A kormány felháborítónak tartja, hogy egy olyan súlyú ügyben, mint a vörösiszap-katasztrófa, amelynek tíz halálos áldozata is volt, nincsenek felelősök – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este, a Veszprémi Törvényszék felmentő ítéletére reagálva.

Tuzson Bence azt mondta: arra szeretnének törekedni, hogy az igazság győzzön, ezért "nyomatékosan felhívják" a hatóságokat, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen, mert "az igazságnak ki kell derülnie".

Közölte: a kormány már szabályozta ezt a területet, és fontos, hogy olyan biztonsági rendszer jöjjön létre, valamint a hatóságok is úgy végezzék a munkájukat, hogy ilyen katasztrófák ne ismétlődhessenek meg.

Ugyanakkor – fűzte hozzá az államtitkár – ha már előfordult ilyen katasztrófa, akkor a valóságot, az igazságot "nem lehet takargatni".

Ferenczi Gábor (Jobbik), Devecser polgármestere ugyancsak az M1 aktuális csatornának azt mondta: felháborító, hogy évek telnek el, várják az ítéletet, és végül mindenkit felmentenek a vádpontok alól egy olyan tragédia után, amely több ember halálát okozta, sokan megsérültek, elveszítették otthonukat.

A Veszprémi Törvényszék csütörtökön első fokon, bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszappernek mind a tizenöt vádlottját. A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Az első számú felelőst úgy hívják Környezetvédelmi államtitkár... A többi meg a beosztottjai, ugyanis nekik kellett volna ellenőrizni, nem csak aláírogatni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
A hatosag szerepet miert nem vizsgalja az ugyeszseg? Ja, mert azok fideSSesek?! Aha...
nezelodo
@human: Megy a műsiratás, közben úgy kellett ez nekik mint egy falat kenyér. Csak azzal nem számoltak, hogy a búbosbanka kirepül a kalitkából, és énekelget, a kalitkazár birtokosa meg mesélő kedvet kap, amiért lapátra tették. Az sem utolsó, hogy kik kaszálták le azokat a milliárdokat, amit erre költöttek. Apró jelzés, hogy közben belebukott a leginkább érintett nagyobb település fideszes polgija a nagy jótéteménybe.
szaboria1
Hamarabb nyilatkoztak mint egyáltalán az ítélet lényegét elolvasták volna. Van felelős de nem azok akiket a fidesz akart.
human
"A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement."
Akkor viszont egyetlen tározó sem biztonságos. Vagy ha vizsgálható az altalaj és biztonságosnak minősíthető, akkor itt miért nem derült ki, hogy nem biztonságos az altalaj?
rdos
@human: Már a tervezési fázisban tudták (talajmechanikai fúrásokból) hogy agyag lencse van a később megcsúszott sarok alatt. Akkor az volt a tervezői javaslat, hogy vízzáró aljzatot kell a tárolóba építeni. Aztán "valahogy" a kivitelezés közben ez "elfelejtődött". Nem mellékesen vizes zagy helyett lúgos zagy került a kazettába, ezért így messziről és emlékezetből arra tippelnék többé kevésbé minden érintett sáros az ügyben. :-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.