Elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a 3-as metró felújított szerelvényei már korábban, 2019 nyarán forgalomba állhatnak.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte: az Európai Unió egyelőre nem hagyta jóvá az infrastrukturális felújítási projekt támogatását. Tarlós István ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte a felújítás csúszását. Ez a kormány, az állam és a főváros számára "katasztrofális kudarcot jelentene", és könnyen azzal a következménnyel járna, hogy 2019-ig valamikor esetleg le kellene állítani a 3-as metrót – mondta.

Kijelentette: a problémát meg kell oldani, és ha az unió esetleg nem adna támogatást, akkor meggyőződése szerint "az állam kénytelen lesz a zsebébe nyúlni".

Az elkészült ütemterv szerint a felszíni pótlások kiépítése már 2016 első félévében megkezdődne, és a metrófelújítás első ütemének is 2016. november-decemberben meg kell kezdődnie – mondta Tarlós István, hozzátéve: ha ez egy hónapnál többet csúszik, akkor a szeptember végi határidő is veszélybe kerül.

A főpolgármester közölte, az agglomerációs közlekedés állam általi visszavételéről szóló alapmegállapodás várhatóan február 17-ig megszületik. Szerinte jó irányba halad az egyeztetés, csak egy "kicsit lassú".

A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és "a fedezetlen mentesség" vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban. Tarlós István hangsúlyozta, nem az a célja, hogy a díjmentességet elvonják, hanem azt akarja: ennek a veszteségnek legalább egy részét fizesse ki az állam.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosítása kapcsán a főpolgármester kérte a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy a végrehajtási rendelet megalkotásába vonják be a fővárost. Sok jogi, gazdasági és szakmai aggály is felmerült a módosítással kapcsolatban, példaként említette, hogy a szabályozás alapján Budapesten 140 ezer hulladékgyűjtő edényt kellene kicserélni – jegyezte meg.

Kifejtette: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek a város takarításából évente több milliárdos vesztesége termelődik, míg a hulladékgazdálkodásból ezt meghaladó profit keletkezett, így a cég egyensúlyba tudott kerülni. Ha a törvénymódosítás következtében a díjmegállapítás elkerül a fővárostól, akkor gyakorlatilag az említett profit eltűnik, és Budapest nagyon rosszul járna, mert a fővárosi pénzből a vidéki veszteségeket tüntetnék el – mondta a főpolgármester.

Tarlós István a sajtóban megjelent, a BKK "szétdarabolásáról" szóló hírekre reagálva azt mondta: a cég azt a szerepet tölti majd be, amit eredetileg elképzelt neki. A közlekedésszervezés és a közlekedési projektek menedzselése marad a BKK-nál. Senki nem akarta a BKK-t egy kétezer fős cégnek, lényegesen kisebbnek kell lennie – jegyezte meg.

Közölte azt is, hogy a főváros elindított egy közvetlen uniós projektet a városi és elővárosi hajózás fejlesztésének előkészítéséről. Megjegyezte, ha lesz olimpia Budapesten, akkor a játékok kiszolgálásban is komoly szerepet játszhat a dunai hajózás. Közölte, kifejezetten elektromos hajtású hajókban gondolkodnak.

Mint mondta, a dunai "kishajózás" ma csak városnéző jelleggel, idegenforgalmi látványosságként működik elavult járművekkel. A fejlesztés célja az lenne, hogy teljes értékű, integrált része legyen a dunai "kishajózás" a régió közösségi közlekedési hálózatának. A folyón való közösségi közlekedés kiterjedne Százhalombattáig, illetve Nagymarosig.

A csepeli HÉV kapcsán Tarlós István arról beszélt, hogy a vonalnak számos problémája van. Ezek között említette, hogy nincs közvetlen belvárosi kapcsolata és nem éri el egyik metróvonalat sem – jegyezte meg.

