Az Átlátszó megszerezte a Galambos Lajos áramlopásos ügyében készült E.ON ellenőrzési jegyzőkönyvet. Négy fogyasztási helyen mindössze 3,3 millió forint kárt állapított meg.

Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a gyanúsítottak egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban olyan illegális bekötéseket építtettek ki, amelyek segítségével éveken át méretlenül használták az áram-, víz- és gázszolgáltatást, miközben a szabályosan felszerelt mérők óraállása alapján csak minimális összegű díjakat fizettek – írja az Átlátszó.

Arról is szó volt, hogy a házban több mint tíz év alatt, az lakóparkban pedig több mint öt év alatt 3,5 millió és 30 millió forint közötti kárt okoztak a szolgáltatóknak.

A gyanúsítottak közül Galambos Lajost, művész nevén Lagzi Lajcsit vesztegetéssel is megkínálta a hatóság. 2014 októberében ugyanis, amikor az áramszolgáltató emberei kimentek vizsgálódni a lakóparkba, több százezer forintot kaptak, hogy ne jelentsék az illegális bekötést.

Kevesebb, mint másfél éve még nem találták áramlopás nyomát. A következő alkalommal, tavaly májusban viszont már komoly illegális áramvételezésre bukkantak. Másodjára a tatai apartman-parkban, az alagsorban egy gipszkarton-falra leltek, amely az épület méretlen főelosztó szekrényét fedte el.

Az E.ON-osok jártak a Bopuép Kft-nél is a mocsai Boldogasszony pusztán. Ott a következőket tapasztalták: a mérőszekrénytől mintegy másfél méterre a földben a földkábelt felbontották és szintén tüskés csatlakozó szorítókkal mind a négy vezetőre rákötöttek egy földkábelt.

Azt, hogy meddig ment az áramlopás és hogy ezzel a szolgáltatót mekkora kár érte, az E.ON emberei nem nagyon tudták megállapítani.

Galambos Lajos ártatlannak vallja magát; és azt állítja, hogy neki az ingatlanokhoz semmi köze, a lakóparknak például nem tulajdonosa és nem üzemeltetője,csak a reklámarca volt.

Ugyanakkor Galambos Lajos lakcímeként a cégnyilvántartásban Mocsa, Boldogasszony puszta szerepel a Boglárka Apartmanpark Kft. adatainál a cégnyilvántartásban. A társaságot 2013-ban Galambos Lajos alapította, annak 2014 márciusa óta a Tafegya Kft. és a Csevia Kft. a tulajdonosa – olvasható az Átlátszón.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Most még próbálják ráhúzni a vizes lepedőt, hátha sikerül alapon...
kkalman
Erőlködés szaga van már ennek az egésznek.
Szókrakész
Ha lopott sittre vele!
Ha vesztegetett sittre vele!
Ha hamis tanúzik, sittre vele!!
Ha...sittre vele!
Ha ...sittre vele...
Sittre vele!

Aztán ugyanezt játsszuk el az összes fideszes vezetővel, vagyonnyilatkozat okhamisítóval, közpénzeket ellopó politikusssal, vezetővel, legyen az jobb, bal, fent vagy lent oldali politikus, polgármester, ...!!!
Már unom, hogy ebben az országban aki nagyot tud lopni, csalni az érinthetetlen, a kisembert pedig 5 forintért lesittelik.
wagabund
@Szókrakész: a nagyból jut ám annak is, akinek pont be kell hunynia a szemecskéjét. Mindenki jár piacra vásárolni, kell az a kis jóérzés...mert jó érzés ám sűrűn, sokat kapni. na jó... legyen...a sok kicsi is sokra megy...

nos... ki van ez találva...de nagyon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.