Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kecskeméti asszonyt, aki megpróbálta megölni újszülött gyermekét.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

Az asszony a családjával nehéz anyagi körülmények között élt Kecskemét mellett egy tanyán. Férjével igyekeztek a lehetőségeikhez mérten öt gyermeket megfelelően gondozni. A házaspár a 2000-es évek második felétől – anyagi helyzetük miatt – nem szeretett volna több gyermeket. Ezt követően négyszer is terhességmegszakítást végeztek a nőn, 2012-ben azonban született még egy kislányuk.

Az asszony 2014 elején ismét teherbe esett, amit csak nyáron vett észre, amikor a terhesség megszakítására már nem volt mód. A nő ezt a terhességét eltitkolta, nem járt orvosnál, terhesgondozáson sem vett részt. 2014. november 26-án a déli órákban a tanyájukon megjelent az egyik gyermek osztályfőnöke, hármasban beszélgettek, amikor a vádlott érezte, beindult a szülés. Kiment a házból egy elhanyagolt, használaton kívüli udvari árnyékszékhez, ahol egy kislánynak adott életet.

A nő a folyamatosan és hangosan síró gyermek fejét egy kemény felülethez csapta, de mivel az újszülött tovább sírt, egy szőnyegdarabba becsavarta, és az árnyékszék előtti területen a földhöz vágta. Az újszülött feje ekkor ismét kemény felülethez csapódott.

Miután az osztályfőnök távozott, a férj az asszony keresésére indult, majd a történteket látva mentőt hívott. Az újszülöttet kórházba vitték, ahol életmentő koponyaműtétet végeztek el rajta. A gyermek két hónap alatt meggyógyult, majd anonim módon örökbe fogadták.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csa-csa
nem sterilizálni, kinyírni a tetves curvát!
magyarbakancs
gyermek gyilkosságot elkövetett egyéneket úgy büntetném meg ,hogy a műanyag lakat rá rozsdálljon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.