A csepeli HÉV az elképzelések szerint a Közvágóhíd térségében összekötnék az 1-es villamos vonalával, a Boráros téren a nagykörúti villamosokkal úgy, hogy a 4-es és a 6-os villamosok közül csak az egyik menne csak át Budára, a másik az újbudai irány helyett délre fordulva Csepelre közlekedne.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy "végrehajtható költségvetést tudtak összeállítani", az február 17-én kerül a Fővárosi Közgyűlés elé. A költségvetési fő szám várhatóan 313 milliárd forint körül lesz.

81 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és "a fedezetlen mentesség" vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban. "

Ha már forintosítotok mindent, akkor ti mennyi veszteséget okoztok az államnak?
És főleg mekkora veszteséget a 65 év felettieknek? A sok nyugdíj(el)emelésetekkel.

Undorító vagy!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
"A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és "a fedezetlen mentesség" vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban. "

Ha már forintosítotok mindent, akkor ti mennyi veszteséget okoztok az államnak?
És főleg mekkora veszteséget a 65 év felettieknek? A sok nyugdíj(el)emelésetekkel.

Undorító vagy!!!
nyanya001
Még egy két ilyen tahó tapló Tarlós beszólás, és az utcán fogják agyonverni
az öregeket, vagy a tömegközlekedési járműről lerugdossák őket.
Nem vagy te ember csak simán egy gazember !
Eriksson
Kedves Tarlós úr! Nem elfelejteni, hogy ezek a 65 éven felüliek biztosították nemrég még a főváros költségvetését..
csa-csa
a sok tetves vandál csűrhe ezerszer nagyobb kárt okoz!!!
zöldszem
Te hány éves vagy? A jobban teljesítés kormánya vagytok! Sőt, a nyugattól is jobban teljesítünk!
A kormány családbarát! A családhoz hozzátartoznak az öregek is. Nincs 9 milliárd ebben a szarnyalásban, akarom mondani, szárnyalásban?? Baz+ Olimpiát akarsz rendezni!!! Miből?? Kisvasút, várba költözés, stadionok
Ezekre van pénz, akkor legyen erre is!!
A kancsi bankár alapítványa is finanszírozhatná.
Toby
Ugye anno megmondtam, hogy beindult a "Felesleges inproduktív nyuggerek" projekt 1.0 verzió ! Szép lassan majd az utcákról is eltűnnek és hát naná, hogy az ufók !
coni
Tarlós adja a kormány alá a lapot. Drága kormányunk pedig megvédi a nyugdíjasakat és az agglomerációt. A választásokig. A Fővárosi Közgyűlés olyan mint egy kutyaiskola: szótfogadnak néhány csontért.
ila51
Ki kell Őket nyírni ! Már csak egy hónapom van hátra.
dr. prédikátor
Nem sül le a pofádról a bőr te szarkupac!!!ti mennyi veszteséget okoztok???ingyen kaptok mindent autót, benzint ,költségtérítést,lakást, Pont erre fáj a fogatok te szemét!!!de remélem egyszer megunják a zemberek a mocskosságotokat és lógni fogtok.!!!
1magyar
Tarlósnak azonnal el kellene már hagyni azt a munkahelyet. Mekkora pazarlás nyugdíj mellett, ami gondolom nem kevés, még elveszi mások elől a munkát.
nezelodo
Na, basszus, megint a Kubatov nyuggerek kerültek porondra! Ettől majd szemlesütve, a busz függönye mögé bújva mernek csak utazni, mint Orbán a parlamentben. Pedig nem azt ígérte a Dakota, hogy szégyenleni kell magukat, hanem azt, hogy Nemzeti Nyugdíjasok lesznek.
simmering73
Nesztek nyuggerek. Lehet elővenni a kereplőt, hajrá fidesz, hajrá Magyarország. Mert a reformok működnek, dübörög a gazdaság.
ila51
Nem baj , de 20 év múlva sem leszek olyan leharcolt képű , mint Ő már 20 éve...hihi
Hellcat
Ahogy emlékszem a qrbánt körbeujjongó tömegere szinte mindenhol nyuggerek voltak...CSAK öregek...nemsztem, hát most a fidezs pofon köpte a szavazóit.
sentinel216
A budapesti polgármesterek, élükön taplóval, százszor nagyobb kárt okoznak a fővárosnak, mint a 65 év feletti nyugdíjasok. Már csak Tarlós utca és közterület átnevezései többe vannak. Nem beszélve a Parlamentben bejegyzett, de ott ritkán megtalálható gombnyomogató társaságról, akik mindenféle juttatást megkapnak a semmiért. Ez a vezető garnitúra a védtelen öregeken és a gyerekeken akarja megspórolni az ellopott milliárdokat.
papa.49
Nem félsz sarlós, hogy megmázsálják a tököt a nyakadon???
sokanvagyunk
Gondolom, a választási kampányában nem szerepeltek hasonló magvas gondolatok.
nemkati
Bizonyhogy, azt számold össze tarlós, mennyibe van a képviselők budapesti bérlakása, gépkocsihasználata, költségtérítése, Matolcsy és bandája őrzése, 0rbán őrzése havonta. Igaz, az a költségvetésből finanszírozódik, de az is a mi pénzünk.
nyanya001
Üzenem a Tarlósnak, hogy ezek a 65 év felettiek egy élhető országot
adtak át a rendszerváltáskor amit a hozzád hasonló gengszterek tettek tönkre
és a neked fáj ez a nyolc milliárd, ez a problémája a BKK-nak akkor szégyelld magad te hitvány ganaj!
wagabund
..."Tarlós: a 65 felettiek 8 milliárdos veszteséget okoznak a fővárosnak"...

