A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc ma is világossá tette, hogy be akarja telepíteni a bevándorlókat és nem támogatja a kormány terrorellenes javaslatát sem, amellyel meg lehet védeni a magyar embereket a terroristáktól – reagált a párt parlamenti frakciója a Demokratikus Koalíció elnökének évértékelő beszédére.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben a Fidesz-frakció hozzátette: ha a "Brüsszelből fizetett" Gyurcsány Ferencen múlna, itt is Brüsszel bevándorláspárti politikája valósulna meg, amellyel veszélybe sodorná a magyar embereket és a magyar nemzetet.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc "minden idők legkorruptabb kormányzását követte el, ma is milliárdokat tesz zsebre az MSZP-SZDSZ kormány alatt intézett privatizációival, miközben a magyar családoktól mindig csak elvett és csökkentette a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizetését is".

Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, tizenkettedik évértékelő beszédében azt mondta: Orbán Viktor szélsőséges álláspontot képvisel, amikor ki akarja rekeszteni a menekülteket. Úgy vélte, a biztonság garantálása mellett korlátozott, ellenőrzött, szabályozott módon Magyarország nem csak képes befogadni embereket, de jól is jár az ide érkező szakemberekkel.

Többek között kijelentette: az országvédelem erőt sugárzó hamis díszletei mögött pusztul az ország. Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik oldalon és rengeteget gürcölő, elárult, reményét vesztett sokaság a másik oldalon.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Valaki mutassa meg a birkáknak, merre van a budi ! Nagy a fosás !

Most azért megy a gyurcsányozás, mert hiteles jellemábrázolást készített a debil, saját lábon álló gengszterről és a gengszterizmusról, valamint a nyalogány csicskákról !
Mert " azé az ország, aki..."- pofátlanul többet lop !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Azert az peldaerteku hogy ennyire retteg a fideSS Gyrucsanytol, hogy meg ma is mindennap karaktergyilkoljak, meg kiforgatjak a szavait.
Toby
@Horizont: A csürhe szavalta, hogy Gy. André Goodfriend kottájából játszik, aztán később Brüsszel játszott Gy. kottájából !
gazdag dezső
Gyurcsány csak a saját házába telepítse az emigránsokat,ne a Magyar hazába !Talán az ország nagyobb részének a véleményét is kellene megírni.De ha az ilyen cikkeket nem is igazán tisztességes Magyarok írják,és támogatják a bevándorlást !Eladják az országot ??
kukac50
Orbánnak ha nincsenek a problémákra megoldási ötletei, akkor előkapja Gyurcsányt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.