Durván megtámadta Bencsik András a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét, aki a nap folyamán Miskolcon szólal fel a Hermann Ottó Gimnázium tanárainak tüntetésén. Azt írta a Facebook-oldalán, hogy Galló Istvánné Péter Gábor rettegett ÁVH-vezér lánya volna. Az elnök asszony az Origón cáfolta a Demokrata főszerkesztőjét.

Galló Istvánné, leánykori nevén Péter Piroska édesapja Péter Ferenc, a Gödöllői Agráregyetem professzora volt, édesanyját pedig Kovács Ilonának hívták. Gallóné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ezt az Origo kérdésére mondta el, cáfolva Bencsik András állítását, aki mai Facebook-posztjában Péter Gábor, az ÁVH egykori vezetője lányának nevezte a pedagógust.

Bencsik András azt hazudta: egy kommunista tömeggyilkos volt Gallóné apja

Bencsik András egyébként 1990 előtt az akkor az MSZMP központi lapjaként működő Népszabadság újságírója volt. Később sokan kritizálták a lap 1986. október 17-i számába írt „Érzelmi kötődés” című cikke miatt, amelyben a Magyar–Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról ír.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Te meg egy emberi hulladék vagy !
egy tróger !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
herczeg0210
Az ilyen szar alakokat miért nem lehet ki iktatni a társadalomból végleg??? Majd most bocsánatot fog kérni "oszt jónapot"?Elmegy a qrva édesanyjába. Nem! Ott jódolga volt, az apja faszába, az szűkebb!!!
wagabund
ennek az aranyos embernek ha van családja, azok nem szólnak, vagy ők is hasonlóak?
pagoda
Ezek a mocsok szájúak, azt hiszik nekik mindent szabad. Embereket megvádolni, hírnevüket legyalázni, mint pl a G Fodor is. Mit képzelnek ezek magukról? Ők az atyaistenek? Pedig csak egy szarkeverő banda. Az ilyen embereknek az orrát nyomnám a pöcegödörbe, hogy megtanulja egyszer és mindenkor a tisztességet, a méltóságot és a becsületet. Az ilyenek nem valók a politikai, de semmilyen közéletbe! Ezek a nemzet rothadó selejtjei!
csetere
@nyanya001: Nézzétek a szemét! Valaki behúzott neki?
nyanya001
@csetere: A pia, az !
Attól ilyen értelmes ez a büdös bogár !
pistapapa
Az a Péter Gábor nem Péter Gábor,hanem Eisenberger Benjamin volt,csak álnév mögé volt bújtatva származása miatt.Az ő parancsára és irányításával gyilkolták,nyomorították a magyarokat hasonszőrű pribékjei.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.