A cikkben nem találtam ilyen mondatot...lehet, hogy csak a gané firkász hangolja egymásnak az embereket ? (szokás szerint)..
nezelodo
@wagabund: Ha nem találtad a címbeli bekezdést, fuss neki még egyszer, csak meglesz az...
bretagne
Az megfordult már a fejében, hogy a stadion építések mennyibe kerülnek nekünk? A magyar embereknek - ahogy ők mondják. Szálljon le a nyugdíjasok utazási szokásairól!!!
justhpeter
Mondhatjuk azt, hogy a 65 év felettiek szavazatával nyert az a Tarlós, aki most ekézi a nyuggereket ?
Sanyi2015
@nezelodo: Én sem találtam ilyet, , de kíváncsi vagyok te hol látod ?
zöldszem
@Sanyi2015: Igaz nem tölem kérdezed.
Olvass, de itt van, ide másolom!
"A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és "a fedezetlen mentesség" vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban."
Feraj49
Tarlós nem tudja,hogy 1: nem minden Bp.-i nyugdíjas utazik a BKV járatain,sem másikon ,mert saját kis 25-30 éves autójukat használják ,
2:ott állt a tarhálos és megszámolta őket amikor felszálltak a járműre ?
3:a tömegközlekedési jármű akkor is megy ha 1 utas van rajta,mert menetrend szerint közlekedik.
4:hány éves is vagy "kedves főpolgármester úr" ? Van pofád ezek után ismét "megpályázni a főpolgármesteri széket ?
Sanyi2015
@zöldszem: Már megint az a fránya szövegértés...
Nem azt mondta, hogy a 65 felettiek ennyi kárt okoznak, hanem azt, hogy a " fedezetlen mentesség" ennyibe kerül, az Önkormányzatnak! És ez óriási különbség, persze csak ha nem akar valaki mindenbe belekötni...
vadsanca
"A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és "a fedezetlen mentesség" vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban."
A nyugdíjkort meg is kell élni! lehetőleg relatíve egészségben!
vadsanca
A járatok ritkításán még nem "gondolkozott Ő Felsége"? Még a csúcsidőt megértem, de azon túl lenne lehetőség. A vidéki falukba sem járnak olyan sűrűn a járatok mint Pesten. Ez még nem merült fel?
Sanyi2015
@Horizont: Tehát nézzük a te álláspontodat: ha például hoznak egy törvényt, hogy az iskolások ingyen ebédelhetnek, de ezt nem finanszírozzák, akkor az iskolai konyha veszteségéért a gyerekek a felelősek???
Szerintem te sem akarod érteni: nem a 65 felettiek okozzák a veszteséget, hanem az a jogszabály, ami biztosítja számukra az ingyenességet, de ennek az ellenértékét nem teszi hozzá! Erről szolt a nyilatkozatnak az általad idézett része, és nem arról, hogy a 65 felettieket tenné ezért felelőssé!
karma1
@Sanyi2015:" A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és "a fedezetlen mentesség" vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban. Tarlós István hangsúlyozta, nem az a célja, hogy a díjmentességet elvonják, hanem azt akarja: ennek a veszteségnek legalább egy részét fizesse ki az állam."

