Szentmisével és koncerttel egybekötött megemlékezést tartottak nyilaskeresztes szervezetek szombat délután Székesfehérvárott. A rendezvény hivatalos célja az 1945. február 11-ei budai kitörési kísérlet áldozatairól való megemlékezés volt.

A Budapest Beacon helyszíni beszámolója szerint azonban

a kifejezetten csendes és békés eseményen volt SS-egyenruha, rohamsisak, burkolt zsidózás, kevésbé burkolt b…zás, és egy kis fajelmélet is.

A szentmisét a budai kitöréskor elesett magyar katonákért mondták, de a székesfehérvári megyéspüspök nem válaszolt a Budapest Beacon ezzel kapcsolatos kérdéseire. A nyilas szellemiségű rendezvény szervezésében nem vett részt a Jobbik:

A székesfehérvári rendezvény szervezői között a Jobbik tehát nem, ám az újnyilas párttal szövetséges Új Magyar Gárda (ÚMG) és Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), valamint a Betyársereg, illetve más szélsőjobboldali szervezetek ott voltak

- magyarázta a BB, hozzátéve, hogy a menetet, mely a bazilika árnyékában fekvő katona sírjához tartott,

A menetet egy SS-rohamsisakot és katonai zubbonyt, valamint egy SS-egyenruhát viselő fiatalember vezette föl.

Merthogy az SS nagy példakép:

Az 1928-ban született SS-veterán, Klaus Grotjahn, az 1943-ban létrehozott, önkéntesekből álló Nordland gépesített lövészhadosztály egykori katonája lett volna a megemlékezés díszvendége, ő azonban egészségi állapota miatt csak a későbbi előadását tartotta meg Kisbéren, így nem maradt más hátra, mint a koszorúzás. Végezetül fölcsendült a Deutschland, Deutschland über alles, aztán szép lassan elindult mindenki a korábban már említett szentmisére.

Budapest Beacon
Budapest Beacon
Budapest Beacon
Budapest Beacon
Budapest Beacon
Budapest Beacon
Budapest Beacon
Budapest Beacon

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@Apatszerek: 17:24 "Minden egészséges lelkületű ember tartózkodik a maszlagolástól, de beteg lelkületű személy alkalmatlan ezen történések megértéséhez: "

Ebben egyetértünk.
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy azok, akik akár ideológia hatására, akár kényszer hatására, vagy netán a saját énje kifejezéseként, ártatlan emberek, nők, gyerekek haláltáborba hurcolását segítették, vagy csak azzal egyetértettek, nem hősök, hanem bűnösök.

Ártatlan életek, családok tönkretevése nem lehet hősies tett, egy másik nép tönkretétele és kiirtása bűn, a múltban, és a jelenben is, és a jövőben is az lesz. Ha emlékezünk, akkor ezt kellene kiemelni. A háborúk vesztesei mindig az ártatlan áldozatok, a polgári lakosság. Ha emlékezünk, rájuk emlékezzünk. Ők a névtelen "hősök", akik az életükkel fizettek "őrült" eszmék és emberek hatalmi játszmájáért.
JAJMÁR
@világlátó: 16:58 Igaz, mindannyian felelősek vagyunk a fiatalokért. Nagyon jól leírtad, valahol, valakik itt nagyon elrontottak.
Általánosan nézve pedig nincs meg az a háttér, vagy szervezet, - régen az úttörő, még régebben a cserkész - amely kielégítené a "csapathoz tartozás igényét", egy egészséges, hazafias nevelést is adna egyben. Lehet, hogy ez a baj?
Persze, ettől még ismerhetnék a történelmet, és meg is kell nekik tanítani.
(Nem egységesek ebben a töri tanárok sem, SSajnos! Vannak fura alakok.)
világlátó
@JAJMÁR: Egyetértünk, mint mindig. A cserkészmozgalom nagyon hasznos lenne, főleg ha nem az ideológiai kérdésekre , hanem a praktikumra , a közösségi érzések kialakítására, az egymásra utaltságra, a bajtársiasságra, az ép testben ép lélek gondolatiságra helyezné a hangsúlyt. Ha már nincs katonaság, legalább ez az intézmény adhatna ízelítőt a fiatalos, férfias magatartásból.A haza , a hazafiság tisztességes, korrekt megfogalmazására is jutna itt idő, ahogy a közös dal, a legszükségesebb és legszebb versek, novellák megismerését is elérhetnék itt a táborvezetők. A természet és a környezet védelmét is megtaníthatnák, szinte észrevétlenül és még sok mindent, ha ez a cserkész mozgalom egy élő és folyamatosan működő életformává fejlődhetne, szeptembertől - júniusig az iskolákban, mértéktartó módon, majd júniustól augusztus közepéig a nyári táborokban.
Nil
Vajon elgondolkodtak-e ezek, mi lenne ha a ruhájuk miatt gettóba, táborokba zárnák őket, aztán elgázosítanák, esetleg lámpaernyőként végeznék.
Azt tedd/kívánd másnak amit szeretnél ha veled is megtörténne.
Nagyon érdekelne milyen felekezetű templomban és ki mondta a szentmisét- és mit szól ehhez a pápa. Miért nem rúgja ki azonnal az illetőt az Anyaszentegyház kötelékéből. Ő megteheti
Nil
Hogy ezt megengedték ez bizonyítja hogy nincs demokrácia, liberalizmus és szólásszabadság.
Ha nem érted miért írtam ezt, gondolkozz - ha van mivel
koszpeko
@karma1: Igen.
Én is azt néztem.
2 rakás szerencsétlenség.
Divat majmok náci kabátban alatta farmer.
Hű de kemények vagyunk.
Jó buli,ahogy jó buli volt 2006-ban dobálni a rendőröket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.