Verekedésbe fulladt a múlt hétvégi füzesgyarmati "wellness disznóvágás" nevű Fidelitas-buli – derült ki egy zárt Facebook-csoportban elejtett beszámolóból, ami a 444.hu-hoz jutott el.

"Nem szokásom kommenteket írni ezeken a fórumokon, de ami ma hajnalban Á.-val és velem történt az egész egyszerűen nem maradhat szó nélkül. Olyan dolgok történtek, amelyek nemhogy Magyarország polgári pártjának ifjúsági szervezetében, de egy sarki kocsmában sem történhetnek meg normális helyzetben"

- kezdődik a poszt, ami szerint az egész balhé egy trágár kötekedéssel kezdődött.

Ez a lap által idézett beszámoló szerint végül odáig fajult, hogy az egyik balhézó

(...) felállt a székéből és szabályszerűen nekiesett Á.-nak, aki a második lökés után földre került, nekiesett az egyik széknek, ahonnan egy üres sörösüveg leesett és szilánkokra tört, elvágta Á. kezét (...) a karjával befogta a nyakát és elkezdte szorítani (...) nekem esett, és az egyik kezével ő is szorította torkomat. Gyakorlatilag 20 másodpercig nem kaptam levegőt. (...) ,egy álló fogast emelt a feje fölé, és a következőket mondta: »fejbe b*****k«.”

A dulakodásban a beszámoló írója, és egy másik fidelitasos is komolyabban megsérültek. A 444.hu úgy tudja, a verekedés azért kezdődött, mert a két megsérült fidelitasos Kurucz Dániel volt budapesti elnök köréhez tartoznak. Ez a kör élesen szemben áll a jelenlegi vezetéssel – utóbbi társasághoz tartozik Kerékgyártó Gábor, a kormánypárt ifjúsági szervezetének volt budapesti vezetője is, aki "túlkorossága" miatt aztóta kilépett a szervezetből.

"Fejbe b*szlak!" – Összeverték egymást a fidelitasosok

A két megvert másnap otthagyta a bulit, a balhéról szóló beszámoló este jelent meg a Facebook-csoportban, a posztot azonban valakik hamar töröltek. További részletek az év konzervatív disznóvágásáról a 444.hu cikkében.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Politikai verseny, gazdasági verseny egy kutya. Erőből kell csinálni, ha már ésszel nem megy. Ahogy Orbán is az erő politikáját hirdette meg választási győzelmekor.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@namihami: De 5 forintból nem tudják a 20%-ot visszaosztani Orbánnak.
nyanya001
Üssétek egymást, hadd hulljon a férgese !
egyvandor
@namihami: Ha csak egymás ellen tennék. De azért az sem egészséges, ha valaki ilyen közegből kerül a politikába. Ha Gorbán sem a suttyók közül került volna az ország élére, most egy kicsit jobban állnánk.
Yoda69
Az ujgeneracios fideSS esek. Jon as utanpotlas. Dojcsek se voltak semmik, de asszem ezek tultesznek meg rajtuk is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.