A cikk kozepe tajan...
nyanya001
Ahol én lakom, több olyan járatot indított a BKK ami csúcsidőben is max 10 utas jár,
viszont azt a járatot, ami napközben is telt buszokkal járt, lecsökkentette a járatokat
15 perces követésre !
Te idióta és ti idióták nem lehetne ténylegesen szakembereket alkalmazni és nem
a sógor koma jó barát hozzá nem értő f.kalapokat alkalmazni ?
KERKA
Na és Tarlós mekkora veszteséget okozott Budapestnek???
Desischado
A saját költekezésükre van pénz, a nyugdíjasok mentességére nem?! Alig volt emelés a nyugdíjasoknak, és a novemberi kompenzációt is elvették tőlük, most meg ezen rugóznak?! Csökkentség a saját költségeiket! Bulira 23 millió, de ezen a kedvezményen nyavajog tarlós?! Szemét vén dög! Persze neki szolgálati verda dukál ingyen benzinnel, és még ki tudja mennyit tesznek zsebre! De a nyugdíjasoktól ezt is elvennék! Felfordul a gyomrom!
papa.49
@Desischado: Fizu, + nyugdíj, + a főpolgis kedvezmények, cirka 2-2.5 milla havonta!!!
Hari
Megoldás: nem kell 2 kongó stadiont építeni, vagy tizedelni kell a nyugdíjasokat,ez utobbi sok szempontból előny az államnak: csökkennek az orvosi kiadások, a kincstárnak megmarad a ki nem fizetett nyugdíj. Tarlós könnyedén nyilatkozhat, mert a mandátuma lejárta után már egy mezei nyugdíjasként fog tengődni a létminimumon. Jó magyar szokás szerint sírunk, másra mutogatunk, az még- a látszat kedvéért- véletlenül sem vetődik fel, hogy hol lehet megtakarítani. Ezzel nem jutunk egyről a kettőre.
wagabund
A múlt szombaton sokat villamosoztam... bizony feltűnő volt, hogy rengeteg a jólöltözött, németül, angolul, spanyolul beszélő 65 feletti idős turista, akik ugyanúgy nem vettek jegyet, mint én.
Ők mennyivel szálltak be adóikkal a bkv költségeibe még fiatal korukban?
karma1
@wagabund: Most jol letoltal! Pedig nem erdemlem meg! Illetve a ferjem nem... Most mikor otthon voltunk, akkor en vettem jegyet, mert csak hetyke 62 eves vagyok, amde ferjem elmult 65, tehat nyugdijkorhataru, bar magyarul csak 2 szot tud: igen, nem...Hol van az leirva ebben a torvenyben, hogy muszaj 65 ev feletti MAGYAR, katolikus, 3 gyermeket nevelo, nem dohanyzo, nem reszegeskedo, csaladjat nem vero egyedeknek jar csak az ingyenutazas?
(Egyebkent mindenhol ugyanannyit fizettunk, mint egy hazai honpolgar, a ferjemnek szuksege volt orvosi kezelesre, amiert viszont szepen kellett tejelnunk, es meg az utasbiztositas sem fedezte, mert nem hivatalos volt a vizit...Igaz, maskeppen meg sehol sem tudtak volna fogadni...)
Az en nyugdijam viszont, amire 28 evet fizettem otthon, szepen lenyelodik a koltsegvetesben, miutan nem volna erdemes idekerni, a ketszeri atvaltas elvinne majdnem az egeszet.

