Egy golyós és egy sörétes vadászpuskát, lőszereket, egy televíziót és pénzt tulajdonítottak el betörők egy családi házból a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban – közölte pénteken a rendőrség a police.hu honlapon.

A fegyvereket engedéllyel tartotta tulajdonosuk, a mátészalkai nyomozók szerdán Ópályiban, illetve Jármiban fogták el a feltételezett tetteseket, egy testvérpárt. A házkutatások során a rendőrök megtalálták a lopott fegyvereket és más bűncselekményekből származó tárgyakat, köztük egy 2013-ban ugyanabból a házból eltulajdonított vadászpuskát, illetve egy másik helyszínről lopott gáz-riasztó pisztolyt.

A rendőrség adatai szerint a testvérpár tavaly novemberben együtt tört be szintén Ópályiban, az idősebb fivér további hét betörést követett el a környéken 2013 márciusa óta. A bűncselekményekkel okozott kár összesen meghaladja a 6,5 millió forintot.

A gyanúsítottak kihallgatásukkor beismerő vallomást tettek. Elmondásuk szerint a lopott fegyverekkel nem volt tervük, azokkal nem követtek el bűncselekményt. T. Csabát és T. Zsoltot lopás és fegyverrel, vagy lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanújával őrizetbe vették, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezésüket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.