A közvetlenül a Fidesz pártkasszájából finanszírozott PestiSrácok.hu kioknyomozta: Soros György "magyar származású amerikai üzletember" által támogatott civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt demonstrációt szervező "körök" mögött.

A PestiSrácok.hu keddi cikkében azt írta: a magyar oktatás állapota miatt éppen azok a szervezetek tiltakoznak és azok a civilek "kerítették a hálóikba" az egyébként jó ügyért kiálló pedagógusokat, akik liberálisként, "a bukott SZDSZ holdudvarából menekítették át magukat a jelenlegi közéletbe".

Kiemelték: a hétvégén több mint száz ember részvételével megtartott Országos Tantestületi Értekezletet mások mellett "Soros civiljei", a Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat hirdette meg. Hozzátették: a szervezők azt is vállalták, hogy kifizetik a tantestületi értekezletre érkező vidékiek utazási költségeit.

A Humán Platform mögött "Soros György képe is felsejlik", miután a szervezet arca, Gulyás Márton annak a Krétakörnek volt tagja, amely 2012-ben 35 millió forintot kapott egy Soros György által finanszírozott alapítványtól – írta a honlap.

A PestiSrácok cikkében az áll: a csalódott pedagógusokat felkaroló Humán Platformnak az az Oktatói Hálózat is tagszervezete, amelynek tagja Heller Ágnes és "Gyurcsány Ferenc kedvenc szociológusa", Ferge Zsuzsa, de a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba is "feltűnik a szervezetben", aki 2004-ben és 2006-ban részt vett az SZDSZ kampányainak irányításában.

Hozzáfűzték, hogy a Humán Platform tagszervezete a többi között a korábbi oktatási miniszter, Magyar Bálint által alapított Hálózat a Tanszabadságért nevű civil szervezet is, amely 2012-ben oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 választói mozgalommal.

A PestiSrácok megkereste az érintetteket; Komjáthy Anna, a PDSZ budapesti választmányának ügyvivője a portálnak úgy nyilatkozott: "csak mosolygok azon, ha valaki azt mondja, Soros-féle civilek kevernek az oktatásban". Komjáthy Anna hozzátette: "Akcióink mögött nincs politikai szándék, nem akarunk kormányt buktatni, nem szeretnénk, hogy a demonstrációkra rátelepedne a pártpolitika".

Mendrey László, a PDSZ elnöke a felvetésekre úgy reagált, nem tiszte megállapítani, hogy ki honnan kap támogatást, pénzt.

"Nem gondolom, hogy bárki besározná a kezdeményezéseket, a szerveződések és az akciók függetlenek a politikától, a politikusoktól" – mondta.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Én naiv meg azt hittem, hogy a Gyurcsány :)))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
A Pesti Srácoknál kormánybuzibb portál nem sok van. Előszeretettel hozzák is a híreiket a közmédiában. Nem egyszer hallottam már a közrádión, hogy "írja a Pesti Srácok"
Olyat, hogy nem a seggnyalók körébe tartozó oldalak cikkéből idéznek, na olyat nem sűrűn hallani.
eugen4402
Nem láttam tisztán az esernyőtől, de mintha ott a leghátsó sor mögött valaki a nyelvét öltögette volna, és az a jobb karjával félreérthetetlen lengő mozdulatokat végzett, és a bal karját keresztbe tette ritmikusan lengetett jobbja előtt. Úgy néztem, ő lehetett a Soros. Személyesen...!
rugacs
"az akciók függetlenek a politikától, a politikusoktól"
Szerinted!
Dr. Felipe
A pestisrácok mögött meg a g..i áll jól kitömött közpénzes zsákokkal.

Ennyike.
Pálinkafőző Rézüst
@Dr. Felipe: ezek nem pesti srácok, hanem csúti talp(és segg)nyalók...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.