Szoval ugy gondolom, en kifizettem azt a 2x2 megallonyi villamosozast a Szt Istvan koruton,... Busasan...
Törölt felhasználó
Lennél egy életet végig güriző, zsemlét szorongató idős ember Tarlós, aki a rendszernek már nem kell, mert csak kivesz. Baszodjál meg, te kitömömött, arogáns kis szarházi. Játszad csak a habony művek storyboard-ját... Lehet gazdagon, de megvetésben fogsz egy idősek otthonában elfonnyadni, mint a főni..
nyanya001
amikor drágább volt a benzin, a családtagom akkor is kocsival járt be munkába
az agglomerációból, mert olcsóbban jött ki, mintha megvenné az általános bérletet,
valamint az agglomerációs bérletet.
DE egyébként a BKK bizonyos agglomerációkba alvállalkozónak adta ki a buszjáratot,
érdekes módon ott is ugyanazzal a feltételekkel utazhatnak a jelenlegi kedvezményezettek,
mégis megéri nekik, akkor hogy is van ez ?
Nem a BKK -t kellene b@sztatni, hogy vizsgálja felül a felesleges kiadásait ???
Vajon az Akácfa utcai központban hány here van jó fizetésért ???
volvós
Köbunkó pistike ! Hatalmas g...i vagy, ugye tudod ???
karma1
@ziziplanet: Nyugi, neki 108 eves koraig fog jarni a soforos auto, meg a par szazezres nyugdij...
Lepényleső
Hol van ez ahhoz,amit ő okoz a Bp-ti embereknek?
egyvandor
A tarlós nevű szemüvegen ugráló, családon kívüliekre vicsorgó pincsikutya meg egyedül több száz milliárd veszteségeket okoz a fővárosnak. Adva lenne a megoldás, de az a nertársak zsebére menne.
enslaved
@Horizont: Egyszerű a megoldás: Törvényt kell módosítani, és eltörölni a 65 év felettiek ingyen kedvezményét, de ezt én már régóta szajkózom. Ennyi erővel a segélyből élők, a közmunkások, vagy a minimálbéresek is megkaphatnák, kvázi ez nem teljesen fair velük szemben. Arra hivatkozni meg felesleges, hogy ki mit épített fel, mert a mai dolgozó emberek ugyanúgy építenek többségében, és akkor majd nekik sem fog járni a kedvezmény.
egyvandor
A tarlós nevű pincsikutya szándékosan hallgatja el, hogy az alacsony nyugdíjak kompenzálása végett lett bevezetve a tömegközlekedés költségvetését lényegében nem érintő kedvezmény.
Ha ez helyett a nyugdíjakat fizették volna ki rendesen, akkor viszont többszörösébe került volna a költségvetésnek. Mocsok egy állat ez a tarlós. Gondolom saját anyját is kilökné annak otthonából ha rá lenne szorulva. Mert ennek a suttyónak ez a megnyilatkozása erre enged következtetni.
enslaved
@egyvandor: Nagyon sok nyugdíjas többet kap havonta, mint egy aktív dolgozó, a többit már nem is sorolom. Igazságos elosztás kellene, meg kellene határozni azokat az összeghatárokat, amelyek alatt járna a kedvezmény. Az én keresetem mellett például vérlázítónak találom a magasabb családit csak mert több gyerekem van mint három. Át is szoktam utalni a rászoruló gyerekeknek.
enslaved
@Horizont: Fentebb nagyjából válaszoltam neked is.
egyvandor
@enslaved: Az igazság elhallgatás technikájával a szokásos megvezetés. Nem a nyugdíjasok szép szeméért lett bevezetve. nem akartak nekik nyugdíjat fizetni, hogy spóroljanak, kaptak egy kvázi semmibe kerülő valamit, amit most pofátlanul el akarnak venni.
Mondaná azt hogy már erre sincs pénz. Ehhez viszont gerinc kellene, ami ennek a csúszómászónak nincs. De ez nem egyeztethető össze a "Matyha'ószágjobbantejjesít" propaganda szövegével.
Ennyi.
egyvandor
