Orbán Viktor megint a KDNP-vel mondatja ki egy tervét, ahogy tette ezt például a vasárnapi boltbezárás ügyében. Legújabb, lopakodó ötlete, hogy sorkatonaságra kényszerítse a 18. életévüket betöltött nőket és férfiakat – írja közleményében Vadai Ágnes.

A DK politikusa szerint: Nem is figyelnénk a kereszténydemokraták újabb, bolondos elképzelésére, ha a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését nem a KDNP-s Simicskó István vettette volna fel, aki történetesen a honvédelmi miniszter. Ő egyébként az a képviselő, aki 2004-ben nem támogatta a sorkatonai szolgálat eltörlését.

A honvédelmi miniszter bejelentésének több oka is lehet. Egyrészt a kormány tudja, hogy fiatalok ezrei nem jutnak munkához és esélyük sincs arra, hogy diplomát szerezzenek. A sorkatonaság bevezetésével javítható lenne az amúgy is meghamisított foglalkoztatási statisztika és a kivándorolni szándékozókat a törvény erejével lehetne visszatartani. A sorkötelezettség alkalmas lehet arra is, hogy belső karhatalmi erőt szervezzenek egy esetleges kormányváltás megakadályozására, de ezt a haderőt az emberek mindennapi megfélemlítésére is használhatják.

A DK tiltakozik a sorkötelezettség visszaállítása ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt az intézményt a Gyurcsány-kormány szüntette meg. Minden eszközzel meg fogjuk akadályozni, hogy katonának kényszerítsék a magyar fiatalokat – zárja sorait Vadai.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Aztán kérdezném, kiket soroznánk be?
Mert 100 fiatal közül 90 alkalmatlan a szolgálatra.
Talán el szeretnék érni, hogy sok fiatal öngyilkos legyen.
Belenézzenek a puskacsőbe?
Nem tudnának, szel fizni, Facebook-ozni.
Örségben okos telefonozni.
Nem ezzel kellene foglalkozni hanem azzal,hányan fagynak meg a sajátlakásukban,tud - e a gyerekem tovább tanulni,lesz - e orvos,nővér a korházakban.
Hogy dugnátok meg az repedtsarkú jó *des anyátokat Fidesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sentinel216
@KERKA: Meséltem bizony. A páromat is ott ismertem meg. 41 éve élünk együtt, felneveltünk két gyereket, mindkettő szépen boldogul.
KERKA
@sentinel216: Mi dettó. Kivártam azt a majd 3 évet,a párom tartalékos alhadnagyként szerelt le, addig én lezavartam egy főiskolát, azóta is együtt élünk, és felneveltünk két gyereket, mindkettő szépen boldogul:))
sentinel216
Nem kellene hat hónap kiképzés, csak ez az öt hét.

www.youtube.com/watch?v=Cptu3lhAURs

Unokaöcsém - Boszniát, Afganisztánt háromszor megjárt - kiképző ezen a kemény próbán.
huKKK
"A DK tiltakozik a sorkötelezettség visszaállítása ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt az intézményt a Gyurcsány-kormány szüntette meg. "

Nincs mire büszkének lenni.
A dk a kerítésépítés ellen is tiltakozott.
Tiltakozni könnyebb mint építeni.
HowlingWolf
Vezessék csak be a sorkatonai szolgálatot és már most borítékolható a bukásuk 2018-ban. Orbán is a sorkatonai szolgálat eltörlése mellett volt 2004-ben. Az más kérdés, hogy sok más törvényhez hasonlóan (alaptörvény, saját földtörvényük, Paks II.) ezt sem szavazta meg akkor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.