Az Uber-sofőrök továbbra is fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és a szankciók is emelkedhetnek, ha nem javul jogszabálykövetési hajlandóságuk – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten.

A tárca adózással és a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatos sajtótájékoztatóján Pankucsi Zoltán kérdésre elmondta: mivel az adóhatósági ellenőrzések kockázatkezelésen alapulnak, és az eddigi tapasztalatok szerint az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a "bukási arány", kijelenthető, hogy kockázatos adózókról van szó, ezért a Nemzeti Adó-és Vámhivatal külön utasítás nélkül is folytatja az ellenőrzéseket ebben a körben.

A jelenlegi szankció 1 millió forint is lehet attól függően, hogy magánszemélyről vagy cégről van szó – ismertette.

A helyettes államtitkár szerint Magyarországon minden, megosztáson alapuló internetes szolgáltató képes adókötelezettségét teljesíteni. Nincs olyan specialitás ebben a tevékenységben, amit a magyar adójogszabályok ne tudnának kezelni – tette hozzá.

Példaként elmondta: az Uber-sofőrök többnyire nem főállásban dolgoznak, a kisadózók tételes adóját, a katát pedig pont erre találták ki. Ez az egyik legegyszerűbb adónem, rendkívül olcsó, ha valaki főállás mellett Uber-sofőr, havi 25 ezer forintot kell befizetnie – fejtette ki. Mint fogalmazott, annyit várnak el az Uber-sofőröktől, hogy a számukra előírt minimális adókötelezettséget teljesítsék.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Havi 25 ezret, amikor csak alkalmi pilóták ? Stadionokra, lézerekre, tró-gánokra, saját lábon álló orbáncokra ? Anyátokat adóztassátok, de úgy rendesen, hogy fütyüljön is neki az a bizonyos !
kukac50
A kormány egyenlő esélyt biztosítson a taxisoknak és az Ubernek!
Amit egyiktől megkövetel azt követelje meg a másiktól is!
Az egyiknek megszabja a tarifát akkor szabja meg a másiknak is, amit az egyiknek kell fizetni ugyanazokat fizesse az uber is. Egyforma járulék és egyforma adófizetés legyen kötelező mind a két cégre.Csak akkor lesznek versenyképesek egymással szemben ha egyenlő esélyt biztosítunk mind a két cégnek.
Törvénytelen ugyanazt a szolgáltatást nyújtók közötti helyzetbehozás az ubereseknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.