A Fidesz szerint Budapest költségvetése kiszámítható, stabil és biztosítja a fejlesztések forrásait, a főváros ebben az évben is biztonságosan ellátja a kötelező feladatait.

Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke ezt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadott 2016-os költségvetéssel kapcsolatos ellenzéki nyilatkozatokra reagálva közölte az MTI-vel. Az MSZP szerint a kormánynak kiszolgáltatott a büdzsé, a Jobbik úgy látja, hogy az egy szegénységi bizonyítvány, a Demokratikus Koalíció (DK) válságköltségvetésnek minősítette, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint pedig az eladósodás és a szűkölködés évei következnek Budapesten.

A fideszes politikus reagálásban azt írta, Budapest 91 milliárd forintnyi beruházást valósít meg, további 23 milliárd forintot költ felújításokra, a közösségi közlekedés finanszírozása pedig a kormány és a főváros megállapodásának köszönhetően rendezett, a büdzsé biztosítja a stabil működéséhez is szükséges forrásokat.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
85 milliárdos hiánnyal fogadták el Budapest új költségvetését, és ez a beszélő hímvessző azt mondja: "igenis stabil Budapest költségvetése"
kepkezelo.com/images/nccrb9x0t8etgdlju89t.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Dr. Felipe: Nálad a pont, jól összeszedted!!!
Fradigege
Ezt kell kommunikálja, a kis köcsög. Márciustól nem költ Budapest az agglomerációs tömegközlekedésre. 20 milliárddal kapott kevesebbet Budapest VISSZA!, pont ezért kellett az agglomerációhoz nyúlni.
Lepényleső
@papa.49: Figyelmesen olvasd,szerinted fogok én ez ügyben csalódni?
Mobil123
Hogy lehet közel száz milliárdos hiánnyal új költségvetés jó? Ez valami új matek?
Desischado
Ez a kotonszökevény vajon milyen szeren lehet-? Jókora hiány van Budapest költségvetésében, akkor hogyan lehet egyenlegben? Azt hittem, hogy én vagyok matekból a leghülyébb, de ezek szerint tévedtem, kocsis még nálam is hülyébb hozzá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.