@karma1: magyaráz ezt el az ensvalend nick néven futó fideszhívőnek.
egyvandor
Mellesleg, a hzudodás sorozatos elkövetése miatt bukott shitt pál élete végéig kb ennyibe fog kerülni az országnak.
enslaved
@egyvandor: Már messze nem annyira Fidesz hívőnek, így pontosabb, de a tárgyilagosságomból nem engedek.
verum
Ez a Tarlós egy rosszindulatú és buta ember.
Mert az, hogy hány hatvanöt év feletti él a városban, nem mond semmit arról, hogy hány utazik ingyen a BKV járatain.
Pl. én és a közvetlen környezetemben levők alig. A magam részéről egy kézen meg tudom számolni, hogy tavaly hányszor utaztam.
Szóval ez a horribilis összeg egy nagy és ocsmány hazugság. És alkalmas arra, hogy újabb csoportokat uszítson egymásnak. Holott a felső vezetők pofátlan bérét kellene megszüntetni és mindjárt a duplája lenne a megtakarítás az aljas módon az idősekre fogott és statisztikailag alá nem támasztott veszteségnek.
bakegya
Magyarok-ki a francnak jó még ez a TARHÁLÓ TARLÓS???-ha ebben a hegyek nélküli medencében a FŐCSAP ELZÁRÁSÁRA MÁR NINCS ESZE SENKINEK???
Apatszerek
Ennek az egész hiány követelésnek a ki nem mondott oka, hogy a közlekedés irányítói nem tudnak gazdálkodni, alkalmatlanok a közlekedés irányítására, milliárdok tűnnek el a vezetők juttatásaira, érdemtelen fizetésük nagyságára, flancolásukra.
papa.49
Én például bár már elmúlta 65 soha nem vettem igénybe a bkv. ingyenes szolgáltatásait, inkább megyek a saját kocsimmal, akkor és oda amikor, és ahova akarok...
KERKA
Arról megfeledkezik a Tarlós, hogy ez az ingyenes utazás az egész országra érvényes, bárhol bármikor ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek. Érdekes, hogy ez csak Budapestnek okoz problémát?
Ha európai szinten vizsgáljuk a témát, a nyugdíjasok minden államban kapnak valamilyen jogcímen állami támogatást. Az lehet egészségügyi, közlekedési,üdülési vagy lakhatási támogatás,élelmiszer vásárlási stb. Ezt egy modern jogállamban a költségvetésben átcsoportosítással meg lehet oldani.
nyanya001
@enslaved: A mai emberek is építenének ha engedné a maffia kormányod,
de jelenleg csak a stadionok épülnek, meg az elba...tt fonódó villamos vagy a
várkertbazár, vagy az Orbán várba költöztetése mert neki " úri " kedve van,
ehhez milliárdokért, miközben az országot sikerült lerohasztaniuk , mint ahogy a
3 milliárdos kazán megépítésére, stadionok tömkelegére.
mariaberta
Azt is ki kellene számolnia, hány milliárd kárt okoznak a a jelenlegi -kinek mije van annyit ér- kormány tagok, miniszterek, államtitkárok és egyéb állatfajták.
dömdödöm
Világosan meg lett mondva ! Ez egy kompenzáció a keményen ledolgozott évekért ,
az évtizedeken keresztüli alulfizetettségért , az irreálisan alacsony nyugdíjakért és a 45 ,56 utáni szétrombolt ország újáépítéséért . :-(((((((((((((((((((((((((((((((((((((
Mangu
Jellemző a Budapestiekre ez az idióta, tehetetlen, hozzá nem értő, kínjában minden marhaságot folyamatosan összehordó főpolgármester. Megérdemlik. A baj az, hogy a Budapestieken kívül az egész ország látja kárát létének.
Lackó50
Ha ezt megszüntetik, akkor a nyugdíjasokat kompenzálni fogják valamivel? Mert a kormány arra hivatkozott, hogy ezt azért vezették be, mert ezzel is a nyugdíjat szeretnék (ami egyébként is kevés!) kicsit kipótolni.
csa-csa
