tősgyökeres Pesti alig van. A jó nagy többség a szocializmusból feltelepült paraszt, akikből proli lett. Nem kéne ezt a "jajdekeményvidékimajdleugatomapestieket" pózt erőltetned. Zsírmore csicska. Kilóra megvett titeket.
Aki Én
@Papuska1: 16:40 Demagóg butaság. Ez nem más, mint az amúgy is mesterkélten szított ellenségeskedés fokozása. Először is Bp-re többen járnak dolgozni vidékről mint fordítva. Másrészt hasonlítsuk össze például az ingatlan árakat. Mi az, hogy Bp-nek minden??? Hol van ilyen? Budapest hozza a legtöbb bevételt, legtöbb turistát, amivel manapság dicsekedni szoktak. Mellébeszélés dilettáns módra. Hogy van az,hogy például Bécsben olcsóbb az éves ,,bkv" bérlet mint nálunk, mégis megoldott a tömegközlekedés.
Elmondom. A befizetett adó nagy részét arra fordítják amire kell. Csak egy kis részét hordja haza a vezetés és a haverok. És semmi Monarchia vagy őskor, mert összeszarom magam.
Papuska1
Ezzel együtt sem megoldás, hogy a szocializmus óta Budapest viszi el a bevételek jelentős többségét! Most arra hivatkozom, amire nem szeretek. Az Unió megállapítása szerint Budapest és a Fővárosi régió annyival fejlettebb, mint az ország többi része, hogy a "nem támogatható" zónába tartozik, az ország többi részével együtt. Ezért jelentősen kevesebb pénzt kaphat arányaiban. Mivel vele azonos régió Pest megye, ezért az ottani, jelentősen fejletlenebb térség, mint Nagykőrős, Cegléd stb. sem kaphat támogatást. Az egész hercehurca ezért van! Tessék utána nézni a dolgoknak! Nem én állítom, az Unió! És most kivételesen igaza van. Akkora a különbség egy Pesti átlagember, és mondjuk egy Borsod megyei Csereháti között, mint egy nyugati ország polgára és egy helyi szinten átlagos afrikai között. Friss adataim nincsenek, de körülbelül öt éve még egy Pesti támogatását 100-nak véve, egy nyugat-Magyarországi támogatása kb. 20-25 egy kelet-Magyarországié 10-12, és egy 500 főnél kisebb faluban élőé (ilyen a lakosság ötöde!) 4-5 öt is alig ér el, de kelet- Magyarországon az 1-2-t is alig. Hát ekkora a különbség! Tessék utána nézni!
Papuska1
@Papuska1: Elnézést elirtam, "az ország többi részétől eltérően"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.