Pár napja írtam a tanár-tüntetések kapcsán: „Pannónia Géniusza nyomja le a népek torkán ugyanazt, ami most van. Legfeljebb pár pántlikát és államtitkárt kicserélve. Egy másik helyről áthelyezett hű csinovnyikkal”. S valóban. A hétvége eddig a kádárista nosztalgia jegyében telik. Már ami az oktatást illeti. Orbán kifejtette, hogy minden rendben van az oktatással. Majd jött a hír, hogy menesztik Czunyinét, a közoktatási államtitkárt. Alkalmasint az utóbbi gesztus nem hogy várható volt, de nem is jelent sokat. Annyiban semmiképpen nem, hogy a tavaly nyáron az ostobaság védőszentjeként közismertté váló államtitkár kétségtelenül egy könnyen feláldozható láncszemként gyengélkedik a hatalom gépezetében. Nem most kellett volna meneszteni, hanem ki sem kellett volna nevezni. Hacsak nem éppen azt a szerepet szánták neki, hogy adott esetben feláldozható legyen. Ahogy a korábbi cikkben írtak szerint a Klik beáldozása sem lenne nagy ügy. Látszatengedmény a pedagógusok nyomásának. Minden...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
@GeoCravker: Nem tudom, hogy megszűnik-e névleg, lézer-piszkos kiállt mellette és az ott állásba helyezett csókos birkáknak is máshol kellene keresni a Nagy Pénzt, ha megszüntetnék !
Az tény, hogy túlságosan sok a panasz létezése óta és az oktatási intézmények sem látják a hasznát !
papa.49
Saját belátásukból soha nem szüntetik meg ez biztos, a tanároknak most nem szabad lépésnyit se engedni, mert akkor elvesztek, még sokkal keményebb diktatúrát vezetnek be ellenük...
GeoCravker
@papa.49: Mint írtam korábban: Megadták a sanszot, hogy felülről jöjjön Orbán-apuci. Ezt követően szavuk sem lesz.
GeoCravker
@Toby: Egy államtitkársági, minisztériumi főosztály simán felszívja a kipróbáltan bevált kádereket.
Nem tudom hány éves vagy. De az, aki Mo.-on élvezte végig a '70-es '80-as éveket simán, és megerőltetés nélkül tudhat felidézni hasonló megoldásokat.
Toby
@GeoCravker: Vagyok annyi idős, hogy visszaemlékezzek arra, amikor a HM vizsggálatot tartott az egyik vidéki helyőrség laktanyájában és gazdasági stikliket - nem bűncselekményket, csak apróbb, felelőtlen, számviteli szabálytalanságokat - talált, a laktanyaparancsnok hónapok múlva egy közeli tsz elnoke lett ! Abban az időben volt nyugati sláger a Fiat-128-as, katonatisztként nem futotta rá, tsz elnökként már igen !
Települést nem jelzek, mert évekkel ezelőtt meghalt az illető és valójában közvetlen felelőssége nem volt az ügyben, végülis belső ellenőrzési mulasztással terhelték be.
Amúgy egy normális parancsnok volt, amikor összejönnek a laktanyában az anno szolgálók, mindig megemlékeznek róla is.
GeoCravker
@Toby: Nem személyeskedésnek szántam :-) Csak személyes ismeretség nélkül lassan épül a mozaik :-) Magam is régóta, 56. éve koptatom ezt a porhüvelyt. Sok mindent és az ellenkezőjét is láttam.
Tök megélrtem azért, ha a fiatalabbak rácsodálkoznak arra, ami nálam, a korosztályomnál legfeljebb a régebbi reflexek leporolását jelenti

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.