45 perce volt a gimnáziumba felvételiző 12 éveseknek, hogy megoldjanak 34 matekfeladatot. A vizsga után volt, aki sírt, többen pedig elkeseredtek – írta az Index.

Január 16-án összesen több mint 53 000 diák írta meg a középiskolai felvételiket matematikából és magyarból. Az országos felvételi miatt a szülők tömegesen háborogtak a közösségi oldalakon, volt, aki szerint olyan, mintha az oktatás "ki akarná nyírni" a gyerekeket.

A 6. évfolyamosok számára készült feladatlap elvileg 10 feladatot tartalmazott, de készítők nem elégedtek meg tíz végeredménnyel, az alpontokkal a végére több mint három és félszeresére emelték az elvégzendő feladatok számát.

A kemény feladatsorról megkérdezte az Index az Emmit, akik azt válaszolták:

Az írásbeli felvételi vizsga célja elsősorban az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt. A konkrét ismeretek, a tanulási folyamatban megismert, begyakorolt eljárások alkalmazása mellett egyes feladatok újszerű összefüggésekben, szokatlan módon is teret nyitnak a tanultak mozgósításának, az ötletes alkalmazás képességének, a kreativitásnak... ...A matematika feladatlapok nem kizárólag a tantárgyban tanultakat mérik, hanem ehhez kapcsolódóan a tanulók gondolkodásának jellemzőit is.  (...)

 A minisztérium azt is hozzátette: a január 16-án használt matematika vizsgalap is a bizottságok több hónapos mérlegelése, valamint számos lektorálási, ellenőrzési lépés után kerültek a vizsgázók elé.

Aki a korábbi évek feladatsorai alapján készült fel a vizsgákra, azt a feladatok száma vagy nehézsége tekintetében nem érhette meglepetés

- válaszolták.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
A tavalyi matek és magyar érettségi is érthetetlenül nehéz volt. Matek zsenik is ezt nyilatkozták, senki nem értette miért volt így.
wagabund
45 perc 34 feladatra? húúú...akkor nagyon gyökér lehetek...ennyi idő kell csak az elolvasáshoz...megérteni, megoldani, ikszelni ugyanannyi...na jó, kicsit túloztam..

akkor válik érdekessé a szitu, ha mondjuk száz gyerekből ötven megoldja... ez azt jelenti, mégsem volt nehéz..
...akkor van gáz, ha százból csak négy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.