Értesültem, hogy problémátok van a tanárok követeléseivel és Klik-ellenes lázadásával. Kifogásaitok roppant szórakoztatóak, úgyhogy nézzünk is gyorsan párat!
Néhányan például úgy vélitek, a tanároknak már most is nagyon jó, tehát feleslegesen pattognak. Páran azt gondoljátok, a diákok tök hülyék, nem teljesítenek, ezért azt a pénzt sem érdemlik meg pedagógusaink, amit most kapnak. Azt szűrtem le a – szokás szerint csodás magyarsággal és ékes nyelvi leleménnyel megírt – kommentárjaitokból, hogy tanáraink ingyenélő, 40 órát sem dolgozó senkiháziak, akik a régi vicc szerint három dolgot találnak vonzónak a pályában:
a júniust, a júliust, meg az augusztust.
Ezzel szemben a helyzet a következő:
a legtöbb tanár véletlenül sem a minimum előírt 22 tanórát tartja meg hetente. Hivatalos, államtitkári közlésből tudjuk, hogy
a Klik által alkalmazott tanárok 18,4%-a heti 22 tanórát, 12,4%-a heti 23 órát tart. A tanárok egyharmada már 24 órával kénytelen megbirkózni, 36,5%-uk viszont egyenesen 25 vagy 26 órát tart hetente (a 26 tanóra a lehetséges maximum a jelenlegi rendszerben).
A gyengébbek kedvéért mondom, hogy ez nem jelenti, hogy az érintett pedagógusok csak heti 22-26 órát dolgoznak. De nem ám! Az órákra készülni kell (fiatalabb tanároknál ez akár 45-60 percet is igénybe vehet, tessék számolni). Az órák után gyakran dolgozatokat kell javítani, szakköröket kell tartani, gyermekfelügyeleti feladatokban kell részt venni. Sok az adminisztráció, értekezletre kell járni. A fogadóórákon, a szülői értekezleteken is illik megjelenni. Időnként el kell menni továbbképzésre. Számos tanár helyettesítési, munkaközösség-vezetői, osztályfőnöki, intézményvezetői feladatokat is ellát. Nem csoda, hogy tanáraink gyakran panaszkodnak, hogy a hét végére pikk-pakk összejön az 50-55 munkaórájuk, különösen akkor, ha haza kell vinniük a dolgozatjavítást vagy az órára készülést.
Persze nem akarok túlzott sajnálatot kelteni. Én is tudom, hogy sok magyar dolgozik többet, mint heti 40 óra. Pontosan tudom, hogy a munkaadók jelentős része még életében nem fizetett túlórapénzt, inkább duplán könyveli a jelenléti ívet: egy készül a munkavállaló csesztetésére, jobb esetben a lecsúsztatható órák számontartására, egy meg az esetleges munkaügyi ellenőrzésre. Yippie! Ám attól, hogy ez a gyakorlat elterjedt, még nem helyes és nem jó. Nem. Éppen a tanárokat foglalkoztató államnak kellene jó példával elől járnia, ha már másoktól – teljes joggal – elvárja a szabályok betartását.
Ami meg a nyári szünetet illeti,
gondoljátok már végig egy kicsit, hogy miket mondtok! Tudom, hogy sokatok csőrét böki az a három hónap, de akkor is! A tanárok nem akkor mennek szünetre, amikor a diákok, hanem később, mert le kell zárniuk az évet. De nem is akkor kezdik a munkát, amikor a diákok, hanem jóval korábban nekilátnak a tanév előkészítésének, vagyis a nyári szünetük korántsem olyan hosszú, mint ahogy azt hörgés közben előadjátok. Ráadásul a tanároknak is van évi rendes szabadságuk (a rohadékok!). És most kapaszkodjatok: ezt a szabadságot elsősorban a nyári szünidőben kell kiadni nekik.
Amúgy meg ha ezen túlmenően még mindig marad plusz idejük a nyári szünetből, akkor szerintem nyugodtan vegyük úgy, hogy a nyári szünet maradéka azoknak a heti plusz 10-15 óráknak a fedezete, amelyeket senki nem tart számon. Ti sem, kedves ingyenélőző barátaim, mert nem tudjátok, mit jelent tanárnak lenni.
És akkor nézzük a tanárok sokat szidott teljesítményét!
Először is tudnotok kell, hogy az alacsony tanári fizetések miatt a tanári pálya erősen kontraszelektálódott. Nem tegnap, nem ma. Hosszú évek alatt.
Ez azt jelenti, hogy az alacsony fizetések miatt vagy az alacsonyabb képességűek, a piacon boldogulni nem tudók, vagy a nagyon eltökélt őrültek választják a pályát. Ezt nem én mondom, hanem egy komoly kutatás 2007-ből, mely szerint
a tanárok kiválasztódási folyamatának minden egyes pontján – a pedagógusképzésre jelentkezéskor, a felsőfokú tanulmányok befejezését követő elhelyezkedéskor, majd a végzést követő 5., illetve 6. évben is – negatív önszelekciós hatás figyelhető meg. Azok jelentkeznek főiskolai szintű pedagógusképzésre, akiknek rosszabbak a képességei. A diplomát szerzettek közül nagyobb valószínűséggel a kevésbé jó képességűek helyezkednek el tanári pályán, és nagyobb valószínűséggel találjuk őket tanári állásban a végzést követő 5, illetve 6 évvel is. (...) A tanári pálya választásában meghatározó szerepe van a nem tanári és tanári állásban elérhető keresetek különbségének.
