A szerencsétlen nő képtelen a szexre és vizelet­ürítésre, miután a vád szerint volt szeretője, B. Krisztián, aki egyébként kórházigazgató volt, megtámadta, elkábította és savval öntötte le 2013 márciusában – írja a Bors.

A Fővárosi Törvényszéken pénteken állt először bíróság elé az a volt budai kórházigazgató, aki a vád szerint egy injekcióval elkábította a nőt, savval leöntötte nemi szervét és egy szőnyegbe csavarta, majd magára hagyta.

Erika évekig a szeretője volt, ám a nő, mivel a férfi nem akarta elhagyni a családját, szakított vele. A vád szerint ebbe képtelen volt beletörődni a kórházigazgató, aki hónapokig zaklatta.

Savat öntött szeretője nemi szervére a kórházigazgató

Fotó: borsonline.hu

Eddig hat műtéten estem át, új hüvelyt kell kialakítani, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem vagyok képes, utóbbi problémám miatt egy csövet kellett kivezetni a húgyhólyagomból

– mondta megtörten Erika.

A támadóm négy hónapot ült előzetes letartóztatásban, majd miután szabadon engedték, egy alkalommal megjelent a munkahelyemnél. Azóta rendőri védelem alatt állok, de hiába a védelem, én legbelül akkor is rettegek, mert már tudom, ez az ember bármire képes. 

A párom a támaszom. Nehéz leírni, micsoda szenvedésen me­gyek keresztül, fizikális és lelki értelemben egyaránt. Rá­adásul a vádlott magas beosztásban volt, én pedig egy senki, gyakran az volt az érzésem, hogy a végén még megúszhatja ezt a gyalázatot. Igazából most sem vagyok biztos az ügy végkimenetelében, csak reményke­dem benne, hogy megkapja a méltó büntetését.

A volt kórházigazgató tagad és a tanúk vallomásai is ellentmondóak, ezért a bíróság újabb tanúk meghallgatását tervezi.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
jjéééézusom...ez kórházigazgató volt? lehet, hogy most is praktizál? a kedves felesége hogy van? az ő vaginája rendben?
...azt mindannyian tudjuk, hogy zöld szörny kezelhetetlen, de ez a pasi is...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@szaboria1: 07.46.. ez irónia akart lenni... próbáltam érzékeltetni a védelem ütős érveiből egyet...

...ha ugyanis szabadlábon védekezik, ráadásul praktizál, akkor ez is előfordulhat..

teszek egy szmájlit, biztos, ami biztos...
:-)
Pesák Péter
@eugen4402: igen, vagy pedig elég csak kitalálni valami hasonló rettenetet. az még egyszerűbb
eugen4402
@Pesák Péter: Félek, hogy igazad van. Nálunk elég, ha leírunk valamit kellő határozottsággal, és az emberek ugyanúgy elhiszik, mintha valóságban is megtörtént volna... Vagy nem, mert a valóságot sem hiszik el ma már...
Pesák Péter
@wagabund: hello, nem olyan egyértelmű az ügy, mint ahogy le van itt jegyezve. Ezt a szöveget a biróság is hallhatta és a rendőrség is. nekem igy nem egyérelmű
Pesák Péter
@eugen4402: néha az az érzésem, hogy direkt azt akarják, hogy elszörnyedjen az olvasó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.