Bokros Lajos nyílt levélben ment Tarlós Istvánnak. A MoMa elnöke  - aki 2014-ben maga is indult a főpolgármesteri pozícióért - azt is felemlegette: a választási kampány alatt a politikus még szerette "főnökét" és elfogadta, hogy "őt segítette minden plakát, minden busz és minden TV-állomás".

Kedves István, csalódottnak látszol. Bajtársad saját szavaid szerint hátadba vágta a kést. Hát igen, ilyen az, amikor valakinek a hivatali feladatai összeütköznek a diktátor szeszélyével. Megmondta a főnök, hogy nem szereti Budapestet. Ebben 50 évnyi kisebbrendűségi érzés, lompos félműveltség, lappangó utálat, a "bűnös város" horthysta utóérzete és némi fennhéjázó gőg búvik meg.

- kezdi Bokros, aki szerint nem kellett volna Tarlósnak több tízmilliárd forintokat fölösleges projektekre költeni, mint amilyen például a fonódó villamos. Sőt, a BKK fölszámolásával is lehetett volna spórolni.

Ha jól gazdálkodnál a gazdag város pénzével, akkor nem függenél a központi költségvetéstől, a diktátor szeretetétől. Büszkén nézhetnél a tükörbe. Lehetnél hős. Ehelyett kiszolgáltatott, megalázott szolga vagy. Kár érted.

Ne cirkuszolj, vezesd a várost! Állj a sarkadra, egyenesítsd ki a gerincedet! 

- zárta sorait Bokros sok sikert kívánva a főpolgármesternek.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire igazat adok Bokrosnak, bar annakidejen O forradalmar volt a Bokros-csomaggal, csak ezt az akkori kiskiralynak keszulok nem nem nagyon fogadtak el, bar a pozitiv hatasa a csomag nehany rendelkezesenek maig a nyeresegekhez tartozik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
@karma1: Egyetértek. Amikor a tenyeredből evő egyszer megútálja a tenyered szagát, már nem esik jól a jutalomfalat sem.Ha ezt a tenyér gazdája észleli, a kutyus attól kezdve kint alszik a lábtörlőn. A hatalom már csak ilyen. Vagy nyalod a kezét, vagy kint találod magad.
Ez évezredes gyakorlat, nem is értem, hogy Tarlós úr miért gondolta ezt másként. Emberileg csalódott.? Miért most, ezt már akkor lehetett látni, amikor együtt lelkendeztek az amúgy is nyilvánvaló nyerés állapotában. Mintha az ötös lottón nyert volna. A színjáték rendezője nem az élet, nem is Várkonyi Zoltán szelleme, hanem O.V. It nincs már mit tenni, el kell menni. Mielőbb, amíg van egészséges nagypapája a Tarlós unokáknak. Nem volt ez olyan rossz .
glorianna
Tarlós III. kerületi polgármesterként is "érdekes" figura volt: először szdsz-színekben lett polgármester, másodszor és harmadszor függetlenként, negyedszer már fidesz-támogatással. Csak azt nem értem, miért választották meg újra és újra a kerületben, mert hogy nem az érdemeiért, az tuti.
egyvandor
"Vezesd a várost"
Nem kéne tarlóst ilyen megoldhatatlan feladatok elé állítani. Mások becsmérlésében és nagyképű megnyilatkozásokban sikeres. Ehhez kellene a társadalom számára hasznosítható állást találnia. (van ilyen?)
huKKK
Orbánt ismerem.
Tarlósról is tudok.
De ki az a Bokros?
silber13
@huKKK: Nagyképűség részedról hogy a csúti dagadt rinocéroszt ismered! Nemkülönben a másik, Tarlós nevű himpellért. Mellesleg Bokrosnak a kisujjában több tudás van, mint a másik kettőnek és a csatlósaiknak,mamelukjainak együtt véve! Szóval ez a általad feltett kérdés: " De ki az a Bokros?" egy gyermeteg hülyeség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.