A Bosch-csoport 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel 601 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 4,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: a Bosch cég ezzel a beruházással is a XXII. század felé tesz lépéseket Hatvanban, hiszen a legmodernebb, új generációs elektromos és hibrid autók központi vezérlőit, új típusú hosszú- és középtávolságú radarokat, valamint különböző szenzorokat fognak gyártani, vagyis abszolút high-tech termelés zajlik majd a városban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy 2015 a magyar külgazdaságban a csúcsdöntések éve volt, soha a magyar gazdaságtörténetben nem volt olyan magas az export és a külkereskedelmi mérleg többlete, mint múlt évben.

Ez is mutatja, helyes koncepció, hogy az ország külgazdaság-orientált külpolitikát folytat, bebizonyosodott, helyes döntés volt külgazdasági fókuszt adni a magyar külpolitikának – tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy tavaly rekordot ért el a Bosch és Magyarország együttműködése is, a múlt évben négy új magyarországi beruházást jelentettek be közösen, a kiváló együttműködés hozzájárult ahhoz, hogy a cégcsoport 12 200 embernek ad munkát Magyarországon, ebből 1500-an kutatás-fejlesztési területen dolgoznak. A miniszter jelezte: a mostani beruházáson túl újabb Bosch befektetések bejelentése várható, miután tárgyalásokat kezdtek az újabb magyarországi lehetőségekről.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Bosch beruházások is segítették, hogy a magyar gazdaságtörténetben az autóipar soha nem állított elő annyi értéket, mint tavaly, hiszen 2015 első tizenegy hónapjának adatai szerint 7302 milliárd termelési értéknél járt az ágazat, míg 2014 egészében a magyar autóipar 6659 milliárd forint termelési értéket produkált.

Szijjártó Péter kiemelte: valószínűleg tavaly minden idők legmagasabb német-magyar kereskedelmi forgalmát sikerült elérni, ami mutatja, hogy a magyar-német gazdasági együttműködés alapjaiban határozza meg a magyar gazdaság, a magyar külgazdaság sikerét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.