A következő tanévtől már más szerkezetben, átalakított formában működhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – mondta Palkovics László oktatási államtitkár egy kedd esti háttérbeszélgetésen.

Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott: a Klik működése a jelenlegi, centralizált formában nem igazán szerencsés, a 198 tankerület nem funkcionál jól. A tervezett decentralizáció lehetséges irányaként említette, hogy az ország térszerkezetéhez vagy a régiókhoz igazodnának, illetve elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az iskolák száma alapján központokat szervezzenek.

Palkovics László azt mondta, hogy Klik tavalyi hiányát konszolidálni kell, ennek összegét most mérik fel, és a jövőben annyi forrást kell majd biztosítani, hogy a hiány ne termelődhessen újra. Megjegyezte: lesznek személyi változások is az átalakítások nyomán.

Az államtitkár a keddi első köznevelési kerekasztalról elmondta: a szeptember 1-ig megoldandó feladatok között határozták meg a Klik működésének átalakítása és a fenntartás rendezése mellett a hatáskörök újraszabályozását is, azaz, hogy melyeket kell az iskolaigazgatóknak visszaadni. Szintén ide sorolták a foglalkoztatási kérdések rendezését.

Jelezte: a szükséges törvényi és rendeleti változtatásokról legkésőbb áprilisig dönteni kell.

Hozzátette: a második, 2017. január 1-től megoldandó feladatok között határozták meg az előmeneteli rendszer felülvizsgálatát, az adminisztráció csökkentését, az Oktatási Hivatal átalakítását, a nem oktatói dolgozók jövedelmi rendszerének áttekintését. Ebbe a csoportba került még a pedagógus képzés tartalmai fejlesztése, a továbbképzési rendszer átalakítása, a kerettanterv, a nemzeti alaptanterv kérdése, a diákok terhelésének csökkentése. Megjegyezte: utóbbit csak felmenő rendszerben lehet bevezetni.

A harmadik csoportba, a 2017-ben megoldandó feladatok közé sorolták a digitális kompetencia, a kilenc évfolyamos iskola kérdéseit, és a módszertani témákat. A kerekasztal február és márciusban kéthetente, azt követően júniusig havonta ülésezik majd. Júniusban zárják az első félévet és szeptembertől decemberig a tervek szerint ismét havonta lesznek ülések. Kitért arra is, hogy a kerekasztal meghívotti köre az óvodapedagógusokkal bővülhet a jövőben.

Megerősítette, hogy a kerekasztal ülései között munkacsoportok üléseznek, összesen hatot hoztak létre: a tartalomfejlesztési, a gyermek és tanulói életutak, a pedagógus szakmai stratégia, a pedagógus hivatás, a fenntartói, a köznevelés-irányítási csoportot.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a kerekasztal előtt 198 tankerületből 4538 észrevétel, vélemény, kritika érkezett. A Klikkel összefüggésben a legnagyobb számban a struktúra, felépítés nem megfelelő voltára hívták fel a figyelmet, ezt követte a konzultáció hiánya, az adatszolgáltatási terhek majd a fenntartás és a működtetés különválása, és a külön oktatási tárca szükségessége.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
A klik-ből viszont nem enged a klikk, pedig ez a pénznyelő bagázs a működés legnagyobb akadálya.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Nagy az akarat, de a kérdés az, mire lesz pénz.
zöldszem
Mikor elkezdték "rendezni" az oktatást azt mondták:"hosszú távú oktatáspolitika"
Ez ám a hosszútávú... addig még seggbe nem rúgja valamelyiket Orbán
Jó lenne már, ha Orbán (minden új a posztra 100% megfelelő) alávalója nem nézné saját "játszóterének" a tárcát...
Napi testnevelés, kötelező ének óra, hittan, erkölcstan...a gyerek meg tök hülyén kerül ki a nyolcadikból!
Palkovicsnak mi lesz az új oktatási pontja? Napi imádság, Orbánért?
Ha jól belegondolunk semmi szükség a Klikre! Minek, hogy megmondja a szabolcsi suliba, hány csomag WC papír kell? Ez is csak a "csókosak" foglalkoztató pénz lenyúlás alakult mutyi. Lassan a polgármesteri hivatalok is feleslegesek lesznek, mert a király a várból fog parancsolni a jobbágyoknak!!!
nevemnick
Az az érzésem, hogy nagyon beültették a pedagógusokat a hintába. Csak azt nem vették észre, hogy ez egy hamis körhinta, amelyből a centrifugális hatás kirepíti majd őket az álomvilágba.
eszegfu
Remélem a pedagógusok is látják: az eddigi 198 KLIK szervezet helyett lesz akár a többszöröse is, a "decentralizálás" elvéhez alakitva "az iskolák számának alapján központok" létrehozása. Sajnos ettől több pénz megy majd el a központokra, és a pedagógusok fizetésére és az oktatás eszközeire még kevesebb.!
papa.49
@eszegfu: A semmit tevés sok pénzbe kerül NEKÜNK, és NINCS HASZNA!!!Mire a pénz az iskolaigazgatóhoz ér már nyoma se lesz))))))))))
eszegfu
@papa.49: Az Általad felvázolt pénz "utjának" tényleg kb. ez lesz a vége!:(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.