@Szókrakész: anyád is kap ny.emelést nem?
karma1
@csa-csa: Ugye nem gondoltad komolyan ezt a hangvetelt Szokratesszel szemben?
Kulonben meg arra az 1.6 %-ra vagy buszke, amivel most kiszurtak a nyugdijasok szemet? Mert az nem fedezne meg egy villamosberletet sem...
csa-csa
@karma1: arra az 1.6%-ra nem is vagyok büszke, de ("főleg mekkora veszteséget a 65 év felettieknek? A sok nyugdíj(el)emelésetekkel.) az idézete azt sugallja, hogy azzal is micsoda veszteséget okozunk. Ha félreértettem bocsánatot kérek Tőle!
csa-csa
@Szókrakész: "..főleg mekkora veszteséget a 65 év felettieknek? A sok nyugdíj(el)emelésetekkel."
bocsáss meg ha félreértelmeztem a mondatodat!
karma1
@csa-csa: Szokratesz mondataban a "nyugdij ELemelesetekkel" kifejezesben az "ELemeles" volt a lenyeg...Tehat mas ertelme volt a hsz-enek: de igy minden OK...:o)))
csa-csa
@karma1: tényleg rosszul olvastam. sajnálom.
Dr. Felipe
Sarlós elvtárs. Az unió meg már 37 milliárd eurót tolt ide az országba 2004 óta. Na azt kellene visszatenni az asztalra ahonnét ellopták és nem a nyuggerokra mutogatni mint "a nép ellensége".
Nem kellett volna lerabolni az országot aztán akkor nem lenne 8 milliárd veszteség hanem nyugati színvonalon élhetne a lakosság.
karma1
@csa-csa: Tudod, hogy ugyis nagyon szeretem a beirasaidat... :o))) Koszi...:o))
csa-csa
@karma1: köszi! vallom, ha valamit nagyon elnézek és még meg is sértem a hozzászólót, hát minim. a bocsikérés!
DR Eric CARTMEN
Mi van már nem csak a függöny mögött bujkáló püffedt pávatáncos harap az öregekre ?? Már tarlóspipi is kiirtaná őket, mert sokba kerülnek ?? Ajánlom olvasni Dino Buzatti : Hajtóvadászat öregekre c. könyvét.
verőce21
Több dologról is szól a fenti cikk. Engem a 3-as Metro felújítása indított meg. Mit kell ezen a vonalon majd 4 évig felújítani? Ennyi idő alatt máshol két ilyen új metróvonalat megépítenek a nulláról. (Na jó, Kínában ötöt.)
De meggyőződésem, ha nem Uniós, hanem saját pénzből építenénk, negyedannyi lenne a költségvetése.
verőce21
És egyébként is, amióta Uniós pénzekből építünk itt Magyarországon, minden építési munkának háromszor annyi a költségvetése. Úgyhogy a 65 felettiek utazási költségkiesése morzsának számít ebben a krőzusi Fővárosi Költségvetésben.
Tudom, azért fáj ez nekik, mert ezt a saját zsebből kell állni, nem a Juniójéből.
wagabund
@nezelodo: 18.29...

..."Tarlós: a 65 felettiek 8 milliárdos veszteséget okoznak a fővárosnak"...

jelentem nekifutottam, és megtaláltam..csak nem értem..

ezt az írást nem olvastam, és nem is kommentáltam...mert erre a címre biztosan mást írtam vonlna tarlósnak...a legkevesebb, hogy ez a vén szarházi szarjon sünt...most kilépek, és próbálom feldolgozni, hogy valaki meghekkelt, mert ilyen fínoman nem válaszoltam volna erre az írásra...

érthetetlen..vagy be voltam baszva, vagy már itt a vég..
rohács1926
Majd az Orbán féle egészségügyi "politika" gondoskodik az ilyen jellegű veszteségek minimalizálásáról.
Itsuka Nakimaga
1. Hogyan számította ki, hogy hány 65 év feletti utazik a BKK járművein és mennyit?
2. Még a becslés is sántít, mert ha sok idős, ha jegyet vagy bérletet kellene vennie: egyszerűen nem utazna! Esetleg az unokák felügyelet nélkül maradnának. Ez az el nem költött összeg, amúgy is elmaradna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.