A rend kedvéért mondom, ez nem azt jelenti, hogy a tanárok hülyék, de azt viszont igen, hogy lehetnének jobbak. Mikor? Hát akkor, ha az állam elég pénzt rakna az oktatásba és az alacsony fizetésekkel nem űzne el mindenkit, aki kiugróan tehetséges.
A pedagógus-életpályamodell eredeti (szerintem helyes) célja a bérek megemelése lett volna, ám a tanári pályát mégsem sikerült vonzóbbá tennie a tehetséges fiatalok számára. Hogy miért? Hát mert még mindig baromi alacsonyak a fizetések, azért. Illusztráció ehhez: tudtátok, hogy az új pedagógus-életpályamodellben egy megbízott pályakezdő gyakornok esetenként alig visz haza havi nettó 60 ezer forintot? Most komolyan, ez olyan sok heti 20-25 munkaóráért? Ki az a tehetséges fiatal tanárpalánta, aki ezt tudva nem egy call centerben helyezkedik el, ahol kezdő bérként ennek a háromszorosát, négyszeresét is megkapja?
De oké, abban igazatok van,
hogy a tanárok a statisztikák, meg az átlagok szerint nem a legjobbak közül kerülnek ki. A diákok teljesítményének csökkenése (ami a PISA-felmérésekben világosan látszik), talán ennek a jelenségnek a lenyomata.
Mondjátok, miért gondoljátok, hogy ez a probléma béremelés nélkül megoldható? Miért hiszitek, hogy a legjobbak az oktatásba csábíthatók éhbérért? Ha belátnátok, hogy béremelés nélkül soha nem is lesz jobb a magyar oktatás színvonala, akkor nem a tanárokat gyaláznátok, hanem inkább azon pörögnétek, hogy az életpályamodell jó-e így és hogy lehetne jobbá tenni. Mert igen, van benne mit jobbá tenni.
Ha elolvasnátok, hogy tulajdonképpen mit követelnek a pedagógusok, akkor megértenétek, hogy
a tanárok is pontosan tudják, mi a helyzet.
A helyzet szörnyűségéhez képest még mindig visszafogottak, s 25 pontos követeléslistájuk egyértelműen mutatja, a diákok munkaterhe, az oktatás szervezése, a fenntartás dolgai éppúgy aggasztják őket, mint saját drámai helyzetük. Nem hülyék, ők is pontosan tudják, hogy kezdő tanárt körülbelül lasszóval kell fogdosni, főleg, ha reálszakos hiányzik a létszámból.
Tulajdonképpen az a furcsa, hogy nem kérdezik meg tőletek nyilvánosan, hogy kedves emberek, hogy a túróba akartok világszínvonalú oktatást, ha 2011-ben a 28 jelenlegi EU-tagállam átlagosan a GDP-je 5,25%-át költötte oktatásra, mi, magyarok pedig csak a GDP-nk 4,71%-át?
Kedves emberek, mondjátok, lemondanátok egy-két stadionról, meg a rezsicsökkentésről a gyermekeitek jövője érdekében? Mert erről van szó. Ezek a tények.
Én tudom, hogy a tények nem zavarnak benneteket,
kedves tanárgyalázók. De talán ti is jobbá tehetnétek ezt a magyar közéletnek nevezett mocsarat, ha legalább néha, tényleg csak néha nem a levegőbe hörögnétek – és másoktól sem tűrnétek el, hogy a levegőbe beszéljenek.
A rendszerben maradt tanárok most azért verik a tamtamot, mert tudják, hogy ebben a rendszerben, ebben az oktatásszervezési struktúrában, ennyi pénzből nem lehet minőségi szolgáltatást nyújtani. Fogjátok fel: tanáraink nem(csak) magukért tüntetnek, hanem értünk, a gyerekeinkért és az unokáinkért is.
Tudom, hogy nem vagytok rossz emberek. Tudom hogy szeretitek a gyerekeiteket és az unokáitokat. Hát akkor?
Hát akkor most szálljatok le a nemzet napszámosairól, de nagyon gyorsan! Ha nem is csatlakoztok hozzájuk és nem is támogatjátok aktívan a követeléseiket, legalább fogjátok be a tájékozatlan szátokat!
Ez mindannyiunk érdeke, akár azt is mondhatnám: ez a nemzeti érdek.
Tök mindegy miről van szó, nem is értik, nem is értenek hozzá, de kiállnak a kormány mellett függetlenül attól, hogy az mit mond. Ha holnap a szöges ellentétét, akkor is.
Ezek szidják az elvándorlókat, a tanárokat, az eü dolgozókat, az újabb adók ellen tüntetőket, mindenkit aki kritizálni mer. Gondolom mindez a keresztény érték, a demokrata hozzáállás, a szabad vélemény nyilvánítás és a felebaráti szeretet jegyében. Ők azok, akik gyakorlatilag szünet nélkül az ellenségeskedésről és uszításról és főleg a gyűlöletről beszélnek.
Az érdekes ebben az, hogy élő ilyennel még nem találkoztam.