Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy további két társukkal együtt péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban. Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta: a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását február 25-ig.

Ezt a bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyével indokolta. Azért rendelte el a kényszerintézkedést, hogy kizárja az esetleges összebeszélés, vallomásegyeztetés lehetőségét – közölte.

Mint elmondta, a gyanúsítottak tagadták a terhükre felrótt bűncselekmény elkövetését, a tanúvallomások ellentmondásosak voltak, valamint újabb két ember is meggyanúsítottak az ügyben.

Szükséges az ellentmondások feloldása, a gyanúsítottak szembesítése egymással – tette hozzá Póta Péter.

Rendőrségi tájékoztatás szerint a kevéssel péntek éjfél előtt, a XVIII. kerületi Balassa Bálint utcában történt eset miatt egy 28 és egy 35 éves budapesti, valamint egy 19 éves ráckevei férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt jár el a rendőrség, míg 33 éves fővárosi társuk esetében a súlyos testi sértés alapos gyanúját is megállapították.

Az esetről annyit közöltek, hogy a négy férfi szóváltásba keveredett egy parkoló autóban várakozó sofőrrel, majd bántalmazták őt; a rendőrséget a szemtanúk értesítették, de kiérkezésükre a négy férfi elmenekült.

Sajtóhírek szerint ebben az időben, ebben az utcában verték meg az Uber közösségi szolgáltató egyik sofőrét.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Nem lepődnék meg, ha ezek arra hivatkoznának, hogy Orbán, és a kormányának tagjai a sárga taxisoknak adtak igazat... ők csak el akarták mondani ezt a jó hírt az uberesnek, de az ellenállt, és ütni kezdte őket...mit tehettek? ... védekezni kényszerültek, így az überes példamutatásból néhányat bevitt saját magának...

-már ez a kedvesség is baj?
-kérjük a miniszterelnököt, szabadítson ki...ármány áldozatai vagyunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.